Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Célt ért a táblák miatti lázadás Makón

Makó - Néhány utcában már mától megszűnik a mostanra értelmét vesztett sebességkorlátozás annak nyomán, hogy az önkormányzat ősszel felülvizsgálta ezeket. A táblákat néhol meg is rongálták – az elégedetlenség oka: a rendőrség az utóbbi időben gyakran mért és szigorúan bírságolt az érintett, ma már csekély forgalmú utcákban.
Lefestett, kidöntött sebességkorlátozó táblák nyomatékosították Makón azt az elégedetlenséget, ami a városban az immár túl szigorú sebességkorlátozási rend miatt alakult ki idén nyárra. Megírtuk: a táblákat még jóval az M43-as megépülte előtt helyezték ki sok utcában a lakók kérésére, akik azt tapasztalták, hogy a kis utcákban is mind nagyobb a forgalom. Ez a probléma időközben megszűnt, a sebességkorlátozás viszont érvényben maradt – a rendőrség pedig az utóbbi időben gyakrabban mért sebességet az érintett szakaszokon. A biztosítékot az egyre gyakoribb harminc–negyven ezres bírságcsekkek verték ki.

A sebességkorlátozó táblákkal kapcsolatos problémára a képviselő-testület is felfigyelt. Ennek eredményeként született augusztusban az a határozat, amely felkérte Bánfi Margit jegyzőt, hogy a szakmai szabályokat és a testületi tagok véleményét is figyelembe véve vizsgálja felül a sebességkorlátozásokat az egész városban. Erre idén októberben került sor, novemberben pedig a szakhatóságokkal egyeztetve, lakossági észrevételeket sem mellőzve megszületett az átfogó módosítási javaslat, amelyről a szerdai ülésen döntöttek a képviselők.

A nyári tiltakozás mementója: festékszóróval lefújt, majd letisztított tábla az Eötvös utca elején. Csütörtökig marad a helyén. A szerző felvétele
A nyári tiltakozás mementója: festékszóróval lefújt, majd letisztított tábla az Eötvös utca elején. Csütörtökig marad a helyén. A szerző felvétele

Ennek értelmében már mától megszűnik a Bolygó utca elején és az Eötvös utcában az óránként 30, a Bárány utcában pedig a 40 kilométeres sebességkorlátozás. Jövő márciustól oldják fel a Nagycsillag, a Szikszai, a Váradi, az Alma, a Gyóni Géza, a Gyöngy és a Szilágyi Dezső utcára vonatkozó 30 kilométer/órás sebességmaximumot, egyúttal elsőbbségadásra kötelező táblákat helyeznek ki. Ugyanez történik a Kelemen László utcán, illetve a környékén lévő 30 kilométer/órás sebességkorlátos zónával. Bevezetik viszont a sebességkorlátozást az Almási utcai iskola előtt, és lakó-pihenő övezetté minősítik a Bajcsy-Zsilinszky lakótelepet.

A forgalmi rend változásával kapcsolatos változtatás költsége 642 ezer forint plusz áfa lesz, a kiadást a jövő évi költségvetésbe tervezik bele.

Olvasóink írták

  • 7. Egyolvasó 2011. december 21. 08:25
    „4. KamuNeni 2011.12.16. 08:27

    Nem rossz a meglátásod, ahol te élsz ott mások az emberek is, vagy nem??
    Ha valaki ott túllépi a megengedett sebességet akkor milyen összegű bírságot szabnak ki rá???
    Ha gyorsabban megy mint a megengedett sebesség és balesetet okoz, (ne adj isten) halálos kimenetelűt akkor mit tesznek a rendőrök???
    Mert itt ahogy te is írod: a "Buta unintelligens tanulatlan gondolkodas."ú országban szabadlábon védekezhetnek az ilyen emberek, ha külföldi állampolgárok, mert ha a gyorshajtó magyar állampolgár akkor sajnos gondolkodó pályára, előzetesbe helyezi a rendőrség.”
  • 6. babeli 2011. december 19. 13:36
    „Szerintem csak azokban az utcákban indokolt a 30-as sebesség korlátozás, ahol olyan szűk az utca, hogy két személy autó alig bírja elkerülni egymást, és természetesen iskola környékén. De ahol indokolt ott viszont büntessenek keményen, és fizessék meg a rendőröket, mert máskülönben sosem lesz rend. A z más kérdés, hogy én a büntetést a havi, vagy éves jövedelem százalékában határoznám meg, vagyis a gazdagok többet fizessenek, ne annyit, mint a kis jövedelmű. Ha a 16 százalékos szja-t igazságosnak tartják, akkor ez is így lenne igazságos, jövedelem arányosan fizetni a büntetést. Lehet, hogy tévedek, de talán Svédországban így van.”
  • 5. vadruca 2011. december 16. 09:32
    „Legalább most már tudom, hogy a Páva utcai ostoba fekvőrendőrök egyszerű kiskirálykodás eredményei. Hiába: ez Magyarisztán !”
  • 4. KamuNeni 2011. december 16. 08:27
    „Itt a varosban ahol lakok. Kb 100,000 ezres lakosu, 4 forgalmi lampa van, tablak nincsenek, (jobb kez szabaly mindenfele) sebesseg egysegesen 45 merfold a fo utakon es 35 merfold a kis utcakon, vagy amit a forgalom enged addig a hatarig. Rendort alig latni, rendori zaklatasrol nem is hallani, hulye osszegu buntetesekrol meg nem is almodnak.

    40,000 ezer az egy havi kereset makon. Nem ertem azt rendort se akinek egyaltalan van bor a kepen akarkit is megallitani tudvan hog egy havi fizeteset veszi el. Kivanom a legrosszabbat nekik es csaladjuknak egesz eletukben.

    A torveny nem azert van hogy zaklassa es gatolja az embereket hanem azert hogy jobba tegye az eletuket. Ezt MO-n mar reg elflejtettek. Ott azt hiszik a torveny arra van hogy parancsolgassanak masoknak. Buta unintelligens tanulatlan gondolkodas.”
  • 3. CsImre 2011. december 15. 21:09
    „"Elképesztően gyors és olcsó reagálás!"

    Ez az autóslobbi. No meg a megbírságolt gyorshajtó polgármester.

    "Már teljesen feleslegesek ezek a táblák ! "

    Lehet, hogy azért csökkent a forgalom, mert ezek a táblák kinn voltak? Az meg elég gáz lenne, hogy csak biciklivel közlekedjenek a makóiak, és csönd és tiszta levegő lenne, mert akkor minek költöttek el több százmillió fortintot kerékpárutakra?”
  • 2. szentmiki 2011. december 15. 13:28
    „Elképesztően gyors és olcsó reagálás!”
  • 1. papika56 2011. december 15. 12:57
    „Az utcákon már csak szinte biciklisek járnak ! Már teljesen feleslegesek ezek a táblák !
    Meg pl. a Páva u. --ahol naponta 3-4 autó jár, inkább bicaj --minek oda a fekvő rendőr ??????
    De oda kitenni is nagy marhaság volt--mert ott se gyerek, se száguldó autó sosem járt, csak az utcában lakó--néhai --- illetékes helyen dolgozó férfi --teljhatalmával visszaélve --rakadta ki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civilek a pályán Apátfalván

Apátfalva - Egy év alatt 3 millió 755 ezer forintból gazdálkodott, szervezett többek között… Tovább olvasom