Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Csanádpalota idén 700 millióból épít

Csanádpalota - 2015-ben a legfontosabb feladat a szennyvízcsatornázás befejezése mellett az A típusú tornacsarnok megépítése lesz – összegezte a csanádpalotai önkormányzat idei évre szóló tervét Kovács Sándor polgármester.
A kétmilliárdos szennyvízprogram a végéhez közeledik, a műszaki átadás elkezdődött. Az 1336 háztartás 15-20 százaléka már rácsatlakozott a hálózatra. A tornacsarnok 238 millió forintból épül meg, ez állami támogatás, önerőt nem kellett befizetnie az önkormányzatnak. A kosárlabdapálya méretű létesítményt az iskolások mellett a helybeli egyesületek is használhatják. Kovács Sándor emellett szóba hozta, hogy 2,7 millió forintot nyertek pályázaton arra, hogy újabb 16 kamerával bővítsék a térfigyelő rendszert, a napokban pedig 45 millió forintot kaptak arra, hogy áramtermelő napelemekkel szereljenek föl hat helyi intézményt. A polgármester számításai szerint idén mintegy 700 millió forintot tud fejlesztésre költeni a település.

Bővítik a közfoglalkoztatást is. A zöldség- és gombatermesztés, a térkő- és betonelemgyártás mellett idén szeretnének járdákat építeni a helyben előállított kövekből. Ezek a tevékenységek 140 fő számára jelentenek munkalehetőséget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megye 2014-ben: Makó

Összegyűjtöttük, mi minden történt Makón 2014-ben. Tovább olvasom