Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Csak jövőre lesz Nagylakon templom

Nagylak - Hónapok óta áll az építkezés Nagylakon, de az egyházmegye azt ígéri: a jövő héten újraindul a munka. Jövőre lesz kész a Szentlélek-templom.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

Legutóbb januárban számoltunk be a nagylaki templom építéséről: már állnak a falak, kirajzolódott a Germán Géza budapesti építész által az épületnek megálmodott bárkaforma. A falunak a trianoni békediktátum óta hiányzott a templom – akkor a település nagyobb része ezekkel együtt a román oldalra került, így a nagylaki hívek jelenleg egy nagyon lepusztult imaházban tudnak csak szertartásokat rendezni. Az építkezés tavaly áprilisban kezdődött a temető melletti telken, amelyet az önkormányzat jelképes, 1000 forintos összegért adott át a Szeged–csanádi Egyházmegyének.

A munka azonban később abbamaradt. Gyarmati András polgármester, aki az alapozástól kezdve rendszeresen készített fotókat, jó ideje nem tudott újdonságot megörökíteni, a nagylakiak pedig aggódni kezdtek. Megtudtuk: erre nincs ok, a Szentlélek-templomot befejezik, pénzügyi okok miatt kellett szünetet tartani. Az egyházmegye vagyonkezelője, Emődi Sándor úgy nyilatkozott: a jövő hét elején folytatódik az építkezés, a befejezés pedig jövő májusra várható. A templom 50 férőhelyes lesz, 6 méter magas, liturgikus tere pedig 70 négyzetméter. A kivitelezés költségét az induláskor 30 milliósra becsülték.

A tavaly áprilisban elkezdett építkezés hónapok óta áll. A szerző felvétele
A tavaly áprilisban elkezdett építkezés hónapok óta áll.
A szerző felvétele

Olvasóink írták

  • 4. Alfonzó 2013. október 01. 18:20
    „1. Beroesz
    Nem kell messzire menni! Magyarcsanádon négy templom és egy imaház van .Ezeknek a megépítéséhez is a hívek járultak hozzá.”
  • 3. Rubicon 2013. szeptember 27. 19:06
    „Az ablakokat kifelejtették?
    A harangláb borzasztóan ronda.”
  • 2. pachakuti 2013. szeptember 27. 11:56
    „Nem tudom, hogy bírjuk ki addig?”
  • 1. Beroesz 2013. szeptember 27. 10:16
    „A nagylaki templom példáján jól illusztrálható, hogy mennyit hanyatlott a vidék eltartó és önszervező képessége, ereje 100 év alatt. Egy évszázaddal ezelőtt hasonló lélekszámú vallási közösségek egy-két év alatt összedobtak maguknak egy hasonló kapacitású templomot. (Példaként a magyarországi Dél-Baranyát említeném, bárki végignézheti a falunként akár több templomot is.)

    Ja persze, azóta megváltoztak az igények, már nem a hitélet a közösségi lét központja, így a templomot is csak kevesen igénylik. (Ha jól értem a nagylaki templomot is csak a helyi katolikus közösség kb. negyedére méretezték.) De az összes többi közösségi beruházás is csak nyögvenyelősen halad.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tisztázták az apátfalvi csatornavitát

Lakossági fórumon tisztázta az apátfalvi szennyvízcsatorna-építéssel kapcsolatos vitás kérdéseket a kivitelező. Tovább olvasom