Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Egyéves a makói Hagymatikum

Makó - Vasárnap ünnepli egyéves születésnapját Makó fürdője, a Hagymatikum. A jeles napon mindenki fél áron válthat belépőt a Makovecz Imre tervezte különleges komplexumba.
A Hagymatikum Fürdő már jóval a felavatása előtt bekerült az országos médiába: például akkor, amikor aláírásgyűjtés indult egy olcsóbb beruházás érdekében, vagy amikor vizsgálat indult a beruházás pénzügyei körül vélt szabálytalanságok miatt, illetve amikor az építkezés idején leégett az egyik kupolája.

A fürdő fejlesztése amúgy régi makói álom volt, hiszen a város gyógyvízzel és – a Maros révén – gyógyiszappal egyaránt rendelkezik. A régi helyére megálmodott új fürdő terveit Makovecz Imre Kossuth-díjas építész készítette el. A megvalósítás 2009-ben került célegyenesbe: a 3,35 milliárd forintos fejlesztés felére uniós támogatást kapott a város. A kivitelezéssel a debreceni Keviép Kft.-t bízták meg.

egyedülálló organikus épületegyüttes
Egyedülálló organikus épületegyüttes

Az avatásra tavaly január 20-án került sor. Az élmény-, gyógy- és wellnessrészlegekkel is rendelkező fürdőkomplexum egyedülálló organikus épületegyüttes; a város szívében lévő tér, ahol áll, megkapta az időközben elhunyt Makovecz Imre nevét. Az új fürdőnek már közvetlenül a nyitás után jóval több vendége volt, mint a réginek, ám őszre bebizonyosodott: veszteséges. Akkori vezetője, Kovacsics Imre takarékossági programot hirdetett, majd miután így sem sikerült ledolgozni a mínuszt, távozott. Most a makói Nagy Nándor vezeti, aki kinevezésekor azt mondta, hisz a Hagymatikum sikerében, és mindent meg is tesz érte.

