Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Faluház lett a kocsmából Klárafalván

Korábban kocsma üzemelt abban az épületben, amelyben a klárafalvi önkormányzat – egy húszmilliós felújítást követően – faluházat nyitott nemrégiben. Az emberek szívesen fogadták az újdonságot, ráadásul az ital barátainak sem kell bosszankodniuk: maradt még kocsma a faluban.
A klárafalvi faluház hétköznapokon délután kettőtől hatig várja a látogatókat Fotó: Karnok Csaba
Az épület, amelyben korábban kocsma működött, és amely most a faluháznak nyújt otthont, évtizedekkel korábban is a községé volt: az ÁFÉSZ bérelte.

Évtizedekkel ezelőtt a hangyaszövetkezet építette, majd az ÁFÉSZ idejében egy kisebb kultúrtermet is építettek hozzá – ennek ellenére az utóbbi időben már csak italmérésként működött. Maga a ház időközben alaposan lepusztult. Az önkormányzat három évvel ezelőtt nyert pénzt, pontosan tizenkét és fél millió forintot a felújításra, amihez saját erőt is tettek, így a bérleti jogviszony felmondását követően húszmilliós teljes rekonstrukció vette kezdetét – mondta el nekünk a polgármester, Fekete József. Még a vizesblokkokat is felújították, a fűtési rendszert és a nyílászárókat kicserélték. A szépen helyreállított épület olyan funkciót kapott, amilyet a község korábban nem ismert: itt működik a faluház. Ide költözött át a korábban eldugott helyen működtetett könyvtár, itt alakították ki a négy, internet-hozzáféréssel ellátott számítógéppel felszerelt eMagyarország pontot, a nagyterem pedig ünnepségeknek, kulturális programoknak ad helyet – ezeket régebben az iskolában tartották.

A házat az önkormányzat egy vállalkozáson, a Prog-orgon keresztül működteti. Ennek vezetője, Marosvölgyi Klára lapunknak elmondta: a nyitás óta eltelt néhány hét alatt már bebizonyosodott, hogy a falunak szüksége van ilyen intézményre, ugyanakkor az emberek még szokják az újdonságot, barátkoznak vele. Néhány nagy rendezvényük volt már, most éppen Katalin- és Erzsébet-napi mulatságra készülnek, de lesz mikulásünnepség és karácsony is náluk. A legnagyobb sikernek eddig a nyári, harmincfős ifjúsági tábor megszervezését tartja. Hamarosan internethasználói tanfolyam indul, de az agilis szervező klubokat is indítana, főleg az időseknek – a hölgyeknek például kézimunkakört –, a gazdáknak pedig agrárfórumokat tartana a téli időszakban.

Nagyon jó, hogy ez az önkormányzatnak eszébe jutott; itt is kell, hogy a kocsmának és az otthoni tévézésnek legyen alternatívája, ugyanakkor pénz nélkül nagyon nehéz a kultúrát menedzselni – összegezte eddigi tapasztalatait.

A kocsmából lett közösségi ház tehát lassan megtelik élettel. Ám azoknak sem kell bosszankodniuk, akik innának olykor: azért maradt italmérés is a faluban.
Szabó Imre

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kapitányság új helye

Nyeregtető került Makó egykori közösségi házára, az épület felújítása év végéig befejeződik. Az új… Tovább olvasom