Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Egy falon Horthy és Mező Imre

Makó - Kedd óta 10 olyan emléktábla látható a makói József Attila Múzeum egyik belső udvari falán, amelyet valamelyik rendszerváltáskor vettek le eredeti helyükről. Az országban másutt nincs ilyen emlékfal.
Az emléktáblák közszemlére tétele a múzeum fiatal munkatársa, Forgó Géza ötlete volt, aki könyvet is készül írni a makói emléktáblákról. Tudomása szerint szerte a városban, az épületek falain jó 150 hasonló van – néhány azonban a múzeum raktárában is porosodott. Ezek többsége a mostani, néhány viszont még a 6 évtizeddel ezelőtti rendszerváltáskor került le a helyéről. Úgy gondolta, érdemes volna ezeket egy közös falra felhelyezni, ahol most békésen megfér egymás mellett például a Horthy Miklós kormányzó és a Mező Imre munkásmozgalmi harcos tiszteletére egykor kihelyezett márványlap. A muzeológus tudomása szerint hasonló fal sehol nincs az országban.

A táblákat kedden, a múzeumi világnap alkalmából megtartott tudományos konferencia zárásaként avatták fel. Fotó: Szabó Imre
A táblákat kedden, a múzeumi világnap alkalmából megtartott tudományos konferencia zárásaként avatták fel.
Fotó: Szabó Imre

A táblákat kedden, a múzeumi világnap alkalmából megtartott tudományos konferencia zárásaként avatták fel. Forgó Géza azt mondta, tanulságos végignézni a táblák során, és eltöprengeni azon, hogyan lesz a politikai széljárás változásával hősből ellenség. Azt is elmondta: lehet, hogy a tíz tábla mellé továbbiak is felkerülnek még, mert nem egy olyanról tudnak, amelynek nyoma veszett valamelyik rendszerváltáskor. Aki kíváncsi a letűnt idők mementóira, a múzeum nyitvatartási idejében tekintheti meg a táblákat – akár egy-egy szál virágot is vihet ahhoz, amelyikre így szeretne emlékezni.

Olvasóink írták

  • 20. jagoda194 2013. május 22. 10:53
    „3évesférfi.A makói muzeumnak nem feladata , a világtörténelem dokumentálása.Arra ott van a munkásmozgalmi múzeum meg intézet meg egy csomó gitt egylet.A parókia falán vöröscsillag,gerizdesen megint egy vörösnáci szobor.Nem elég?Makón a múzeumnak nagy adósságot kellene pótolni 50 éven keresztűl csak munkás-parasz mozgalmat láthattunk.Ez tábla ügy agyi kinlódása a kitalálónak.Itt nem Mezőről meg Szálasiról van sz ó hanem egy gondolkodás módról ami szellemi gyom-í rtással púsztítandó.Az a i sziporka amit itt levezettek kiváló történelem tudást tükröz,azonban ez a tudás a mélyen a szocialista ember tipus tudása,ami most haszontalan és rejtve tartandó.”
  • 19. 3évesférfi 2013. május 15. 21:59
    „Igen, tévedtem, előfordul :)
    Köszi a javítást.”
  • 18. 3évesférfi 2013. május 15. 21:56
    „16. Lacusch69: Ismertem őket, csak szerintem viccnek elég humortalanok. Kb, mint Móka Miki volt. Francót meg már megtárgyaltuk.”
  • 17. _csutak_ 2013. május 15. 21:48
    „@3évesférfi:
    Csak azért írtam, mert jó ha az igazi marad meg az emberekben.
    Amúgy meg tévedtél tehát emberből vagy, mert tévedni emberi dolog :)”
  • 16. Lacusch69 2013. május 15. 21:37
    „Nem, ezek közismert viccek (persze a 3éveseknek minden vicc új)

    Franco nacionalistái: a gugli a barátod...”
  • 15. 3évesférfi 2013. május 15. 20:54
    „De egyébként részletkérdés, nem érdekes.
    A kezdeményezés példás.”
  • 14. 3évesférfi 2013. május 15. 20:52
    „A hazafiságot, a nacionalizmust és a fasizmust ne vegyük egy kalap alá. Bár, mint mondtam, manapság is sokan szeretik ezeket összemosni.”
  • 13. 3évesférfi 2013. május 15. 20:50
    „12. Lacusch69: Móka Miki személyesen?”
  • 12. Lacusch69 2013. május 15. 20:37
    „7. Nézőpont kérdése...

    A spanyol polgárháborúban Franco híveit többek közt nacionalistáknak is nevezték.

    A 2.vh-s francia "ellenállás" még korrekt megfogalmazás.

    a., Egyébként tudod, hogy miről lehet megismerni a francia katonát?
    b., Mit gondolsz, hány katona kell Párizs megvédéséhez?
    c., És arról hallottál, hogy a németek a 2.vh-ban bevezették a piros trikót a tiszteknek, hogy ne látsszon a sebesülésük?

    Válaszok:
    a., Le van barnulva a hónalja
    b., Nem lehet tudni, sosem próbálták
    c., A franciák erre válaszul bevezették a barna alsógatyát...”
  • 11. 3évesférfi 2013. május 15. 20:05
    „10. _csutak_: Igazad van, falangisták.”
  • 10. _csutak_ 2013. május 15. 19:50
    „@3évesférfi:
    Ha már pontosítasz akkor azt korrekten tedd!
    Nem Francoisták, hanem Falangisták. Barcelonában legalábbis ezt mondták az ott élők.

