Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Emléktáblát kap Stenger Gizella

Makó - Emléktáblát készül elhelyezni még az idei tanévben Stenger Gizella pedagógus tiszteletére a Návay Lajos nevét viselő szakképző intézmény az iskola aulájában – tudtuk meg Kozák György igazgatótól. Stenger Gizella a József Attila Gimnáziumban tanított, de az ő idejében Erdei Ferenc, most Návay Lajos nevét viselő szakközépiskolában tanult.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

Nevét viseli az iskola alapítványa, amelynek anyagi bázisa javarészt annak az ingatlannak az eladásából származik, amelyet a tanárnő hagyott alma materére. Végrendeletében azt is kikötötte, hogy az árából tehetséges diákokat támogassanak.

Az 50-szer 40 centis fehér márványlapon mindössze annyi lesz olvasható: In memoriam Stenger Gizella (1924–2009), a tehetséges diákok támogatásáért. Az alapítvány sokféle módon segíti a fiatal talentumokat.

Emlékezetes, hogy az iskola legismertebb sportolója, Makó Evelyn 50 ezer forinthoz jutott, amikor a kick-box-világbajnokságra készült kiutazni, de kapott 20-20 ezer forintot két szerény körülmények között élő diák is a tanévkezdéshez, illetve mások az osztálykirándulás költségeihez.

A tanév végén pedig a legjobbak az alapítvány jóvoltából kapnak komoly jutalmakat. Az iskola már korábban is tervezte, hogy Stenger Gizelláról nevezik el az egyik tantermet, amelyben a szellemi hagyaték néhány darabját bemutató kiállítás is lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fideszes fölény Szentesen, Makón és Apátfalván is

A Fidesz–KDNP olyan hagyományosan balodali településeken is nagy fölényben volt a vasárnapi országgyűlési választáson, mint Szentes, Makó és Apátfalva. Tovább olvasom