Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Felkészültek a hóra

Makón idén hat vállalkozó végezheti a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést. A városnak egy hóesés több mint 300 ezer, az utak egyszeri felszórása, pedig 600 ezer forintjába kerül. Az önkormányzat kéri, hogy a város polgárai parkoló járműveikkel ne akadályozzák a takarítógépek munkáját.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is több vállalkozó között osztotta fel Makó önkormányzata a téli, hóeltakarítási munkálatokat. A pályázati határidőig hat vállalkozás jelezte: részt kíván venni a munkában, a hó eltakarítása mellett mind a hatan egy-egy városrész útjainak síkosságmentesítéséért is felelősek.

A magánvállalkozások mellett tizennyolc és fél kilométernyi utcaszakasz jut a makói kommunális kht.-nak, az öt makói cég között, pedig mintegy száz kilométernyi utat osztottak el. Megtudtuk: egy egyszeri hóeltakarítás több mint 300 ezer forintba, míg egy egyszeri síkosságmentesítés 600 ezer forintjába kerül a városnak. A közterületi járdára eső havat a város közmunkásokkal takaríttatja el.

A hókotrók egyébként csak öt centiméternél vastagabb csapadékréteg esetén kell, hogy használják a hótoló lapot, ennél vékonyabb hóréteg esetén csak sós homokot szórnak az útra.

Évek óta problémát jelent a hó eltakarításában, hogy a különösen szűk utcákon autók, mezőgazdasági gépe állnak, akadályozzák az utca megtisztítását. Ezért a közterület tisztaságfelelősei kérik a makóiakat, hogy már most, a tél közeledtével álljanak be járműveikkel az udvarokba, garázsokba, vagy hagyják a nagyobb munkagépeket a városon kívüli telephelyeken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új erdővel védik Makó levegőjét

Véderdősáv kialakítását tervezi Makó önkormányzata. A hétezer négyzetméternyi fásított terület a… Tovább olvasom