Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Buzás és Kovács a makói kórházról

Makó - Az egynapos sebészet indulása kapcsán Kovács Sándor csanádpalotai és Buzás Péter makói polgármester – utóbbi egyben a térség parlamenti képviselője – is sajtótájékoztatót tartott a makói kórházban.
Az egynapos sebészet indulása kapcsán Kovács Sándor csanádpalotai és Buzás Péter makói polgármester – utóbbi egyben a térség parlamenti képviselője – is sajtótájékoztatót tartott a makói kórházban. A két politikus Baráth Lajos főigazgató és Dehelán Aurélia orvosigazgató jelenlétében azt hangsúlyozta, hogy az új ellátási forma indulása – amely pénzt hoz a kórháznak, és a reform nyomán megszűnt ellátások egy részét hozza vissza – komoly háttérmunka és lobbizás eredményeként megszületett siker. A most következő időszak már az építkezésé lesz, amelynek eredményeként az intézmény a térség színvonalas középszintű kórházává válhat. Ehhez összefogásra lesz szükség, amit a két kormánypárti politikus felajánlott az intézményt fenntartó, egyébként ellenzéki vezetésű megyei önkormányzatnak is. Erről az elnök, Magyar Anna első kézből értesülhet, hiszen a sajtótájékoztatót végighallgatta titkára, Varga Márta és a megye sajtóreferense, Péter Árpád is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth Zoltán: Ez nem tisztogatás

Harminckét esztendős az Erdei Ferenc Szakközépiskola és a Galamb József Szakképző Iskola… Tovább olvasom