Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Bökény megfiatalodik

Egyre népszerűbb a közigazgatásilag Magyarcsanádhoz tartozó, a falu központjától jó négy kilométerre lévő külterületi lakóhely, Bökény. Bár az összkomfort egyelőre hiányzik, sokan vesznek itt hétvégi házat, gazdálkodásra alkalmas portát – sőt nem kevesen ide is költöznek.
Varga István a csendet szereti a leginkább Bökényben Fotó: Gyenes Kálmán
Pontos adatokat nem lehet tudni Bökény lélekszámáról, a legtöbben ugyanis eredeti lakhelyük megtartása mellett vásárolnak, illetve építenek itt házat – ez utóbbira is látni egyébként példát, nem is egyet. Annyi bizonyos: a Magyarcsanádhoz tartozó apró településen most húsz-harminc ház áll. Nagylaki vámos, makói vállalkozó és magyarcsanádi nyugdíjas is lakik a mindössze egyetlen, a Maros-töltés lábával párhuzamosan futó utcából álló Bökényben – tősgyökeres helybelivel már alig találkozni. A külföldiek viszont egyelőre még nem fedezték fel – tudtuk meg a falu polgármesteri hivatalában.

Az egyik szépen felújított parasztház tulajdonosa, a magyarcsanádi Varga István nyugdíjas. Bár korábban is volt Bökényen egy gazdálkodásra alkalmas portája kilenc hektár földdel, idén megvett a közelben egy hétvégi házat is. Azt mondja, nyáron szinte minden idejét itt tölti feleségével együtt, de most, ősszel-télen is kijönnek majdnem mindennap. Előfordul, hogy a barátaival itt főz bográcsost, itt ultizik. Nincs autóforgalom, nem jár a kamion, csend van – mondja a vásárlás legfőbb indokát, s mindjárt hozzáteszi a másikat is: Makón élő fia nagyon szívesen hozza ide az unokákat. Nyáron a kertben felállított műanyag medencében fürödtek, télen pedig szánkózni fognak a közeli töltésen – mondja mosolyogva. Áram van, a vizet hidrofor biztosítja, fűteni pedig egy gyönyörű kandallóval tudnak télen, úgyhogy a kényelemre sincs panaszuk. Egy-egy bökényi, nagyjából félholdas telek ára egyébként két-háromszázezer forint. A házak ára állaguktól függően változó – ő a magáét teljesen felújítva kétmillióért vette.

Magyarcsanád polgármestere, Farkas Jánosné úgy látja, a hivatalosan külterületi lakóhelyként nyilvántartott Bökény fiatalodóban van: akad ugyan néhány pusztulóban lévő ház, a legtöbb azonban új vagy szépen felújított. Némelyikben állandóan laknak – arra is van példa, hogy kisgyermekes család él itt. A fiatalodással együtt szépül is Bökény, az új gazdák virágosítanak, csinosítják környezetüket.

Az összkomfort hiánya egyébként – tapasztalatai szerint – a legkevésbé sem zavarja az itt élőket, bár telefonvonalat például kaphat, aki akar. A mobilok terjedésével azt hinné az ember, nem sokan igénylik, de vannak, akiket az internet miatt mégis érdekel. Az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan, a délkelet-magyarországi ivóvízminőség-javító programnak köszönhetően vezetékes ivóvíz is lesz az otthonokban – sőt később talán földgáz is.

Tekintve, hogy a csenden és a nyugalmon kívül vonzerőt jelent a Maros és az erdő közelsége, illetve a híres bökényi kunhalom, a település ideális célpont lehet a tanyasi turizmus számára – vélekedik Farkas Jánosné.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faluház lett a kocsmából Klárafalván

Korábban kocsma üzemelt abban az épületben, amelyben a klárafalvi önkormányzat – egy… Tovább olvasom