Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Buzás: Ez az én kormányom is

Makó - Az ellenzék is támogatta Marosvári Attilát, aki ismét alpolgármesterként segíti Buzás Péter polgármester munkáját Makón. "Ne bántsuk egymást" – kérte a jövőre nézve politikustársaitól az alakuló ülés korelnöke, Sánta Sándor.
Az új makói testület alakuló ülését Sánta Sándor, a város első szabadon választott polgármestere kezdte vezetni. Megköszönte a város polgárainak, hogy működtetik a demokráciát, a vesztes oldalon állókat kérte, ne betegedjenek bele az eredménybe, gondolkodjanak el azon, mit csináltak rosszul – a győztesek pedig ne nagyon örüljenek a gólnak, mert sok munka vár rájuk. "Ne bántsuk egymást, hiszen a politikusok az ismert okoknál fogva érzékenyebbek" – kérte Sánta. Siket Tibor, a választási bizottság elnöke átadta a megbízóleveleket. Az MSZP-s polgármester, Buzás Péter programismertető beszéde a fiatalok itthon tartásáról szólt. Ehhez van színvonalas bölcsőde, óvoda, iskola, szociális ellátás és építési telek – de elég munkahely is kell. A Givaudan és a még várt befektetők révén várhatóan lesz, a fürdő pedig akkor teremt a ráépülő vállalkozások révén további állásokat, ha a makóiak is magukénak érzik ezt a beruházást. Buzás kijelentette: együttműködésre törekszik a Fidesszel, lojális lesz a kormányhoz, mert ez az ő kormánya is, Mágori Józsefné az ő országgyűlési képviselője is.

A testület ellenszavazat nélkül döntött a tisztségviselőkről, bizottságokról. Marosvári Attila lett ismét az alpolgármester. Az ifjúsági és sporttanácsnok Molnár László, a mezőgazdasági tanácsnok Gál Sándor, a civil kapcsolatok tanácsnoka Márton Imre lett. Az ügyrendi, pénzügyi, közbeszerzési és tulajdonosi bizottság elnöke Siket István, a városfejlesztésért, városüzemelésért, környezetvédelemért és lakásügyekért felelős grémiumot Baranyi Sándor vezeti. Az oktatási, művelődési, szociális és egészségügyi bizottság elnöke Sánta Sándor lett. Buzás Péter fizetése bruttó 521 ezer 775 forint lesz, Marosvári Attiláé 495 ezer 600 forint, annyi, amennyi eddig.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. 3évesférfi 2010. október 19. 07:45
    „38: Ha nem jön, be annak én fogok örülni a legjobban. Csak sajnos a legkevésbé sem úgy néz ki, hogy változna valami - évek óta.”
  • 38. mj52, 2010. október 18. 22:09
    „37,- Az elejével egyetértek, a többihöz annyi hogy szerintem nem kéne jósolni, mert mi van ha nem jön be.
    36,- Megkérdezném tisztelettel hogy hová tennéd azokat az egyébként fideszes, vagy jobboldali makóiakat akiknek Mágoriné nem "jön be" mert ilyenből azért akad ,nem kevés. Vádaskodni csalást emlegetni könnyű.”
  • 37. 3évesférfi 2010. október 18. 21:19
    „36: Azért ez a duzzogás, hogy nem tisztességesen nyert, ami nem bizonyítható, ez elég gyerekes. Nyert, nem kevéssel, sokan szavaztak rá, jóval többen mint a többire, vége, ezen túl kell lépni, el kell ismerni. Ja, még mielőtt valaki megint lekomcsizna, nem rá szavaztam, de sok jelentősége nem volt.
    Lótúró az egész, amit jelenleg a város adni tud a polgárainak, az a véleményem. Akik elmentek, azok se fognak visszajönni, pedig szeretnének. Nincs miért, puszta nosztalgából nem lehet megélni.”
  • 36. Gyennadij_Petrov 2010. október 18. 20:11
    „De az emberek nem értenek veled egyet, mert azt tették a polgármesteri székbe akit te nem szeretsz.... Hát ez így nem igaz , bizonyíthatatlan de nem tisztességesen nyert, de nyert. Én a segítője helyében elköltöznék Makóról, de gondolom őt nem zavarja 4 évvel ezelőtt se zavartatta ez miatt magát:)”
  • 35. Gyennadij_Petrov 2010. október 18. 20:05
    „T. 3évesférfi&kgb696 itt semmi munkahely nem fog létesülni, a Cumigyár nem keveset fizet mindezért éves szinten. Ja ha Buzás érdeke a Makói munkahelyteremtést első dolga lenne a fejvadászcég megszüntetése. Na és mért nem lép fel ellene na vajon mért............:):D Gondolkozzatok már kié a fejvadászcég na kié :) Ja és kinek fizet kezd a kép összeállni ?!”
