Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Elhatárolódnak a bűnözéstől

Csanádpalota - A Lungo Drom megyei politikusai felszólítják a Csongrád megyei cigányságot és vezetőiket, hogy velük együtt határolódjanak el a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma által megvalósított politikától – írja közleményében Károlyi Sándor, a Lungo Drom Csongrád megyei elnöke.
A roma szervezet Csanádpalotán tartott összejövetele után fogalmazta meg kommünikéjét, amely szerint véget kell vetni „az elmúlt éveket jellemző, a cigányság becsületét sárba tipró, a családokat, gyermekeket is reménytelenségbe sodró cigánypolitikának. A cigányság új cigánypolitikát akar! A lakhatási körülmények javításán túl, a nevelési, oktatási, foglalkoztatási lehetőségének a megteremtése mellett a cigányság becsületének a helyreállítását tartja egyik legfontosabb céljának. A cigányügy nem kerülhet bűnözők kezébe!"

A közlemény az ÁSZ vizsgálatára utal, amely szerint az országos cigány önkormányzatnál a közelmúltban több törvénysértést követtek el.

Olvasóink írták

70 hozzászólás
  • 70. henriette.m 2010. szeptember 25. 21:21
    „69. hozzászólás béla13 2010.09.25. 16:18

    "Nekik kellene alkalmazkodniuk.
    Nem vagyok rasszista, de már sok amit csinálnak néhol.
    És ez szerintem nem csak az én véleményem."

    Bizony teljesen egyetértek Veled, nekik kellene az elsö lépést megtenni! De hogy az megtörténik-e, nem igazán hiszek benne. Kb:80%-a a cigányságnak nem fog kitörni vagy változni, sajnos.”
  • 69. béla13 2010. szeptember 25. 16:18
    „Nekik kellene alkalmazkodniuk.
    Nem vagyok rasszista, de már sok amit csinálnak néhol.
    És ez szerintem nem csak az én véleményem.”
  • 68. Sportplusz 2010. szeptember 25. 00:22
    „hogy -hogy elhatárolodnak .. mitől ..ez valami tévedéss .. mivel nincs IS cigány bünözés lsd.. Botka ÉS MSZPS TÁRSAIT .. RÁSZIZMUS ..”
  • 67. Sportplusz 2010. szeptember 25. 00:18
    „.. akkor mibül élünk meg .. több segilyt ..dolgozni nem szeretünk .. mágyár testvér dolgozni .. nekük segiteni ..”
  • 66. krojo 2010. szeptember 24. 21:25
    „Dublini, ez a csaj cigány?”
  • 65. dublini 2010. szeptember 24. 15:16
    „Henriette
    Vajon jól gondolom, hogy valamilyen módon Szolnokon is ismerős vagy? :)”
  • 64. henriette.m 2010. szeptember 24. 14:59
    „Kedves Dublini, amit irtál, az az én arcomra is mosolyt csalt:"Köszönöm a cigányság társadalmi strukturáját bemutató rövid tájékoztatodat" Valahogy nem is vagyok biztos benne, hogy ezt Te nem tudtad-e már azelött is. Legfeljebb osztottam az észt :-)))))
    Mivel alapjaiban humoros ember vagy, szeretsz jókat meg nagyokat nevetni, igy a beállitottságod eléggé pozitiv, ez nagyon jó es ritka a mai világban! Kivánom Neked, hogy nagyon sokáig örizd meg a pozitiv beállitottságodat, a humorodat, és ebben a csupa rossz hirekkel és büncselekményekkel teli világban is találd meg mindennap a lehetöséget a nevetésre, mások szórakoztatására!
    Magamnak pedig azt kivánom, hogy más témákból kifolyólag még nagyon sokáig "vitatkozhassak" olyan kedves Vitapartnerekkel, mint Te!
    További szép délutánt!

