Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Endes Zsigmond a makói fürdőért aggódik

Makó - A makói fürdő új tanmedencés épületét alig két és fél éve adták át, de már hullik belül a vakolat – hívta fel a figyelmet Endes Zsigmond fideszes önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatóján.
Elmondta: most van utoljára idő a hamarosan épülő részek terveit még egyszer átnézni, és nem szeretné, ha ez a beruházás is úgy járna, mint például a Kálvin téri iskola – ott az új szárny a járdára épült rá.

A fürdő igazgatója, Rácz Mónika erre reagálva azt mondta, a problémát jelezték az önkormányzatnak, amely már vizsgálja, hogy kivitelezői vagy tervezői hibáról van-e szó. A hasonlóak megelőzése érdekében a fürdő vezetősége nyomon követi a beruházást és az építkezést is figyelemmel fogják kísérni – ígérte.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Morpheus_RexXx 2010. március 17. 22:14
    „Minek a képek? Akit érdekel, elmegy, megnézi...
    Van miért aggódni. Főleg látva a szegedi fejlesztéseket fürdőügyileg. Ez egy kissé "utolsó szakítás" szagú. :)”
  • 24. 777kutya 2010. március 16. 18:59
    „Képek hol vannak??
    Vagy az első számú fürdő téma a bociék szegedi napfényfürdője?
    Paff! Nesze neked napfényfürdő!

    http://www.hg.hu/blog/9003-makovecz-furdo-epul-makon”
  • 23. sunyifigyelő 2010. március 16. 05:00
    „moderálva off”
  • 22. ingalil 2010. március 14. 17:14
    „A fiatalok elköltöztek,és ki maradt itt?
    A sok-sok nyugdíjas.
    Hát mi egy nyugdíjas kisváros lettünk.
    Majd a nyugdíjasaink eltartják a fürdőt”
  • 21. VörösPimpernel 2010. március 14. 07:21
    „Na ugye Dédi8! Más eszköz kell ide! Csak figyeld a többieket!”
  • 20. DrBalogh 2010. március 13. 16:31
    „És azt mért nem írja meg a Délmagyar, hogy tegnap itt járt, fehérgalléros bűnözőnk Bajnai Kordon!”
  • 19. mar_ci 2010. március 13. 15:18
    „"A hasonló megelőzése érdekében a fürdő vezetősége nyomon követi...."
    Na, ha Rácz Mónika ellenőrzése kell a hibák kiküszöböléséhez, akkor most már megnyugodtam. Ő ugyanis ért hozzá. Csak tudnám, hogy akkor miért alkalmaznak műszaki ellenőrt? Egyáltalán a tervező is kiiktatható ezáltal. No persze a főnöke tudására is szükség lesz. A gyógymasszőr végzettségével azután meg fogja tudni állapítani a tervezési és kivitelezési hibákat. Van itt szakember dögivel.

    Nagyikám! Most már tudod, hogy mennyit ért a hatezer aláíró. Amennyi abból ott volt és tiltakozott, nos annyi szavazatra számolhatsz a választások alkalmából.”
  • 18. dédi8 2010. március 12. 22:43
    „Makón 150 néző volt bajnaira kíváncsi. Ebből 50 rendőr, titkosrendőr, testőr (néhányat már láttam tüntetéseken a tüntetők közé vegyülten, civil ruhában). Két iskola diákjai voltak kivezényelve, mintegy 30-an. 40 fő volt kivezényelve a Polgármesteri Hivatalból és a városihoz köthető cégektől (Vízmű stb.). Volt mintegy 30 agresszív nyugdíjas banya. Ők voltak a legfélelmetesebbek, mondjuk egyedül ők tapsoltak, senki más.
    Én személy szerint óriásit csalódtam a makóiakban. Hol volt az a 6000, aki aláírta, hogy nem kell fürdő?
    Azt hiszem visszavonulok és egy ideig nem kommentálok, csalódtam bennetek makóiak, csalódtam azokban, akik naponta írogatnak ide szidnak mindenkit. Nem voltatok ott. Néhányan voltunk csak, de ezek közül senki nem kiabált. Ledér seggszag lengte be a környéket.”
  • 17. Morpheus_RexXx 2010. március 11. 18:57
    „"
    7. dédi8 2010.03.09. 21:45
    A Hagymaház szétesőfélben, a Sportcsarnok fenntarthatalan, az utak kátyúsak, a Maros-híd életveszélyes, a munkahelyek megszűntek, a fiatalok elköltöztek...
    "
    Így, így. :)
    Persze vannak akik hiába költöznek, mert ugye bár a munka nemesít és a tudás, nem a sárdobálás ami mögött még nagyobb mocsár rejlik...
    A fürdő "rekonstrukció" pedig röhej, de főként megfelelő forrás ahhoz, ha még valaki(k) nem tudtak eleget lenyúlni...”
  • 16. dara 2010. március 11. 08:31
    „Vajon nálunk ki lehet a"hagyómiklós"? Van rá egy tippem
    Tisztelt Racoon és nem internacionalisták!