    *

    Amellett gratulálok Forgó Géza úrnak, aki pontosan azt tette amit egy szakképzett muzeológustól elvárok!
    Végre egy értelmes tiszta lelkű ember a sok, sötét múltjától rettegő között.”
  • 9. 3évesférfi 2013. május 15. 19:43
    „8. jagoda194: Jaja, komcsi vagyok meg náci is, mert a Horthy-táblát se bánom. Ez mind elmúlt, vége van, pont. A múzeum dolga, hogy ezeket eltegye, megőrizze emléknek, nem pedig, hogy kiradírozza az írmagját is. Nagyon jól is teszi.”
  • 8. jagoda194 2013. május 15. 18:22
    „Kedves szaboimre a muzeum nem a közé? Tehát az magánterület kinek a magántulajdona?Hát a közé és akkor az közterület. 3éves férfi Te maszatolsz talán érintve vagy az ügyben mint komcsi?Nehogy azt mond amit tegnap ettél már az történelem.Igaz lehet az is csak munkásmozgalmi történelem,de az fából vaskarika,amit a komcsik találtak ki.”
  • 7. 3évesférfi 2013. május 15. 18:17
    „Az is érdekelne, miért kell idézőjelbe tenni a francia ellenállás szót. Semmiféle idézőjelre nincs szükség. A spanyol polgárháborúban pedig nem a spanyol hazafiak, hanem a Franco-ista spanyol fasiszák ellen harcoltak. Nem ugyanaz, bár sokak szerint ma is ugyanaz a két szó jelentése.”
  • 6. 3évesférfi 2013. május 15. 18:08
    „5. pachakuti: És?”
  • 5. pachakuti 2013. május 15. 16:04
    „Mező Imre, szabósegéd, (eredetileg Mehrel Izsák, Ramocsaháza, 1905.12.13. - Budapest, 1956.11.01.)
    1927-ben Belgiumba emigrált. Tagja lett a belga kommunista pártnak. Harcolt a spanyol polgárháborúban, a Nemzetközi Brigád tagjaként harcolt a spanyol hazafiak ellen. Később a francia "ellenállásban" vett részt. 1945-ben hazatért és az MKP majd az MDP mozgalmi embere lett. 1953-ban megbízták a Szakszervezetek Országos Tanácsa egyik osztályának vezetésével. 1956 júliusától az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja. Október 23-ától a párt Katonai Bizottságának tagja, mely az általuk ellenforradalminak nevezett erők lefegyverzésében vállalt volna szerepet. Mező Imrét ez a bizottság kérte fel, hogy október 24-étől lássa el a Budapesti Pártbizottság épületében lévő civilek irányítását.
    Október 30-án fegyeres konfliktus alakult ki. A Köztársaság téri csata során arra a döntésre jutott, hogy a tankokkal megerősített túlerővel szemben a bentiek már nem tudják tartani magukat. A Néphadsereg két tisztjével együtt, fehér zászlóval elindult, hogy a pártházat elhagyja, és bejelentse az ostromlóknak, hogy a házat feladják; az ezt követő események azonban vitatottak, többek között az is, hogy a kapun egyáltalán kiléptek-e. Annyi bizonyos, hogy annak közelében mindhárman később halálosnak bizonyuló lövést kaptak. Vitatott, hogy vajon bentről vagy kintről érkeztek a lövések. Egyes szemtanúk vallomása szerint a halálos sorozatot Falábú Jancsi csapata adta le az Erkel Színház közeléből.
    A helyszínre érkező - a feldühödött tömeget megfékezni szándékozó - corvinista nemzetőrök kórházba vitték, ahol azonban sérüléseibe 36 óra múlva belehalt.
    Mező Imre halálát a kádári propaganda politikai céljai igazolására használta fel. Mitologikus tettet láttatott benne, miközben magának a Köztársaság téri eseménynek a tisztázását nem tette meg. Lényegében a rendszerváltás után sem változott a helyzet, ahelyett, hogy halálának körülményeit tisztázták volna, mítoszoknak a felélesztése folyt. Világos, hogy az ÁVÓSOK tisztázása lehetetlen, hiszen a Köztársaság téri csatában és más esetekben az ÁVH-sok szégyenletes módon az emberiességnek még szikráját sem mutatták fel.
    Nevét a rendszerváltásig a korábban Mező Imre úti (ma Fiumei úti) Kerepesi temető őrizte. Sírja a még mindig meglevő "Munkásmozgalmi Panteon" díszhelyén van. Az Óbudán található Vihar utcai általános iskola 4882. sz. úttörőcsapata is Mező Imre nevét viselte, melyet később felvehetett maga az iskola is.”
  • 4. SzaboImre 2013. május 15. 13:34
    „1.jagoda194: "a makói József Attila Múzeum egyik belső udvari falán" , tehát még csak nem is közterületen...”
  • 3. 3évesférfi 2013. május 15. 13:28
    „Gézának gratulálok, értékes ember a városban!”
  • 2. 3évesférfi 2013. május 15. 13:27
    „1. jagoda194: Bolondság. A múzeum a történelemről szól, aminek a része volt a fasizmus és a kommunizmus is, ez tény. A többi duma, személyes sértettség.”
  • 1. jagoda194 2013. május 15. 12:54
    „Szégyen a kommunista múltú muzeumra nézve,hogy a homlokzatra azaz közterületre Mező Imrének <moderálva> kiteszik az emléktábláját hívatkozva a történelemre.Az ötlet is agyament,dehogy ott asszisztál Orbán Imre is az meg egyenesen kétségbe ejtő.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bicikliút épül a 43-as legveszélyesebb szakasza mellett

Kerékpárút épül a 43-as út mostani legveszélyesebb szakaszán, Makó és Apátfalva között. Tovább olvasom