Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Csanádpalota kéri a rendőrőrsöt Pitvarostól

Csanádpalota - Ide szeretné átköltöztetni a polgármester, Kovács Sándor azt a rendőrőrsöt, amely most Pitvaroson működik. Érvei éppúgy vannak a költözés mellett, mint pitvarosi kollégájának, Dénes Lászlónak amellett, hogy maradjon minden a régiben. A rendőrség azt szeretné, ha a két falu megegyezne.
A városi ambíciókat dédelgető csanádpalotai önkormányzat szeretné, ha a kistérség rendőrőrse a jövőben Pitvaros helyett náluk működne – mondta el lapunknak a palotai polgármester, Kovács Sándor. Az őrs egyébként hat település – Ambrózfalva, Csanádalberti, Csanádpalota, Kövegy, Nagyér és Pitvaros – biztonságáról gondoskodik. Kovács Sándor elégedett az itt dolgozó rendőrök munkájával, de azt mondja, Palotán még sikeresebben dolgozhatnának. A költözés ötletével már megkereste a megyei rendőr-főkapitányságot, egyeztetnek is róla folyamatosan, legközelebb éppen csütörtökön. Azt a több helyiségből álló épületrészt fogja megnézni a főkapitányság gazdasági igazgatója a polgármesteri hivatalban, amelyet a helyhatóság az őrsnek átadna.

Milyen érvek szólnak a költözés mellett? Kovács Sándor szerint például az, hogy faluja a maga 3300-as lélekszámával egyedül népesebb, mint a másik öt község együtt, ráadásul a statisztikák szerint a bűncselekmények 54 százalékát is itt követik el. Két emlékezetes esetet is megemlít a közelmúltból a polgármester: egy 27 éves palotai férfi, aki kézikocsival járta a falut, egy házat és egy kocsmát is kifosztott, majd Makón is elkövetett több betörést. Egy palotai idős asszonyt pedig a múlt héten rabolt ki két fiatal – mint megírtuk, Marika néni megfutamította a tetteseket, egyiküket ugyanis a lábai között sikerült megrúgnia. A palotai önkormányzat most 1,3 millióval támogatja az őrs működését, de ha hozzájuk költözne, megpróbálnának többet is áldozni rá. A pitvarosi őrsön dolgozók fele egyébként amúgy is innen jár át.

Csanádpalota első embere egyébként az ötletet eddig csak egy kistérségi fórumon vetette fel, pitvarosi kollégáját, Dénes Lászlót nem kereste meg vele személyesen. Mi viszont megkérdeztük őt is. Pitvaros polgármestere természetesen azt szeretné, ha az őrs maradna ott, ahol 1993 óta van. Mint elmondta, megnyitás óta egy fillért sem kért a falu az épület használatáért sem a rendőrségtől, sem az érintett településektől, az ott dolgozók pedig már megszokták, megszerették a helyet. Praktikus szempont is szól a jelenlegi helyszín mellett: nemcsak a pitvarosiaknak jó, hogy itt az őrs, hiszen nagyjából a közbiztonsági szempontból ellátott mikrotérség közepén van, Csanádpalota viszont a déli csücskén. Dénes László azt is elmondta, hogy a rendőrség egyelőre nem kereste meg a költözés esetleges tervével. Hamarosan – más ügyben – találkozik Lukács János főkapitánnyal, akkor majd rákérdez arra is, mi az ő szándékuk az ügyben.

A rendőrség kivár

Természetesen mi is kíváncsiak voltunk a főkapitányság álláspontjára. A szóvivő, Szenti Szabolcs hadnagy lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az ügyben egyelőre nincs döntés, és a rendőrség azt szeretné, ha a két érintett önkormányzat megegyezne, hol működjön az őrs. Neki, ha a körülmények egyébként megfelelőek, a két falu közül bármelyik megfelel.

Olvasóink írták

  • 3. sziszka1 2009. április 15. 14:49
    „ha palotának rendőr kell, termetse meg a feltételeit! kérjen önálló örsöt! vagy kérje a Magyar Gárda segítségét! Esetleg ott van még Marika néni aki tökön rúgta a betörőket!, Szerintem indítson önvédelmi tanfolyamot a Palotaiaknak:)”
  • 2. 140 2009. április 15. 08:20
    „Hát nem ártana egy 200 kilós rendőr palotára! Mióta megnőtt a svédek aránya a településen, azóta nincs biztonság!”
  • 1. kecskemetis 2009. április 14. 20:24
    „pitvaroson csak egy rendőr dolgozik aki palotáról jár át,ez sztem még nem az állomány fele.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egész nyárra kiadó üdülőt keresnek

Makó - Egész nyárra kiadó nyaralót keres a Maros partján három helybeli lány. Orudzseva Nikoletta és két barátnője úgy döntött, májustól augusztusig kibérel egy házat az üdülőövezetben. Tovább olvasom