    Üdvözlettel
    Henriette”
  • 63. dublini 2010. szeptember 24. 13:50
    „henriette.m
    Köszönöm a cigányság társadalmi strukturáját bemutató rövid tájékoztatodat :D, és dicsérő, mitöbb felemelő szavaidat, melyet igazábol nem érdemlek meg.
    Én igazábol nagyokat röhögni szeretek, meg keresni mindenben a humort és vidámságot, de azt nem 1xű akkor, amikor a mindennapi hirek azzal van tele, hogy kit öltek meg, kit raboltak ki és egyebek (a gazdasági cselekmények nem annyira bosszantanak). Na ennyit erröl :D”
  • 62. henriette.m 2010. szeptember 24. 13:32
    „Kedves Dublini, rettenetesen sajnálom, hogy nem ismerhetlek személyesen! Ugyan azt sem tudom, férfi vagy-e vagy nö, de ez nem is annyira fontos. Nagyon nemes lelkü EMBER vagy, toleráns, jóindulatú és intelligens! Tiszta szivemböl hálás vagyok azért, hogy beszélgethetek Veled! Nem vagyok hizelgö, csak nagyon szeretem az embereket és a jóindulatúakat különösen kedvelem. Nem is jellemö, hogy bárkit is megbántanék, még itt a DM forumán sem (pedig kaptam már néhány nagyon sértö üzenetet, de nem tudom, hogy miért). Egyszerüen békében élek a világgal.
    Nagyon jó Veled eszmétcserélni! Köszönöm, hogy mindig válaszolsz! :-)”
  • 61. henriette.m 2010. szeptember 24. 13:25
    „Kedves Dublini, már hogyne lenne cigány. Attól hogy ki, vagy mi lesz belölünk,még a gyökereink megmaradnak. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, honnan kezdtük az életet. Csak azt szerettem volna kifejezni (bocsánat, hogy nem mindig megy magyarul, pedig nagyon igyekszem), hogy akik az életükben integrálódtak, dolgoznak, tanulnak, normális életet élnek számomra nem hasonlithatóak össze a putriban élökkel és a mihasznákkal! A cigányoknak is van több hogy úgymondjam fajtája: az oláh (oláj), a teknös, a bejás, a muzsikus, stb. Az elsö, vagyis az oláh c. a legrosszabb!
    A zenészek mindig is egy más kategóriába sorolták saját magukat, és ök integrálódtak a leggyorsabban és legkönnyebben.
    Ami engem illet: könnyü úgy integrálódnod, hogy olyan nevelést kaptál, szeretett a környezeted, minden lehetöség adva volt, és mint irtam nem látszik rajtam a c.vér. Azonkivül nem azt tartom nagyon sokra, amit én elértem! A mások sikerét sokkal hamarabb észreveszi az ember. Mindennap tanulok valami újat és minél többet tanulok, annál inkább rájövök, hogy mennyi mindent nem tudok! Ugye értesz engem?”
  • 60. dublini 2010. szeptember 24. 10:51
    „Köszönöm a válaszodat.
    Értem amit irtál, de 1 ici-picit furcsállom :)
    Idézetekböl összeollozva: 100 tagú cigányzenekar az igazi példaképe a cigányságnak, anyagilag jól szituáltak, bebizonyitották, hogy igy is lehet integrálódni, nagy Tisztelet van bennem irántuk, Ezért is sorolom öket egy másik népcsoporthoz. ergo: ha egy cigány származású ilyen dolgokat ér el akkor már nem is cigány? :)”
  • 59. henriette.m 2010. szeptember 24. 10:38
    „Kedves Dublini, ezt úgy értettem, hogy a 100 tagú cigányzenekar az igazi példaképe a cigányságnak! Nagyrészük nálunk Bécsben végzett Zeneakadémiát, nekik a munkájuk a hobbijuk is, anyagilag jól szituáltak! Egyszerüen amikor ŕoluk beszélek, akkor kivételesen nagy Tisztelet van bennem irántuk! Ezért is sorolom öket egy másik népcsoporthoz! Számomra nem az a nagy dolog, amit én elértem, hanem, amit a zenészek értek el! S tudod miért, kedves Dublini? Mert rajtam nem látszik meg, hogy a romák közül vagyok, sem a börömön, sem a hajamon, sem a szememen. Még a romák sem veszik észre rajtam, persze nem titkolom, vagy tagadom, ahogy már irtam is (kivéve MO-on sajnos)
    De a zenészeken látszik, a börük szine elárulja, a hajuk, stb. De bebizonyitották, hogy igy is lehet integrálódni, csak akarni kell! Ezért tisztelem öket olyan nagyon, és másokat, akik tudnak normális emberként élni és beilleszkedni a társadalomba!

    Ja, és köszönöm a diszkréciót! :-))))) Nagyon jól esik!”
  • 58. dublini 2010. szeptember 24. 00:57
    „henriette.m
    "oh, a 100 tagú cigányzenekar...., ök egy teljesen más kategóriába tartoznak! :-)))"
    ..Ezt nem értem... :( És ne aggodj, én nem fogom újságolni, elvégre kinek mi köze ehhez. Ha úgyérzed akkor úgyis elmondod...”
  • 57. henriette.m 2010. szeptember 23. 17:44
    „Dublini, oh, a 100 tagú cigányzenekar...., ök egy teljesen más kategóriába tartoznak! :-))) (Bár én nem szeretem a cigányzenét, Isten bocsássa meg!)