  • 34. 3évesférfi 2010. október 18. 17:12
    „Azt tudom, hogy egy ismerősömet felvették egy pécsi ügynökségen keresztül minimálbérért a gumigyárba. Ja, ez is valami. És még így is 20 százalék felett a munkanélküliségi mutató. Arról nem beszélve, hogy a fél város Szegedre kénytelen bebumlizni dolgozni.
    Nézd, engem rohadtul nem érdekel a Buzás/Mágoriné vita, nem bánom, melyik hoz ide valami megélhetést, tőlem a vörössegű ördög is lehet az.”
  • 33. kgb696 2010. október 18. 16:55
    „héééé :)

    azokról akiket kirúgtak és azokról akiket pluszba felvettek cirka 500 embert! aha azokról! Jah hogy te nem tudod? nem csodálom! :)
    Elhiszem, és igazad van abban, hogy sok rendkívül sok a munkanélküli... De csak Buzás hozhat makóra munkát? Mágoriné nem????”
  • 32. 3évesférfi 2010. október 18. 16:26
    „Jah, és ez az urambátyám stílus neked sem áll jól, "barátom".”
  • 31. 3évesférfi 2010. október 18. 16:10
    „30: Te azokról az emberekről beszélsz, akiket először kirúgtak a gumigyárból, azután pedig újra felvették őket? Mert ilyenből tényleg sok volt, elismerem. A statisztika viszon egyértelmű, ezen nincs mit magyarázni: a megyében Makón a legnagyobb a munkanélküliségi ráta: 20.4% volt márciusban, csak a Munkaügyi Központ adatai alapján, akik fél év állástalanság után kivesznek az adatbázisból, tehát ennél sokkal több emberről van szó valójában. Ismétlem: 235 megyei állásból 3 darab makói hirdetés van jelenleg. De azért velem van a baj, nyilván.”
  • 30. kgb696 2010. október 18. 15:50
    „26 barátom, neked!
    Az elmúlt egy évben 500 embert vettek fel a gumigyárba, ha te nem fértél bele, nem lehet, hogy veled van a baj?
    Legkönnyebb a másikat basztatni!
    27! neked igazad van barátom csak kevered a szezont a fazonnal!
    28 azért építették le mert nem volt rá igény ha minden nő kihasználja a 3 év távollétet gyes vagy gyed formájában akkor kinek tartsák fenn???? neked????
    kedves kultúrát messze magam mögött hagyó dédi8!
    Tudom ki vagy nagyi8nak az unokaöccse igaz? aki semmit soha nem tett a városért csak ugatott, jól sejtem????
    Szóval nekem nincs Buzásom, kedves buta ember, mégpedig azért nincs mert nem ismerem, csak azt látom , hogy épült kerékpár út, megcsinálták a főteret, csináltak sportcsarnokot, épül a buszpályaudvar, épül a fürdő, hamarosan csatornáznak, csinálják jövőre a maros-partot.. az az fejleszt... te mit tettél életed folyamán Makóért?
    Azok az embereket meg ne akard már előre nyomni akit Makó lakossága elutasított! Választás volt a hónap elején, és buktak, miért nehéz ezt megemésztened, azéért mert valamelyik másik polgármesterjelölt a rokonod????
    Azt utolsó mondatodat nem kommentálnám, téged minősít... Azért mert nem értek veled együtt azért vagyok az ami igaz? érveid nincsenek, csak ugatsz mint a kutya.... De az emberek nem értenek veled egyet, mert azt tették a polgármesteri székbe akit te nem szeretsz... de azért nem kell a szádnak haboznia...:)”
  • 29. 3évesférfi 2010. október 18. 15:31
    „28: Az utolsó mondatot muszáj volt? Lehet normális hangnemben is.”
  • 28. dédi8 2010. október 18. 14:43
    „Kedves 696-os orosz titkosszolgálati!
    Nem azért kell sokat várni a bölcsödei és óvodai helyekre, mert sok a gyerek, hanem azért, mert sokat bezártak, leépítettek.
    Miért ne mondhatnék nevet azok közül, akik most is indultak. Arról is szívesen beszélgetnék, hogy a FIDESZ jelöltjét hogyan buktatta meg a Buzásod Márton Imrével karöltve. Hogyan rombolta, az amúgy is rossz közhangulatot Makón Buzásod a Városvédőkkel karöltve.
    Szerintem neked nincs ki a négy kereked, vagy egész egyszerűen ez a társadalmi megbízatásod.”
