Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Békejobb az állatvédőknek - Makón 2 éve nincs menhely

Makó - Nem utasítják el a békejobbot a makói állatvédők, de még nem döntöttek arról, segítenek-e annak a kutyamenhelynek a fenntartásában, amelyet a gyepmesteri telepen alakítana ki az önkormányzat. A városban két éve nincs állatmenhely.
Nem zárkóznak el a makói állatvédők attól, hogy segédkezzenek egy kutyamenhely fenntartásában, amelyet a gyepmesteri telepen tervez kialakítani a kommunális és közbeszerzési nonprofit kft. Mint megírtuk, a városszéli, Igási út menti telepet a közelmúltban újították fel uniós pályázatból, 20 millió forintos költségvetéssel. Az épületegyüttes mellett kialakítottak egy fedett, lebetonozott részt is, amely alkalmas lenne a menhely kialakítására. Itt nemcsak a törvényben előírt ideig lelnének átmeneti otthonra a befogott ebek, hanem akár addig is, amíg új gazdi nem jelentkezik értük.

Nagy Nándor a felújított gyepmesteri telep átadásán. Tárgyalna az állatvédőkkel. A szerző felvétele
Nagy Nándor a felújított gyepmesteri telep átadásán. Tárgyalna az állatvédőkkel.
A szerző felvétele

Az önkormányzati cég igazgatója, Nagy Nándor lapunknak az átadáskor azt mondta: a menhelyi rész fenntartásához számítanak az állatvédők segítségére, akik egyébként korábban sokat bírálták a sintértelepet – kijárhatnának például etetni az állatokat. A városban tényleg volna igény a menhelyre, mert a makói állatvédők által egy ugyancsak városszéli tanyán korábban fenntartott hasonlót – annak idején erről is beszámoltunk – szinte napra pontosan két évvel ezelőtt zárták be. Az egyesület, bár a tanyát szívességből használta, nem győzte élelmezni az állatokat. Amelyiknek lehetett, új otthont kerestek, más kutyákat maguk az állatvédők fogadtak be, ez azonban nem oldotta meg a kóbor kutyák gondját.

Nagy Nándor most azt mondta lapunknak, még nem vette fel a kapcsolatot az állatvédőkkel, de szeretne velük tárgyalni. A menhely kialakítására egyébként még nem nyújtották be az újabb pályázatot. A Makói Állat- és Természetvédő Egyesület egyik aktivistája, Nagy Jenőné azt mondta, olvastak lapunkban az elképzelésről; egyelőre nem döntötték el, elfogadják-e a békejobbot, mert azóta nem volt összejövetelük, de nem zárkóznak el az ötlettől. Gondot legfeljebb az jelenthet, hogy az egyesület taglétszáma a menhely bezárása óta alaposan megfogyatkozott, nincs elég aktivistájuk.

Olvasóink írták

  • 18. Pipacs50 2011. február 07. 21:09
    „Önkéntesnek jelentkezhetsz Nagy Jenőnénél, aki a régi rendőrség és fürdő sarkán üzemelteti a büfét!!!!”
  • 17. scott1 2011. február 07. 07:42
    „16.2!
    Nem érdekel, hogy hány néven írogat ide valaki, eddig is csak akkor szóltam, ha valaki a vita hevében véletlenül a másik nevével szólt hozzá, de ezt mindig, gyorsan és sikeresen töröltették... :) Az sem érdekel, hogy komolyan veszel-e, nekem az is bőven elég lesz, ha erre az oldalra tévedek - ígérem még ennél is kevesebbszer - akkor a kérdéseimre, felvetéseimre érdemben választ adtok... és nem az lesz mint eddig, hogy egy elkezdett vitát követően hetekre, vagy végleg eltűnnek az örök elégedettek (legalábbis a nevük alapján :)”
  • 16. 2kedő 2011. február 06. 19:17
    „15-nek!
    Így igaz! Bármit irhatunk! Engemet sem vesznek komolyan,de téged sem,és én sem!
    JA! Mindjárt nemcsak Takavaka,hanem Palacsinta is én leszek!:D”
  • 15. scott1 2011. február 02. 21:20
    „Amennyiben ön egy közszereplő lenne, még talán számon is kérhetne valamit, de mivel csak egy nick név mögé bújva minősít, degradál és provokál, továbbra is minden érvet mellőzve, hadd ne kelljen már komolyan vennem!”
  • 14. goldfish 2011. február 02. 21:15
    „maggyarok! Brutto 600 eFt??? Ha-ha! :-) Szerintem a fele se!

