Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bamakóba pontoz a fapados makói dakar

Mini Bamakónak is nevezik a Budapest-Makó Kalandrally Bajnokságot, hiszen a legjobbak a nagy afrikai futamra válthatják be pontjaikat. 600 kilométer után érkeztek a Makói Kalandparkba a rallysok.
Kicsit koszosan, sárosan de annál lelkesebben parkoltak le a makói Maros-parton az idei Budapest-Makó futam résztvevői. Szombaton reggel indultak útnak a fővárosból, hogy hegyen, völgyön át teljesítsék a 600 kilométeres távot. A futamot Fapados Dakarnak is szokták nevezni, hiszen ez a verseny kiváló lehetőség arra, hogy felkészüljenek a csapatok arra, ami a Dakaron várhat rájuk. Élesben, terepen tesztelhetik a technikai felszereltségüket, a problémamegoldó képességüket és hogy mennyire tudnak együtt dolgozni.

600 kilométer után érkeztek a Makói Kalandparkba a rallysok.
600 kilométer után érkeztek a Makói Kalandparkba a rallysok.

Az első Budapest-Makó futamot 2006-ban tartották és éveken keresztül a Makói Hagymafesztiválhoz időzítették a gépek érkezését. Most egy héttel később a Kalandparkba parkoltak le. Pócsik László a szervező Sandlander Kft. tulajdonosa elmondta a futam a Magyar Kalandrally Bajnokság része, a Bamako előfutamának tekinthető. A heavy és a light kategória legjobbjai Budapest-Bamako részvételi lehetőséget nyernek, amit a 2014-es vagy a 2015-ös futamon használhatnak fel.

Az idén 97 versenyzőegység vágott neki a futamnak, ezzel pillanatnyilag a legnagyobb hazai ilyen jellegű rendezvény. A verseny nevezési díj nélkül zajlott, az idei szezon végéig ez így is lesz. Azonban lehetőség van adományok felajánlására amit jótékony célra fordítanak. Egy másik akció is kapcsolódott az idei futamhoz: a szervezők 3 tonnányi játékot gyűjtöttek, ami a szegedi gyermekklinikára került.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hátizsákban vitte volna a lopott cuccokat

Számítógépet, házimozi rendszert és ruhaneműket lopott el egy makói házból egy 18 éves helybéli… Tovább olvasom