    A makói tv-ben egyszer egymás térdét csapkodta két prominens személy, hogy ilyen embör köll nekünk. Az egyik emlékeim szerin a Polgármester úr volt, a másik a tollas vállalkozó,Németh ur. Meg kéne keresni ezt a videót
    Talán sokat tanulhatnánk a hatékony üzletpolitikából Igaz a duó egyik fele most nem partiképes, de bízzunk a csodában! A másik felében,én hiszem az amit Te.”
  • 15. citrom01 2010. március 10. 21:25
    „Szigetvár példa !!! Fürdő építés bukta, 3 milliárd veszett ,az önkormányzat csödben...”
  • 14. citrom01 2010. március 10. 21:22
    „A péntek ,lehet nem volt véletlen!!!!”
  • 13. mekgajver 2010. március 10. 18:47
    „Minden beruházást ki kell vizsgálni, mert az nem lehet, hogy a nehezen kitermelt adóbevételeket olyan beruházásokra szórják el, amik ideig-óráig állnak az építtetők dicsőségére, aztán rövid időn belül súlyos összegeket kell rákölteni, hogy egyáltalán használni lehessen.
    32 nap és a tolvajbanda takarodik!”
  • 12. dédi8 2010. március 10. 15:31
    „Kedves Léni.
    Igen, szervezkedünk. Sejteket alakítunk és szaporodni is fogunk.”
  • 11. Racoon 2010. március 10. 15:08
    „Vajon nálunk ki lehet a"hagyómiklós"? Van rá egy tippem. Munkából milliárdok és van aki elhiszi. Nehogy Pétör bátyánk is kövesse a párttársakat.”
  • 10. scott1 2010. március 10. 15:02
    „"Talán most kellene érzelmüket kimutatniuk Pénteken !!!"
    A péntek kisbetű, ha nagy, akkor viszont csak nagykorúak jelenlétébe mutathatják ki az érzelmeiket... :)))”
  • 9. Léni 2010. március 10. 14:34
    „dédi8, citrom 01! Szervezkedtek?”
  • 8. dara 2010. március 10. 10:01
    „Kérem tisztelettel ennek az egész kalandprojektnek nagyon kezd Hagyó Miklós szaga lenni! Kérdéses, hogy ki lesz aki a billit kiborítja, avagy győz a kurázsi mama utánérzés.
    Egységbe forrt.....

    EGYÉBKÉNT GRATULA a KERÉKPÁRUTHOZ, nézd meg az újkori bicikliit csodát. KI volt az a képzett építész aki ezt átvette. Állítólag magasan képzett szakemberek töltik idejük nagy részét munkával, roszz gondolatokat asszociálok a BKV is hasonlóan lendül bele. Egy remek testmester persze észre sem veszi.”
  • 7. dédi8 2010. március 09. 21:45
    „A Hagymaház szétesőfélben, a Sportcsarnok fenntarthatalan, az utak kátyúsak, a Maros-híd életveszélyes, a munkahelyek megszűntek, a fiatalok elköltöztek...”
  • 6. magyar36 2010. március 09. 20:08
    „Talán egy-két GÁ-GÁ-GÁ felíratú táblával, vagy egy két elengedett libával!”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palota megnyerte első városi pályázatát

Csanádpalota - Megnyerte az első, csak városként benyújtható pályázatot Csanádpalota. A több mint 40… Tovább olvasom