A születésnap apropóján Nagy Gábor, a fürdő marketingvezetője a jövőről úgy fogalmazott: idén erősíteni szeretnék a családosoknak szóló csomagokat és rendezvényeket, továbbá nagy hangsúlyt fektetnek a gyógyászati részleg látogatottságának erősítésére. A vasárnapi születésnapi program keretében pedig lufis bohóccal, bűvésszel, szendviccsel és tortával várják vendégeiket. Ami különösen fontos: ezen a napon nemcsak a Makó-kártyával rendelkezők válthatnak fél áron belépőt, hanem mindenki.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. pog 2013. január 23. 09:34
    „29 .es csatlakozva etikus ,hogy a család panziót üzemeltet adott a kísértés , hogy a többi panzióssal szemben a beosztását kihasználva előnyt szerezzen...Nehéz lesz következő Önk. választáson a helyi szocikat legyőzni ,de nem reménytelen..”
  • 30. látogató01 2013. január 22. 13:35
    „S az is tény, hogy még meghirdetett álláspályázatra is valakinek a valakijét, vagy volt valakijét veszik fel... lásd pl. Rácz Mónika ex pasija.”
  • 29. barátfüle 2013. január 22. 10:17
    „Állítólag nincs cenzúra. Nincs, mert ezt ma moderálásnak hívják. A meg nem jelent hozzászólásom nem tetszett, így cenzúrázták.
    Mi nem tetszett benne? Én csak tényeket írtam le.
    Tény, hogy nem jelentek meg az álláspályázatok. Sem a Rácz Mónika helyett alkalmazott vezető, sem a marketing vezető felvétele esetén.
    Tény, hogy a felvett Nagy Gábor az adócsoport vezetőjének a fia.
    Ezeket nem lehet a makóiak elé tárni? Még rá is kérdeztek a 18.-as hozzászólásban.”
  • 28. kgb696 2013. január 21. 13:40
    „Nándi makói!”
  • 27. galuska 2013. január 21. 13:00
    „milyen makói kedvezmények kedves Cillit_bang?
    éjszakai fürdő és délutáni jegy + szauna mindenkinek egy áron van
    akkor miről beszélünk ? a féláras belépőről? azzal csak pancsikálhatok és semmi más értelmeset nem lehet csinálni , mondjuk úszni egy jót”
  • 26. kelemenyke 2013. január 21. 12:32
    „Kedves Tisztítószer!!! (Cillit_bang)
    Lehet, hogy a Makóiak nem szeretik a vizet, de én inkább a pénztelenségre gondolnék, mint a Hydrofóbiára!!!!”
  • 25. Cillit_bang 2013. január 21. 09:56
    „IDÉZEM: "valami pancser alkalmazunk vezetőnek( nem is makói) tehát szinte semmit nem tud a városról és céljairól.."
    Nem is tudtam, hogy a Nándi nem makói!
    A másik két új (régi kom.káderek) vezetőről gyanítottuk, mivel tényleg eddig nem voltak sehol!
    Szerintem ettől függetlenül egy jó cégvezetőnek nem kötelező helyi lakosnak lenni, pláne a mai viszonyok között!
    Amúgy ilyen makói kedvezményekkel sokkal több embernek kellene a fürdőbe járni, de biztos a makóiak a vizet nem szeretik! :)”
  • 24. pog 2013. január 21. 08:50
    „21-22-es teljesen egyetértek a beírásotokkal,,igen a városban nagyon megoszlott a fürdő építése körüli vita,de abban egyetérthetünk,hogy igen sokára lesz nyereséges..nap mint nap sajnos termeli a veszteséget erre jó fizetésért valami pancser alkalmazunk vezetőnek( nem is makói) tehát szinte semmit nem tud a városról és céljairól..Szerintem akkor lesz itt változás ha <moderálva> és sleppje távozok a város éléről...”
  • 23. kgb696 2013. január 20. 20:30
    „judy73! Könnyen mondasz véleményt másról, úgy, hogy te nem mutatkozol be!
    Tényleg nem megy jól a fürdőnek valóban! De hogy 60 an lennének naponta azt honnan veszed? Csak mert van 120 bérletes meg naponta 60-80 tb támogatott az már alapból 200 és akkor azt a néhány fizetővendéget nem is számolta, igaz 1000 kellene lennie naponta, hogy nullás legyen attól messze vagyunk de ha valamihez nem értesz ne fáraszd magad írással! Csak szólok kis buta, hogy Nem Nándi lövöldözte a kutyákat ő csak ott az igazgató és nem hinném, hogy az igazgatónak kellene ellenőriznie kutya telepet, úgy hogy mellette sok más dolgot is csinál és van erre kijelölt ember aki alatta dolgozik! Mellesleg ő nem akart fürdőigazgató lenni, csak Buzás rádobta ezt a hálátlan feladatot! Az asszonykáját nyugodtan irigyelheted, mert boldog asszonyka aki jó kedélyű és kiegyensúlyozott! Én viszont nem irigylem azt az embert aki a párod, akinek ilyen felesége van hogy mindenbe bele szól tudatlanul na annak a férfinak minden elismerésem ha még vele van! :) 16nak MAXIMÁLISAN igaza van! 20nak is igaza van ,bérbeírók nevetséges, komolyan emberek ilyen aggyal élnek.... Hihetetlen! :)”
  • 22. dara 2013. január 20. 20:04
    „Óperenciás 2013.01.20. 00:20
    Én azért utálom a fürdőt, mert a város vezetésével azonosítom. Vagyunk még néhányan ezen a platformon. Szerintem minden makói fürdik havonta többször is kéhhlek tisztelettel. Még nem is mondtam azt, hogy úgy gondolom...”
  • 21. citrom01 2013. január 20. 19:04
    „Tisztel Óperenciás! Makónak eddig is volt fürdője,igaz már régi és elavult,de úgy gondolom egy hasonló méretű mint a régi bőven elegendő lett volna. Az új fürdő rengeteg adósságot és terhet tett minden Makói nyakába ,melyet mint kiderült csak adó emeléssel tudnak finanszírozni. Mellesleg azt hiszem több mint hatezren nem akartak ekkora beruházást mint a mostani. Ezt a fürdőt joggal hívják erőszak fürdőnek, nem akartak a lakosok egy giga építményt,mely létrejötte miatt egy csomó kényszer jött létre. Hogyan lehet szeretni azt ami nem is akartunk,és ráadásul nem érzünk a magunkénak . Szívesebben mennek az emberek egy családias hangulatú fürdőbe mint Pl:Az Algyői ami fent is tudja magát tartani . Azt sajnálom akik kitalálták ezt a nagy fürdő építést ,hogy nem vállalják a felelősséget a hibájukért,vagy szépen elhagyták a süllyedő hajót. Munkahelyeket ígértek ,és most az indulástól számítva szinte fele személyzet dolgozik. Vagy elmaradt a hó takarítás ,mert takarékoskodni kell ,mert egy millióba kerül. A gazdaságtalan működés ellenére 50.millióért növényeket vettünk. Sajnos sok ilyen gondolat bántja a Makói lakosokat és nem az ,hogy nem szeretnek fürdőbe járni.”
  • 20. 80sFan 2013. január 20. 19:00
    „Itt mindenki irígy a másikra, utál mindenki mindent és mindenkit. Csak a sárdobálásban van nagy egyetértés, ha már abban sem, akkor majd egymás torkának ugranak...