    Kedves Maros50, csak a politika egyedül nem lehet az oka. Abban én is bizom, hogy valahogyan jó irányba lehet még ezt az elmérgesedett helyzetet forditani.
    Nagyon örülök, hogy egyre több azonos nézet alakul közöttetek! Valahogy kiváncsian olvasom az egymáshoz irt üzeneteteket és kicsit mosolygok is rajta, ahogyan egymást lassan meggyözitek!
    Annyit kérek töletek, hogy másoknak ezen a forumon ne áruljátok el a származásomat, mert elöbb-utóbb lesznek, akik megköveznek, hogy mit keresek itt romaként. :-))))”
  • 56. maros50 2010. szeptember 23. 16:28
    „Kedves Henriette!
    Bármennyire hietetlen,de az elmúlt nyolc év elhibázott kormányzati politika is közrejátszott a "durva helyzet" kialakulásásához.A választók elutasították,hogy fennmaradjon a szocialista kormány. Mindezek után arra kell ösztönözni a jelenlegi kormányt,hogy nézzen szemben az egész társadalom igényével és érdekeivel.Bízom abban,hogy jó írányt vesz fel a kormány és a "durva helyzetet" kezelni tudja.”
  • 55. dublini 2010. szeptember 23. 16:14
    „Alakul ez :)”
  • 54. maros50 2010. szeptember 23. 16:13
    „50 dublini!
    Egyetértek Veled!”
  • 53. dublini 2010. szeptember 23. 16:07
    „...Hát ennyi feszültség biztos nem volt... Mint irtam -szerintem- nem azzal van baj, ha valaki cigány, hisz gondoljunk csak a 100tagú cigányzanakarra, és egyéb muzsikusokra, akinek a zenéi nemzetközi szinten is szórakoztató... A gondot én ott látom, hogy nagyon sokan NEM IS AKARNAK dolgozni, hiszen ugyis jön a pénz alapon minek :( Ezt sajnos a politika hozta össze, amikor azt mondják, hogy igen a cigánynak joga van... Persze, van, ugyanannyi mint másnak DE kötelessége is lenne, amit viszont nm teljesit. És itt megint 10telet a kivételnek!”
  • 52. maros50 2010. szeptember 23. 16:01
    „dublini!
    Nagyon egyszerü a válaszom:A legújabb törvény szerint nem jár családipótlék annak a szülőnek akinek a gyermeke nem jár iskolába.Nem jár munkanélküli ellátás annak aki a felajánlott munkát nem fogadja el.Egyetértek azzal,hogy családipótlékért ne szüljön gyermeket az édesanya,mert a családiótlék nem fedezi a gyermekneveléssel járó kiadásokat.Bár ezt törvénnyel nem lehet szabályozni! Minden embernek tiszteletben kell tartani a törvényeket aki vét azt meg kell bünteni.Nem lehet a megélhetésre hívatkozni!
    E vonatkozásban is szigorodott a büntető törvénykönyv.Nagyon helyessen!Szigorodott a törvény a pedagógu bánalazás tekintetében is. Nagyon helyessen.
    Szebb jövöt adjon az ISTEN Mindannyíunknak!”
  • 51. henriette.m 2010. szeptember 23. 15:57
    „Igen, Dublini, én is igy látom! Örülök, hogy még mindig "szóba " állsz velem, és annak is, hogy eddig itt a cikk kapcsán senki nem is próbált megbántani! Sokáig gondolkoztam, lemerjem-e irni a származásomat, mert nem olyan egyszerü vállani. De azért is tettem meg, mert nem sok hozzászólás volt a témához, különben kicsit inamba szállt volna a bátorságom. :-)))
    Azért sok évvel ezelött nem volt ilyen durva a helyzet MO-n, vagy nem jól tudom? Vagy mi váltotta ki ezt a helyzetet? Csak a politika nem lehet benne hibás, másnak is kellett történnie.”
70 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos traktorbaleset Földeáknál - fotókkal

Halálos baleset történt hétfő kora délután Földeák és Óföldeák között: egy traktor és egy személyautó ütközött. Az érintett útszakaszon teljes volt az útzár. Tovább olvasom