Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Buzás nem lát etikai problémát

Buzás Péter nem tartja aggályosnak, hogy személyes tanácsadója – önkormányzati munkájától függetlenül, ráadásul ingyen – részt vesz az MSZP makói kampányában. Választási ellenfelét, Martonosi Györgyöt a negatív kampány lezárására kéri.
Buzás Péter makói polgármester szerint nem kifogásolható etikailag, amit a szemére vetett minapi sajtótájékoztatóján Martonosi György fideszes honatya, és amiről lapunkban is írtunk – nevezetesen, hogy tanácsadója, Franyó Róbert részt vesz a szocialista párt, illetve az ő képviselőjelölti kampányában. Mint elmondta, a makói városházán Franyó Róbert az egyetlen tanácsadó; alkalmazása megfelel mind a jogszabályoknak, mind a más városokban szokásos gyakorlatnak, feladata pedig – többek között – az, hogy a politikai szereplőkkel kapcsolatot tartson, mentesítve ez alól a törvény által pártatlanságra kötelezett önkormányzati tisztviselőket.

Ezért természetesen fizetést kap. Ez azonban nem keverendő össze azzal, hogy ő ettől a feladattól függetlenül önként, térítés nélkül segíti az MSZP és az ő országgyűlési képviselőjelölti kampányát. Szó sincs tehát közpénzért végzett kampánymunkáról, és éppen ezért Buzás Péter szerint mindez etikailag nem kifogásolható.

A makói polgármester, aki az MSZP parlamenti képviselőjelöltje, sajtótájékoztatóján arra szólította fel riválisát, Martonosi Györgyöt, hogy hagyjon fel a személyeskedő, negatív kampánnyal. Mint fogalmazott, ő sem firtatja, hogy a fideszes honatyának az elmúlt nyolc évben mit sikerült elérnie a város érdekében, és volt-e egyáltalán olyan pozitív döntés, amelynek megszületésében szerepe volt. Buzás Péter úgy véli, a kampánynak inkább arról kellene szólnia, melyiküknek milyen elképzelései, tervei vannak Makó és a térség jövőjéről ez elkövetkező évekre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Becsey Makóról

Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő szerint a következő nemzeti fejlesztési terv… Tovább olvasom