Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Eltűnt a zöldség a ferencszállási házak elől

Ferencszállás - Eltűntek a 43-as főút mellett háztáji zöldséget kínáló kis standok Ferencszálláson. Egy éve még majdnem minden ház előtt volt ilyen – a minap az egész faluban nyolcat számoltunk össze. Az utcakép változásának legfőbb oka, hogy az M43-as autópálya átadása óta jóval kevesebben járnak a 43-as főúton, így kevesebben is állnak meg vásárolni.
Ferencszállás korábban arról volt híres, hogy ha az ember átutazott a falut kettészelő 43-as főúton, könnyen talált olcsó, finom háztáji zöldséget: az út mentén úgyszólván minden ház előtt látni lehetett néhány zsák hagymát, krumplit. Volt, aki apró standot is készített, és polcról kínálta portékáit. Ez a hangulat már a múlté. A minap a községen végigutazva mindössze nyolc olyan házat láttunk, amely előtt érdemes lett volna megállni vásárolni.

Fehér Viktória néha egész nap hiába kínálja portékáját. A szerző felvétele
Fehér Viktória néha egész nap hiába kínálja portékáját.
A szerző felvétele

Annyiért adják, amennyiért elviszik

A főút mentén végigsétálva, a táblákat figyelve és kérdezősködve találtunk Ferencszálláson többek között burgonyát kilónként 66 forintért, vöröshagymát pedig 150-ért, de láttunk olyan, 10 fejet tartalmazó hálós fokhagymát is, amit 800 forintért kínáltak. A paprika darabját 15–20 forintért adták. Ám szabott árak nincsenek. Ha az ember komolyan érdeklődik, előbb-utóbb elhangzik: odaadom annyiért, amennyiért elviszi.

A változást egyértelműen az M43-as autópálya számlájára írja az egyik gazdálkodó, Fehér Viktória. – Korábban Makó felől jövet én voltam a tizedik zöldséges, most a második vagyok – mondja. Férjével együtt 36 kisláncon termeszt fokhagymát, vöröshagymát, paprikát és más zöldségféléket. Az áru szemmel láthatóan szép, mégsem kelendő. – Van úgy, hogy reggel kipakolok, este meg be – úgy, hogy egy kiló sem fogyott semmiből – panaszolja, hozzátéve: a munkájukat már nem is számítja, de azért az jó lenne, ha legalább az öntözővíz ára visszajönne. Egy szerencséjük van: ami a melegben nem kel el, azt legalább az állatokkal meg tudják etetni.

Egy másik ferencszállási, a biokertészként is ismert Luka Péter szintén azt gondolja, hogy a 43-as forgalmának csökkenése miatt fogyatkoztak meg a vevői, de más tényezőt is említ. – Az embereknek nincs pénzük. Már évek óta éreztük, hogy egyre kevesebben állnak meg vásárolni – igaz, ekkora visszaesést még nem tapasztaltunk – mondja. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a falu csendesebbé, nyugodtabbá vált, a házak már nem remegnek a kamionok miatt, ezért örül is a főúti forgalom gyérülésének. Ő a kertben leszedett, vegyszermentes paprikát szeretné eladni annak, aki szemet vet rá.

Olvasóink írták

  • 7. sajtkukac 2011. július 31. 17:37
    „KamuNéni, É R T E L M E Z D!”
  • 6. KamuNeni 2011. július 30. 13:23
    „"A minap a községen végigutazva mindössze nyolc olyan házat láttunk, amely előtt érdemes lett volna megállni vásárolni."

    Most ez azt jelenti hogy csak 8 arus volt vagy pedig nyoc volt olyan ahol erdemes megallmi, mert a tobbieknek nem jo portekajuk volt?!

    Lekicsinylo kijelentes!!! Nem jo a faausiaknak mert negative hatast kelt abban aki esetleg elmenne es nem megy el mert nem erdemes csak parnal megallni. A szavaknak jelentese van az ujsag igazan tudhatna ezt!!!”
  • 5. zoltanszabo 2011. július 28. 22:52
    „A falusiak tényleg sokan árultak a 43. út mentén. De az árakat a külföldieknek, EU-ban számolták ! Az árak is a külföldieknek voltak megállapítva. A makói piacon --fele árért lehetett venni mindent. Jó kis megélhetés volt , sokan --sok pénzt kerestek. Ha a saját kertjükből termesztett krumplit, hagymát eladták--Szeged nagybanin pótolták a hiányt.
    Most viszont akinak van árúja--behozza Makóra, a piacra. Sokan árulnak ott.
    Mindennek ára van. Régen nagy forgalom, zaj, sok baleset , ...sok árus--jó forgalommal.
    Ma csend, tiszta levegő, elvétve pár autó ---árulás az út szélén --minimális.
    Minden nem jöhet össze.”
  • 4. Black&Red 2011. július 28. 21:34
    „Kedves Imre( Legyen szíves inkább szétnézni a 43-s elkerülőn, Makó-Földeák között, hogy a tanyabejáróknál mennyi szemetet hagynak a külföldi autósok!! Kinek a feladata össze szedni a sok szemetet?? Flakonok, benzines műanyag hordó, papír, sőt WC papír, mert némely gyenge elméjű ott végzi a "jódolgát", miért nincsenek szemetes konténerek kirakva pl. a buszmegállóba?? Ez a jelenség korábban nem volt, csak amióta kész az elkerülő.

    A cikkhez: tessenek hirdetést feladni és akkor majd lesz vevő a zöldségre! Mások is így tesznek!!”
  • 3. szilencium 2011. július 28. 10:20
    „Ami a lényeg,hogy kialakult,egy egyedi falukép,aminek hírét az európai népvándorok vitték magukkal!Ez az értékesítési forma, az eladási kényszer és az átmenő forgalom lehetősége eredménye nyomán alakult ki!Nagyon fontos,hogy alulról építkezve,nem állami nyomásra,nem busás pénzekkel támogatott pályázatokon!Nekem mindig is szimpatikus volt ez az összkép,amikor végig haladtam a falun!
    Úgy gondolom,hogy semmi probléma nincs,hiszen a forgalom nem szűnt meg,hanem csak egy másik,kietlen területen végig futó úton zajlik!Érdemes lenne elgondolkodni Makó Polgármesterének,és a körzet Országgyűlési Képviselőjének,mert megérné lobbizni,azért,hogy az új autópálya pihenőjeiben,megoldást találjanak,ezen értékesítési mód lehetőségére!Elméletileg,majd jönnek Makóra a turisták,remélhetőleg minél többen az új autópályán,és a balkáni átutazók is ismét találkozhatnak a már ismerős,megszeretett termékekkel,és ami fontosabb,termelőkkel!
    Milliárdokat dob ki az állam kamu munkahelyteremtésre!Itt csak jogszabályt kellene alkotni,és munkalehetőség,emberek bevételi lehetősége valósulhatna meg!”
  • 2. deszkás 2011. július 28. 10:01
    „Tapasztalatból,nem hallomásból tudom az árak nem voltak olcsóbbak sőt.”
  • 1. sajtkukac 2011. július 28. 07:33
    „Na neee, ezt van aki el is hiszi, hogy az autópálya miatt? Ne nevettessék már ki magukat! Ennyi mindösszesen a legális őstermelő, ilyen egyszerű a magyarázat! Sokszor a Nagybani piacon olcsóbb volt a krumpli, hagyma, mint ott, az útszéli "őstermelőknél".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékek videón: helyi idősekkel készítettek interjúkat

Makó - A hatvan magyarországi iskolából a makói József Attila Gimnázium volt az egyik, amelynek… Tovább olvasom