Délmagyar logó

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 29°C

Baltával fenyegette meg a nőt, de téves volt a cím

Vélt sérelmét akarta megtorolni a nőn egy román férfi, de eltévesztette a címet Magyarcsanádon.
Vélt sérelmét akarta megtorolni, de eltévesztette a címet. A nyomozás eddigi adatai alapján 2016. március 12-én 21 óra 10 perc körüli időben egy 27 éves román állampolgárságú férfi megjelent Magyarcsanádon, a Széchenyi utca egyik házánál. Egy 80 centiméter nyélhosszúságú baltával megfenyegette az ott lakó nőt. Amikor a sértett beszaladt a házba, a baltával a lakóház két utcai redőnyözött ablakát betörte.

A Makói Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követően előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. M. I.-t. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Azzal védekezett, hogy egy korábbi vélt sérelmét akarta megtorolni, de rossz házhoz ment, így a baltával nem haragosát fenyegette meg.

A 27 éves román állampolgár ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A rendőrség ellene szabálysértési eljárást is kezdeményezett, mivel ugyan vezetői engedéllyel nem rendelkezik, autóval közlekedett Magyarcsanádon. Szabálysértési eljárás indult az ellen a férfi ellen is, aki bár tudta, hogy a gyanúsított nem rendelkezik érvényes okmánnyal, mégis átengedte neki a jármű vezetését.

Borítóképünk illusztráció

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Március 15. - Lázár: a nemzetté válásban 48-nak döntő szerepe van

Lázár János a Maros-parti városban első alkalommal megrendezett polgári bálon mondott köszöntőjében… Tovább olvasom