Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Elköszönt Gilicze János

Makó - Húsz év után búcsúzott el az aktív politikától Gilicze János önkormányzati képviselő, Makó volt alpolgármestere. Azt mondja, levéltárosként különösen izgalmas feladat volt számára részt venni a helyi közéletben – idejét mostantól tudományos munkáinak és unokáinak szenteli.

Nem indult újra képviselői mandátumért, így húsz év után búcsút intett a helyi közéletnek Gilicze János városatya, volt alpolgármester. Úgy érezte, 60 évesen ideje átadni a stafétabotot a fiataloknak. Idejét mostantól 3 unokájának és tudományos munkáinak szenteli – civilben levéltáros. Rajta kívül egyébként még 3 olyan tagja volt a makói testületnek, aki a rendszerváltástól képviselő volt, közülük azonban csak Nagy Lajos köszönt el, Gáspár Sándor és Siket István most is jelölt.

Gilicze Jánost mindig is érdekelte a közélet, a magyarság sorsa, így természetes volt, hogy 1988 októberében ott volt az MDF makói alapítói között. E párt színeiben politizált addig, amíg az országos vezetés a makói szervezetet fel nem oszlatta. Utólag úgy érzi, jó, hogy így történt, mert a Dávid Ibolya-féle pártvezetéssel a végén amúgy sem tudott közösséget vállalni, a párt eltűnése pedig igazolni látszik azt, hogy nem ő járt rossz úton. Mivel a határon túli magyarokkal jó kapcsolatban áll, külügyi tanácsnokként sokat tett azért, hogy Makónak legyenek testvérvárosai. Azt mondja, talán Nyugat-Európa felé korábban nyitni kellett volna, de a meglévő kapcsolatokban is nagy lehetőségeket lát.

Húsz év után visszavonul a politikától
Húsz év után visszavonul a politikától. Fotó: DM/DV

Közéleti szerepvállalásának egyik érdekes momentuma, hogy 2002-ben elfogadta az MSZP-s városvezető, Buzás Péter felkérését az alpolgármesteri tisztségre. Ezt máig nem bánta meg. Hangsúlyozza: akkor a baloldal 2/3-os többséget szerzett a testületben, a polgármester pedig feltételek nélkül ajánlott a jobboldalnak alpolgármesteri, bizottsági tagsági és elnöki tisztségeket, amit együtt fogadtak el. Ha másként döntenek, nem éltek volna egy jó lehetőséggel – összegez. Hozzáteszi: a most véget érő ciklusban is kapott hasonló ajánlatot, de már feltételekkel – így nemet mondott.

A húsz évre visszatekintve örül, hogy részese lehetett a demokrácia kialakulásának, a helyi közéletnek. Megjegyzi azonban, hogy megtanulta, egy önkormányzati képviselőnek valójában jóval kevesebb hatalma van, mint amennyit az emberek elképzelnek. Egyedül azt bánja, hogy nem tudott a választókerületéért még többet tenni.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. Ungarn 2010. október 07. 18:25
    „Abból élek öreg! Nekem elég. Maradok a szociknál,rendes emberek!Nekem is emelt anno Medgyesi! Kösz a tanácsot!”
  • 32. lajosbácsi 2010. október 07. 00:05
    „ungarn!
    Mi van nem tetszik a fidesz akkor maradj a komcsiknál.Talán az elmúlt nyolc év neked jó volt?Teljesen kirabolták az országot és tönkretették a gazdaságot,akkor milyen narancsfacsarókról beszélsz.Majd ha közalkalmazotti bérből kell megélned akkor rá jössz,hogy nem is olyan jó!”
  • 31. zoltanszabo 2010. október 06. 11:25
    „Kedves 29es hozzászóló.A véleményeddel teljesen eggyet értek.Ha a Te kutyád nem vállalja nekem is van egy kiképzett németjuhász kutyám /még fiatal/ 4 év múlva indíthanám Mágoriné hellyett.Nem lehet leváltani? 4 évig bebetonozták? Remélem a rusnya plakátjait minél előbb eltávolítja az utcákról mert hányingerem van ha meglátom.”
  • 30. KamuNeni 2010. október 04. 21:55
    „<moderálva>
    Gilicevel meg gyerek korunkban egyutt csinaltunk pisztolyokat. Sok loszer volt a nagyer partjan 20-30cm melyen”
  • 29. Racoon 2010. október 04. 19:57
    „Mágoriné a saját gusztustalan kampányának lett az áldozata. Pedig már a hagymaház igazgatónője helyére akarta ültetni az egyik ivadékát. A másikat a megyére nyomta be. Akármilyen is Buzás, ilyen eszébe sem jutott, pedig vannak gyermekei. Andrea kimart minden valamire való értelmes embert a makói Fideszből. Most meg rá kellett jönnie, hogy az alpári stílusára nem vevők a makóiak. Az országgyűlésbe is csak a pártszimpátia vitte be. Ha a kutyám Fideszes lenne, most ő ülne Mágoriné helyén, mert még őt is megválasztották volna a párt miatt. Remélem 4 év múlva a jobb oldal is ki tud állítani egy versenyképes jelöltet, és lesz kire szavaznom. Sajnos most nem volt olyan jelölt akire érdemes lett volna voksolni.”
  • 28. birkasouce 2010. október 04. 14:51
    „Valaki, aki esetleg meglepődött az eredményen?
    Bárki?
    Senki?
    Nem is értem...”
  • 27. Black&Red 2010. október 04. 01:06
    „"czinegelala 2010.10.02. 11:31

    Ma elbúcsúzott Búzás egyik szekértolója, holnap búcsúzik maga a szekér."