    Bérbeírók... paranoia.”
  • 19. Egyolvasó 2013. január 20. 16:07
    „Azok az aprópénzért vett és elültetett fák meddig fogják bírni abban a vizes környezetben???
    Valami ott nagyon nem jó, hogy úgy megmarad az eső, és az elolvadt hólé.
    Vagy már megvan a keret az új fákra ha ezek kipusztulnának a víztől?”
  • 18. Francois 2013. január 20. 15:30
    „No örülök a sok bérbeírónak, mellékesen ki a Nagy Gábor! Nem elírtuk?! Mellékesen már az építéskor tudták hogy veszteséges lesz! Mikor lesznek a felelősök elszámoltatva?! Mért kell ezért a Makóiakat sarcolni adóemelésekkel?!”
  • 17. Óperenciás 2013. január 20. 13:24
    „Minek a fürdő Makónak, ha nem szeretnek fürdőbe járni?”
  • 16. cindi 2013. január 20. 12:55
    „Értem én hogy veszteséges a füresz és rugjunk bele mindenkibe,de egy pillanatig gondoljunk csak bele:ha más ide cseppenő ember ezeket a hozzászólásokat elolvassa tuti nem jön ide csobbanni. Ad abszurdum,még növeljük a veszteséget.
    Hiába,korlátolt ember a magyar,no pláne a makói.
    Bennünket nem kell tönkretenni,mi szétvágjuk magunkat.”
  • 15. judy73 2013. január 20. 11:02
    „Mikor látják már be, hogy csődben van a fürdő?! Hétköznap alig több, mint 60 látogató, hétvégén legalább többen vannak, de nem elegen! VICC AZ EGÉSZ!
    Az új vezető??? Egy gyepteret sem tud normálisan irányítani, lövöldözik a kutyákat,ilyen ember kell a fürdő élére!!!
    EZ IS VICC!!! De hiába, Búzás első embere!
    Nem irigylem az asszonykáját, csodás életül lehet...!”
  • 14. spiler 2013. január 20. 10:42
    „Szegedi strandon voltunk mult évben..parkoló jó,a belépődrága és érthetetlen/ nyugdijasnak jár a kedvezmény de csak ha bet.a 62. életévét,hiába van igazolványa,Szeged kártyával nem járt kedvezmény az egyik családtagnak mert nincs szegedi lakcim kártyája,üdülési csekk körül is volt valami gond/.....na ezek után NEM A NAPFÉNY FÜRDŐT választottuk...elmentünk az ANNA fürdöbe.....nem voltak sokan de pihenni és olvasni ott is lehet...MIVEL ELADTUK A LAKÁSUNKAT EZÉRT CSAK ÁTUTAZUNK SZEGEDEN MOSTMÁR....”
  • 13. pog 2013. január 20. 08:22
    „és részt vesz a programban B.P és társulata", és Álom" képviselő asszonyunk is..”
  • 12. pog 2013. január 20. 08:16
    „Új vezető Kovacsics2. használja a nagy szavakat, ha nem jön be távozik az általa esetlegesen keletkezett mínuszokat majd a város lenyeli B.P elintézi...Szép a fürdő ,de véleményem, hogy inkább a funkcióját kellet volna előtérbe helyezni..”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón sincs állandó fogorvosi ügyelet

Egy félreértés miatt tegnapi, fogorvosi ügyeletekről szóló cikkünkben Makóra vonatkozóan tévesen az orvosi és nem a fogászati ügyeleti idők jelentek meg. Tovább olvasom