Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Épül a nagylaki templom

Nagylak - Célegyenesbe ért a nagylakiak álma: a temető melletti telken megkezdődött a templom építése. Az avatás jövő tavasszal várható.
– Itt születtem, az őseim itt vannak eltemetve. Az ő emléküknek tartozunk avval, hogy a falunak legyen temploma – mondta a 72 esztendős Hack Románné, amikor tegnap délelőtt az építkezésen jártunk. Megírtuk már, a határ menti kis falunak eddig azért nem volt temploma, mert a trianoni békediktátum kettévágta, és a román oldalra került a lakosság nagyobb részével együtt a katolikus, a református és az ortodox közösség imahelye is. A nagylaki hívek egy mostanra nagyon lepusztult imaházban tudtak csak szertartásokat rendezni.

Épül a Szentlélek-templom a nagylaki temető szomszédságában. A szerző felvétele
Épül a Szentlélek-templom a nagylaki temető szomszédságában.
A szerző felvétele

A polgármester a fotós

A falu első emberét, Gyarmati Andrást gyakran látják a nagylakiak, amint fényképezőgéppel járja a falut, és igyekszik lencsevégre kapni mindent, ami érdekes. Most arra vállalkozott, hogy a templom építését örökíti meg úgy, hogy mindennap készít a munkáról egy felvételt ugyanabból a szögből. A fényképekből szeretne egy mozgóképes összeállítást létrehozni, és az avatáskor mindenki láthatja majd, hogyan nő ki a földből az épület – két perc alatt. 

 
Az építkezés régi vágya volt a falu lakóinak. 2008-ban egy 18 méteres harangtornyot állítottak fel a temető szomszédságában, a mostani építési területen – mondja a polgármester, Gyarmati András. Ezt Petőfiszállásról kapták, ahol azért vált nélkülözhetővé, mert felépült a templom. A nagylaki munka indulását segítette, hogy az önkormányzat jelképes, 1000 forintos áron átadta a szükséges telket a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. A Szentlélek-templom 50 férőhelyes lesz, 6 méter magas, liturgikus tere pedig 70 négyzetméter.

Mint beszámoltunk róla, Emődi Sándor, az egyházmegye gazdasági igazgatója a beruházás indulásakor 30 milliósra becsülte a kivitelezés költségeit. A tervezéssel egy budapesti építészt, Germán Gézát bízták meg, aki hajó alakú épületet álmodott meg. Ennek alapvonalai már kirajzolódtak az építési területen, a munka az alapozásnál tart. A kivitelező egy szegedi építési vállalkozó, Bischof Attila. A templom avatása jövő pünkösdkor várható. A régi imaházat ezt követően be lehet zárni – itt ugyanis a testvéregyházak is helyet kapnak. Hack Románné is úgy tervezi, látogatni fogja; amúgy evangélikus vallású, de például a harangtorony felújításában maga is segédkezett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nap képe: Alex, a mázoló kutyus

Alex, a család kedvenc pulija nemcsak a macskákat tartja edzésben. Legutóbb egy szobafestő pemzlit kapott a szájába. Tovább olvasom