    Ha jól emlékszem nyilvános ülésen állapították meg a KHT-k vezetőinek a fizuját, tehát könnyedén utána lehet nézni (lehet, hogy a tv is sugározta).”
  • 13. Palacsinta 2011. február 02. 21:04
    „Drága barátom. Az hogy itt fröcsög az nem vélemény,hanem gyávaság. Vannak erre személyes fórumok. Ott lehet válaszokat kapni.”
  • 12. scott1 2011. február 02. 20:44
    „Igen van olyan személy, több is.
    Igen van olyan beruházás, de itt a felelősök feledtetik el a több évtizedes rothadáshoz való asszisztálásukat.
    Igen tettem. A demokráciában a közszereplőkről véleményt formálhat a választó, amit meglehetne cáfolni, de ezzel érvek hiányában ritkán élnek... inkább a személyeskedés eszközéhez nyúlnak, mint a 11. hozzászólásban is.”
  • 11. Palacsinta 2011. február 02. 18:00
    „Létezik-e önöknek olyan hiteles személy,akit nem ócsárolnak,uraim? Tudnak-e örülni bármi olyan beruházásnak,amely több évtized rothadását feledteti el? Tettek-e önök bármit,ami alapján szájukra vesznek mindenkit?”
  • 10. OkosLajos 2011. február 02. 13:29
    „maggyarok 2011.02.01. 19:07
    Ennyi bizony. Ez jár egy fősintérnek.”
  • 9. zoltanszabo 2011. február 02. 10:58
    „Mit fikáztok . Szaros 20 millióból nem lehet luxus kéglit építeni. Minden bontott, használt anyagból készült. Örüljünk ennek is--hiszen a régi az kritikán aluli volt.
    Önkéntesnek hol lehet jelentkezni ????”
  • 8. Tony_Soprano 2011. február 02. 09:25
    „scott1 2011.02.02. 08:46
    Ezeket akartam én is leírni, kezdve a cseréppel. Az állatvédők jó biznisz hisz jón az éves adó 1% ka és náluk nagyobbat senki nem tud kaszálni:) triatlonos 2011.02.02. 07:20 mint ahogy az iskolában tanítottad ha az alapok szarok akkor bele lehet sz@rni:) Na itt Makón már 50 centis alap se hozna rendbe semmit:) Egyébként a teleppel semmi baj hagyomány őrző.”
  • 7. scott1 2011. február 02. 08:46
    „Triatlanos!
    Nem szabadna ilyen apróságokkal foglalkoznod! 20 millióból felújították ezt a parasztházat, de olyan alapossággal, mint egy műemléket, hiszen még arra is ügyeltek, hogy a régi cserép kerüljön vissza a helyére... ezek a feltehetőleg bontásból származó betonkockák csak ennek az újrahasznosító, környezetbarát, felújítási szemléletnek a részei. A környezet tudatosság miatt kerülhettek beszerelésre azok a feltehetőleg, olcsó, műanyag nyílászárók is (nem vágtak ki fát az előállításukra). Tudomásul kell venni az Árpád -híd felújítása is azért volt drágább mint egy új építése mert műemlék! Dea lényeg ezek megcsinálták, ezek ezt is megcsináltáááák! És most, hogy kész - mert nekik ez volt mindennél fontosabb - hajlandóak már az állatvédőket is bevonni. Éljen!”
  • 6. triatlonos 2011. február 02. 07:20
    „A képen látható járda "nemesen egyszerűre" sikeredett. Nincs szinkronban a nyilászárókkal, de ha arra járok, akkor egy vizimértéket viszek. De azt is csupán a "szemmértékem" megnyugtatására.”
  • 5. Tooopszli 2011. február 01. 20:00
    „Kit érdekel a fizetése? Nem mindegy neked? Jó arc, semmi gond vele, de itt mindig van egy rosszindulatú "magyar" aki feldob valamilyen gennyes dolgot. <moderálva>”
  • 4. maggyarok 2011. február 01. 19:07
    „Az igaz hogy Nagy Nándornak 600 ezer a bruttó fizetése, friss kollégájától halottam ma ?”
  • 3. Tony_Soprano 2011. február 01. 16:25
    „Nándi jó a kabátod, hol vetted?!”
  • 2. zoltanszabo 2011. február 01. 16:06
    „Hol-kinél lehet jelentkezni ?? Írjátok meg .”
  • 1. szentmiki 2011. február 01. 12:00
    „aki sokat ugat, ott végzi, miau miau....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikapott a médiaválogatott a makói civilektől - 100 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági eseményen

Beleznay, valamint a Való Világból ismerős Milo és Leonidasz, a Barátok közt Berényi Dánielje, Váradi Zsolt és Katus Tamás aerobik-világbajnok a makói civilek ellen lépett pályára az Erdei János Sportcsarnokban. Tovább olvasom