Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Elvben megoldódott a Maros Táncegyüttes gondja

Makó - Elkészült az akusztikai szakvélemény a Maros Táncegyüttes próbaterméül szolgáló egykori Bartók-tornateremről, amely jelenlegi állapotában nem alkalmas a zenés gyakorlásra.
Jó hír, hogy három és fél millióból alkalmassá lehet tenni az épületet erre a célra – rossz, hogy egyelőre nem tudni, honnan lesz erre pénz.

Információink szerint elkészült az az akusztikai szakvélemény, amely azt hivatott eldönteni, átalakítható-e az egykori Bartók-iskola tornaterme oly módon, hogy megfeleljen az ott rendszeresen próbáló Maros Táncegyüttes igényeinek. Mint korábban megírtuk, a város egyik legnagyobb civilszervezeteként is számon tartott csoport, amelyben az óvodástól a nyugdíjasig több korosztályban összesen százhetvenen ápolják a népi hagyományokat, három éve maradt alkalmas próbaterem nélkül: akkor adták át a rendőrségnek a volt közösségi házat. Azóta az egykori Bartók-iskola tornatermében folynak a próbák. Ez azonban nem nevezhető ideálisnak: az akusztika nem megfelelő, a visszhangos csarnokban nehéz eltalálni az ütemet, ráadásul a padló is tönkrement már.

A tornaterem átalakítása három és fél millióba kerülne Fotó: Miskolczi Róbert
A tornaterem átalakítása három és fél millióba kerülne.
Fotó: Miskolczi Róbert

A terem átalakításának gondolata azt követően vetődött fel, hogy kiderült: az önkormányzat és a csoport más-más módon képzeli el a helyzet rendezését. A táncosok egy használaton kívüli, volt kollégiumi ebédlőt kértek volna el, amivel azonban más tervei voltak a városnak, egy másik felajánlott tornatermet viszont nem fogadtak el, mert messze van a városközponttól, ahová a vidéki tagok busszal érkeznek. Most kiderült: lehetséges a kompromisszumos megoldást jelentő átalakítás, elkészült ugyanis az az akusztikai szakértői jelentés, amely ezt 3,5 millió forintos beruházással megvalósíthatónak ítéli. Kiderült ugyanakkor az is, hogy az önkormányzat pillanatnyilag nem tud olyan pályázati forrást, amiből elnyerhetnék ezt az összeget.

A Maros Táncegyüttes vezetője, Tóthné Döme Mária lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta: nekik sincs ötletük, hogyan teremthetnének elő esetleg saját maguk erre a célra ennyi pénzt. Nincs olyan szponzoruk, aki adhatna ekkora összeget, és ő sem tud olyan pályázati lehetőségről, ami ezt a problémát megoldaná. Felvetődhetne még, hogy gyűjtést rendeznek, vagy hogy a szülők végeznék el az átalakításhoz szükséges munkálatokat – van köztük kőműves, ács és sok egyéb szakma képviselője is –, ezen azonban csak akkor gondolkoznának el, ha tudnák, hogy biztosan ebben a teremben maradhatnak még hosszú évekig. Mellesleg – tette hozzá az együttes vezetője – az épület önkormányzati tulajdon, és egyelőre az is kérdés, a város egyáltalán beleegyezne-e egy ilyen átalakításba.

Olvasóink írták

  • 2. Szabó Sámuel 2008. május 08. 10:26
    „Semmi sem változott az évek során. Büszke vagyok arra a nívóra, amelyet a táncművészet terén nyújt az együttes. Sok kitartást kívánok egy olyan közösségnek, amely nem adta be a derekát a makói MSZP-rezsimnek. Amíg nem lép fel ingyen az MSZP kampányrendezvényein, ahogy az a kedves LUIGI nevű énekes, addig a Marosnak nem lesz próbaterme sem 3,5 millióért, sem 5 ezerét.
    Polgármesterváltás táján vissza kellene térni a problémára.”
  • 1. Lokálpatrióta II 2008. május 08. 09:03
    „Szép! Ismét nem fog semmi történni hetekig - hónapokig. A szituáció kísértetiesen hasonlít a volt gimnáziumi étkezde (egyébként ez van a képen) átalakításához: ott is jött egy szakember, valami statikus (nem az önkormányzat, hanem a Maros fizette), megállapította, hogy átalakításokkal (kb 1,5-2,5M Ft) próbaterem lehet az ebédlőből. Nagy volt az öröm és a boldogság a táncosok között, hogy végre révbe ér az együttes, de akkor valami belső hang sugallatára (Bálint Márta) hirtelen a városnak fontos lett az évek óta üresen álló és folyamatosan amortizálódó épület, és sajnos a személyes ellentétek ismét a józan ész fölé kerekedtek ( B. Márta és Tné D. Mária nem igazán szívlelik egymást), és az egyik (nem Tné, hanem a másik) évek óta próbálja, nem kevés sikerrel, ellehetetleníteni a Maros táncegyüttes próbateremhez jutását. Már látom, hogy az újabb szakértői jelentés hatására beinduló átépítés meg lesz vétózva, mert az önkormányzat vissza fogja dobni... Semmi nem fog változni, amíg ilíyen emberek garázdálkodnak városunkban, akik vöröslő fejjel, vérben forgó szemekkel a következőket ordítják a hagymaház vendégei előtt: "Ez nem a város Hagymaháza, hanem az enyém!!!!!!!!"”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón az idei év is a fokhagymáé lehet

Makó - Ötven-hatvan forintot is megadnak idén a zöldvágott fokhagyma egy-egy száláért, ami igen jó ár. Az időjárás kedvez a termésnek, a kereslet töretlen. Tovább olvasom