Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Elfogták a lelei kábeltolvajokat

Kábeltolvajokat fogtak a makói rendőrök a napokban. Mindhárman azzal gyanúsíthatók, hogy eltulajdonították a Maroslele külterületén található öntözőberendezések vezérlővezetékeit.
Kábeltolvajokat fogtak a makói rendőrök a napokban. Mindhárman azzal gyanúsíthatók, hogy eltulajdonították a Maroslele külterületén található öntözőberendezések vezérlővezetékeit. Az öntözőberendezésekről május 21. és 23. között összesen 1640 méter hosszú tizenegy eres és 80 méter négy eres műanyag szigetelésű vezérlőkábelt vittek el, mintegy négymillió forint kárt okozva ezzel.

A nyomozás eredményeként már néhány nappal később látókörbe került egy huszonegy éves környékbéli férfi, akinél a házkutatás során a bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyakat találtak a rendőrök. A nyomozás során másik két fiatalemberhez is eljutottak a nyomozók, akik – az előző társaiként – a lopással ugyancsak megalapozottan gyanúsíthatóak. Az eltulajdonított kábeleket – mint a nyomozás során kiderült – mintegy 180 ezer forintért értékesítették, miután a külső műanyag borítást leégették róluk.

A bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte, a Makói Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat ellenük eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vita a makói Trianon-ünnepségről

Buzás Péter MSZP-s polgármestert, parlamenti képviselőt szerette volna felkérni trianoni… Tovább olvasom