Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Elhelyezték Makóról Czank Gábor atyát

Makó - Gyomaendrődre helyezték át a makói katolikus lelkészt, Czank Gábort. A plébánost és a híveket egyaránt meglepte a püspök döntése, amelynek értelmében augusztus 11-től már nem Makón prédikál.
A pécskai születésű plébános 2010-ben érkezett Makóra, azóta mind a belvárosi, mind az újvárosi plébánia az ő fennhatósága alá tartozott. Július 17-én azonban Kiss-Rigó László, püspök döntött: az Egyházmegye érdekeit, helyzetét szem előtt tartva a Békés megyei Gyomaendrődre helyezte át Czank Gábort. Az áthelyezés augusztus 11-től lép érvénybe, ekkor már az új helyen misézik a plébános. – Engem és a híveket is meglepett a döntés, de megértem és elfogadom. A püspök sosem gondolkodhat egy adott pap szemszögéből, neki az egész egyházmegye szükségeit kell felmérnie, amikor papokat helyez át – véli a plébános. – Az áthelyezés nem könnyű feladat egy plébános életében, hiszen el kell búcsúznia a megszokott hívőközönségtől, de a híveknek is egy új lelkipásztort kell befogadniuk – magyarázza.

Gyomaendrődre helyezték át a makói katolikus lelkészt, Czank Gábort.
Gyomaendrődre helyezték át a makói katolikus lelkészt, Czank Gábort.

Az, hogy mennyi időre marad távol a plébános városunktól, nem tudni. Helyére az eddigi szegedi egyetemi lelkész Pálfay Zoltán atya lép, aki szintén az új - és belvárosi plébániákat látja majd el.

A lelkész örömmel gondol vissza a Makón eltöltött két évre, hiszen a város szülőfalujához, az Arad megyei Pécskához van közel, ezáltal könnyen megszokta, és megszerette a benne élő embereket, és az egyházközség híveit. – Két szép esztendő volt az itt töltött időszak, amit szerény tudásom, de a legjobb szándékom szerint arra próbáltam felhasználni, hogy az embereket Istenhez közelebb vigyem – tette hozzá. A plébános nem emelt ki emlékezetes élményt Makóról. Mint mondja, számára minden szentmise, hittanóra, családi nap, amit a hívekkel töltött, lélekemelő. – Számomra egy-egy gyermek megkeresztelése, egy fiatal pár összeadása, egy-egy hívőnek az utolsó útra való kísérése mind szép és örökre emlékezetes élmények maradnak – emlékezik vissza az atya.

Czank Gábor, plébános utolsó makói miséjét augusztus 10-én este a belvárosi Szent István Templomban celebrálta.

Olvasóink írták

  • 3. Poslabény 2012. augusztus 22. 09:52
    „Kellett a helye!”
  • 2. Egyolvasó 2012. augusztus 21. 21:30
    „Azt nem lehet megtudni, hogy miért kellet távoznia?????”
  • 1. dmonlájn 2012. augusztus 14. 10:23
    „És a hír megjelent Németh Marietta - 2012.08.14. 10:05 röpke 3 nappal az új helyen kezdés után! Gratulálok az újságírónak, hogy ilyen friss hírekkel szolgál!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volkswagen, decibel, csirkefej

Volkswagen konszern találkozót tartottak a hétvégén a Maros-parton. Ügyességi versenyeket rendeztek, volt decibelmérés és autó szépségverseny is. Tovább olvasom