Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Boldogító igen

Egy napra szóló házasságkötés és majd hajnalig tartó, múltidéző lakodalom helyszíne volt szombaton Csanádpalota. A falulakodalmasra egyre többen kíváncsiak – a település apraja-nagyja mellett egyre több vendég mulat a hagyományokat ápoló vidám rendezvényen.
Puszi a lány kikérésekor: Havas Tamás és Bauer Anita indul a szertartásra Fotó: Szabó Imre
A csanádpalotai falulakodalmas hagyománya immár hét esztendőre nyúlik vissza. A népünnepély lényege, mint Ádók Istvántól, a helyi művelődési ház igazgatójától megtudtuk, abban áll, hogy megrendeznek egy tréfás, egy napra szóló esküvőt, majd egy igazi hagyományos lakodalmat, melyen a falu apraja-nagyja kimulathatja magát. A szertartásra ezúttal is sorsolással választották ki a jelentkezők közül a boldog párt. A szerencse ezúttal a huszonhat esztendős makói Havas Tamásnak és a húszéves palotai Bauer Anitának kedvezett, akik – mint tőlük megtudtuk – valóban egy pár: másfél éve járnak együtt. A népviseletbe öltözött és szemmel láthatóan izguló vőlegényt az esküvőre várakozva arról faggattuk, előfordulhat-e, hogy kedvesét igazából is az oltár elé vezeti majd? „El tudnám képzelni" – mondta mosolyogva. Az egynapos házasságra, illetve a lakodalomban való részvételre azért jelentkeztek a fiatalok, mert úgy gondolták: jó buli lesz.

A falulakodalmas menete majdnem mindenben követte a hagyományos palotai lakodalmak menetét – igaz, itt-ott tréfás elemek szőtték át. A vőlegény házává a művelődési központot nevezték ki, innen indult a búcsúztatást követően zeneszóval a menet a lányos ház szerepét betöltő Búbos vendéglőhöz, ahol a vőfély – kuriózum, hogy hölgy: Horváth Csabáné, civilben kántor – egy 1920-ból fennmaradt, akkor lejegyzett szöveg alapján kérte ki az ifjú arát.

Visszatérve a kultúrotthonhoz, melynek nagytermében már terített asztalok várták a vendégsereget, udvarán pedig hatalmas bográcsokban főtt a pörkölt, a népes sokadalom előtt hűséget fogadtak egymásnak a fiatalok – persze csak, mint az anyakönyvvezető fogalmazott, „míg a hajnali kakasszó el nem választ". A mókás szertartás során a vőlegényt drogtesztnek vetették alá, nehogy bódult állapotban mondjon igent, majd a hitvesi csók után egy rozsdás bilincset pattintottak a kezükre. Ezt követően az ifjú pár hintóval kocsikázta körbe a falut, majd kezdődhetett a hajnalig tartó mulatság a nosztalgia és a múltidézés jegyében, viszont élő zeneszó mellett.

A falulakodalmast egyébként annak idején nem csupán hagyományőrző, de turistacsalogató rendezvénynek is szánták az ötletgazdák. Ádók István szerint ezek a várakozások lassanként igazolódni látszanak, hiszen míg a tavalyi hasonló rendezvényre alig több mint kétszázan jöttek el, a mostanira már kétszázhetvenen – köztük néhányan Romániából és Szerbia-Montenegróból is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén több iskolást támogatnak Makón

Idén a korábbinál is több iskolás gyermek családját segíti Makó városa. Most a második osztályosok… Tovább olvasom