  • 27. scott1 2010. október 18. 14:19
    „25!
    Szóval a helyi 40-es és 50-es korosztály tartson önvizsgálatot azért, mert kétszerese a helyi munkanélküliségi adat az országosénak, mert kategóriájában a legélhetetlenebb város az országban, mert a város vezetése évekig nem tett semmit a munkahelyteremtésért azon fenn hanggal, hogy ez kormányzati feladat, mert ebben a megyében a legalacsonyabb az átlagkereset, vagy mert a mobil lakosság kiáramlásával és a felsoroltak miatt a fizetőképes kereslet olyan mértékűen esik vissza, hogy a helyi vállalkozási lehetőséget lehetetleníti el lassan teljes mértékben?”
  • 26. 3évesférfi 2010. október 18. 14:00
    „25: Kisgyerek lehet hogy sok van, de légy szíves vedd észre, hogy keresőképes korukban elmennek a városból, mert nincs munka. Ennyi, ezen nincs mit magyarázni, tény, slussz passz.
    Az pedig, hogy tartsunk önvizsgálatot, amiért nincs állásunk... Hát ne haragudj, de láttad mostanában a Csongrád Megyei Munkaügyi központ oldalát? Jelen pillanatban a 235 Csongrád megyei állásajánlatból 3 darab makói van (portás, hegesztő, vízvezetékszerelő). Mégis, kinek kellene itt önvizsgálatot tartania szerinted?”
  • 25. kgb696 2010. október 18. 13:24
    „23-nak a válsz, szinte semennyi... ahhoz, hogy valaki bölcsibe írassa a gyermekét születése pillanatában jeleznie kell a bölcsődébe és fél évente megerősítenie... mert ha nem akkor mást tesznek a helyébe így járt az egyik barátom is.... Amivel nem azt akarom mondani, hogy huuu mennyire sok fiatal van na de azért kevés se, az én ismerőseim körében például rendkívül sok gyermek született az utóbbi 3 évben...
    24 Kedves Szabó úr!
    megértem,ha nincs munkája és őszintén sajnálom, sőt nem i akarom azt írni, hogy ha valaki nagyon akar biztosan talál, mert akkor ez ha az ember nem fiatal nem biztos, hogy helytálló, ellenben a legegyszerűbb azt szidni akit kórusban szid a többi és soha de soha ne tartsunk önvizsgálatot, hogy vajon mi mikor és miben hibáztunk...”
  • 24. zoltanszabo 2010. október 18. 11:34
    „Kedves 22 hozzászóló! Nem tudom mennyi a férőhely a bölcsiba-oviba .Az én gyerekeim már kinőttek ebből.Mind két gyermekem diplomázott a lányomnak 2-is van.Itthon nincs munka elköltöztek máshová.Én is csak idős szüleim miatt maradtam mivel betegek én ápolom őket.Sajnos nekem nincs munkám így ráérek.Ha nem lenne ez e kötelezettségem régen elmentem volna én is.Ha engedné a lelkismeretem betenném őket az ídős otthonba de várni kell ,hogy üresedés legyen a váró lista több év! Ezért írtam.”
  • 23. 3évesférfi 2010. október 18. 10:29
    „Miért, mennyi hely van Makón a bölcsödékben és övodákban?”
  • 22. kgb696 2010. október 18. 10:25
    „16 általánosságban valóban fogy Makó lakossága és fogynak a fiatalok, de ha vennéd a fáradságot és utána járnál annak, hogy mennyi hely van Makón bölcsibe meg Óvodába akkor rájönnél, hogy mekkora épületes marhaságot hordasz össze!”
  • 21. kgb696 2010. október 18. 10:23
    „18! mondj Makón egy nevet aki jobb megoldás lenne mint Buzás!
    Nos? Nem ne azokat mond akik versenyre keltek vele a választásokon, hisz róluk bebizonyosodott, hogy a makói emberek nem kérnek belőle! Nos hallgatlak, kíváncsi vagyok csak szitkozódni tudsz mint a legtöbb magyar ember vagy némi értékelhető is van a fejedbe...”
  • 20. 3évesférfi 2010. október 18. 09:02
    „Nem a kiskorúak mennek el, hanem a már keresőképes fiatalok, de azok aztán teljesen eltűntek. Az idősebbek meg ellébecolnak a munkanélkülin meg az aprómunkán. Nincs más.”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üzembe állt a magyar-román gázvezeték Csanádpalotán

Az Arad-Szeged összekötő földgázvezeték ünnepélyes átadása kapcsán Csanádpalotára látogatott Orbán Viktor magyar és Emil Boc román miniszterelnök. Tovább olvasom