Szeged - delmagyar.hu

Szikszai István juhaival több díjat is nyert már. Fotó: Segesvári Csaba

Abban, hogy Szikszai Istvánból juhász lett, igazából nincsen semmi különös, hiszen már a dédapja is az volt. A ma negyvenöt esztendős férfi kilencéves kora óta foglalkozik az állatokkal. Tizenöt éve önálló juhász – korábban a helyi szövetkezetnél végezte ugyanezt a munkát, de akkoriban is voltak saját birkái. És az is érthető, hogy éppen ilyen juhokat tart: az ősi magyar fajtához való ragaszkodás ugyancsak családi hagyomány. A cigája az itteni éghajlati viszonyokat jól tűrő fajta.

Régebben nagyon népszerű volt, a kisparaszti juhászatok tipikus, főként a teje miatt tartott állata. Miért fogyatkozott meg az állomány? Mindenekelőtt azért, mert a korábbi évtizedekben kiderült: a nagyüzemi állattartásra alkalmatlan, a sűrített ellésre ugyancsak – és még a gyapja sem olyan finom, mint például a merinóé.

Így készül a juhsajt A hagyományos juhsajt rendkívül ízletes és tápláló, vitaminban gazdag, egészséges – mondta el a palotai juhász tizenhat esztendős lánya, Szikszai Tímea, akinek nagy gyakorlata van a készítésben. Amikor a tej megalszik, és feljön a savója, felkockázza és textilbe rakja, majd kinyomkodja belőle a savót, megformázza. A nyers sajtot végül – két napra – présbe teszi, aztán két hétig a szabadban érleli. Egy kiló juhsajt elkészítéséhez egyébként öt liter tej kell, mert sok a savója – ez utóbbiból viszont édes túrót lehet készíteni. A juhok tejét a tehéntejből készülő sajtokhoz is hozzákeveri az ipar minőségjavítási céllal.

Miért érdemes mégis tartani? Szikszai István szerint mindenekelőtt a tejéért, ami különösen finom, vitaminokban és tápanyagokban gazdag. Igaz, manapság nemcsak a gyapjúért ad keveset a felvásárló, de a tej sem kelendő, pedig például különlegesen finom sajtot lehet belőle készíteni. A húsa is ízletes, egészséges.

Ami jövedelmet hoz, az a továbbtenyésztés: évente öt-hat kost és ötven-hatvan jerkét tud eladni. Összességében a tartásnak ma sem kedveznek igazán a körülmények. Jövedelmezősége szerény, miközben rengeteg munkát és időt emészt fel, Szikszai István azonban ragaszkodik a juhászathoz és a cigájához. A kétszáz darabos csanádpalotai állomány egyébként nemcsak a megyében kuriózum, de országszerte is alig tucatnyi gazda, illetve gazdaság foglalkozik a cigájával. Szikszai István nem is akárhogyan: állataival díjak sokaságát nyerte el.

Szikszai István nyája a palotai határt rója, huszonhárom hektár legelőn. A faluszéli akolhoz a juhász reggel ötkor érkezik. Naponta kétszer fej, a legeltetésnek este tizenegykor van vége, ezért aztán a juhászélet meglehetősen kötött – nincs ünnep, nincs hétvége. Talán ezért is kevéssé népszerű a fiatalok körében. A palotai gazda azonban reménykedik: ha eljön az ideje, tizenegy esztendős fia talán átveszi majd tőle a fokost.