    No, hát ez most nem jött be!:)”
  • 26. Ungarn 2010. október 03. 21:16
    „A sok narancsfacsaró mind elsüllyedt szégyenében.”
  • 25. lacipapa68 2010. október 03. 21:01
    „De csendben van mindenki...”
  • 24. 3évesférfi 2010. október 03. 20:09
    „23: Ennyi lenne valóban, de ezt itt nem lehet, látod. Mocskolódás nélkül nem élet az élet itt, gyúrják a ganét, amíg van bennük levegő.”
  • 23. lacipapa68 2010. október 03. 19:55
    „Nem vagyok makói,így az ottani politikával nem kívánok foglalkozni.Ám az nagyon szúrja a szemem,hogy az emberek nem tisztelik a másik pártállását.Mindenkinek szuverén joga az,hogy szimpatizáljon egy párttal,és ezt tiszteletben kell tartani.Természetesen a politikai nézetek sokszor eltérőek,de ezeket emberi formában kell ütköztetni.Ha valaki X párt szimpatizánsa,akkor Y párt szimpatizánsának nem kell őt ezért leanyáznia.Ezt kell mindösszesen megjegyezni,és akkor könnyebb lesz mindannyiunk élete.Ennyi.”
  • 22. Ungarn 2010. október 02. 21:46
    „Mákos Laci bá se indul újra. Róla is kérek egy cikket!”
  • 21. dodó 2010. október 02. 20:51
    „Ennyi szörnyű hír az utóbbi napokban! Csoda lesz, ha kibírjuk!
    Egy igazi honmentő, egy Nagy Magyar, egy Nagy Makói itt hagy minket!
    Mi lesz velünk? Sírnom kell!”
  • 20. Ungarn 2010. október 02. 19:30
    „Tényleg,valaki evett már narancs buktát?”
  • 19. pisces 2010. október 02. 19:28
    „Kedves 17.! Ez rém kevés, ahogy összeakarja mosni a két másik jelöltet! Ez kedves a szocialisták stílusa volt, és betudom az ő próbálkozásuknak, hiszen nekik érdeke a megosztás. A butaság ellen nincs orvosság drága, az tisztán látszik!”
  • 18. Egyolvasó 2010. október 02. 19:06
    „Megtömte ő is a zsebeit, könnyen búcsúzik.”
  • 17. buzástakarodj 2010. október 02. 17:29
    „moderálva”
  • 16. pisces 2010. október 02. 16:13
    „Kedves 14.! Ha, tudná igencsak meglepődne! Annyit elárulhatok semmi esetre sem Búzás, és pártja oldalán állok. A józan ész ami még a politikában is fontos, azt tartom előtérben, és tele a mogyoróm a sok sületlenséggel.”
  • 15. pisces 2010. október 02. 16:08
    „Kedves 13.! Látja ennyi telik öntöl! Mamát a rossz tanácsadói miatt, ki és hol fogja forgatni senkit sem érdekel, ő valószínű ott fog majd sírni, ahol senki sem lát(ja)! Lehet szakemberekhez kellett volna fordulnia, nem lelkes amatőrökhöz, akkor, talán? Lehet bugyuta negatív kampány helyett, ami visszaütött rá, inkább fel kellett volna készíteni egy szalonképes TV. vitára? Lehet tárgyalni kellett volna Márton Imrével, nem pedig megpróbálni megalázni? Lehet a szavahihetőség megtartása véget nem kellett volna beugrató magánbeszélgetésre meghívni, utána meg tízperc múlva hazugsággal elarasztani pl. ezt a lapot! Sok minden lehet, csak egyet nem, ilyen ostoba, minden szakmai ismérvet nélkülözó kampánnyal, és szűklátóképeséggel nyerni! No, ezt nem lehet! Ez, most ingyen tanács volt, mert nem mindenkit érdekel az önök pénzgőzös magatartása, amit egy valamit is magára adó polgár visszautasit!”
  • 14. demios 2010. október 02. 16:02
    „pisci: légy lécci kreatívabb, uncsi mindenhol ugyanazokat a hülyeségeket olvasgatni x) Ráadásul folyamatosan csak Mágorinét és a fideszt szapulod. Öntsünk már tiszta vizet a pohárba, kivel is vagy valójában?”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idősbarát Pitvaros

Pitvaros - Idősbarát címet kapott a falu önkormányzata. Tovább olvasom