Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Felmérik a 43-as makói nyomvályúit

Makó - A 43-as főútvonal helyzete és a makói iskolák összevonása hozta a legnagyobb vitákat a makói képviselő-testület tegnapi ülésén.
Mindjárt a polgármesteri tájékoztatót követően éles, bő másfél órás vita bontakozott ki a 43-as főútvonal helyzetéről a makói képviselő-testület tegnapi ülésén. A város első embere, Buzás Péter elmondta, hol áll az M43-as ügye – a fejleményekről lapunkban mi is rendszeresen beszámoltunk –, majd többek között arról beszélt, mit lehet tenni az út megépüléséig a balesetveszély csökkentéséért. Ehhez kapcsolódva, a közelmúltbéli hídomlások apropóján Toldi János arra kérte a polgármestert, az önkormányzat vizsgáltassa meg, bírja-e még a Maros-híd a kamionok okozta rezgést.

Gáspár Sándor szigorúbb rendőri jelenlétet kért, Márton Imre pedig azt, próbálják meg elérni, hogy a zombori átkelő is fogadhassa a teherforgalmat, mert ez akár a felére is csökkenthetné a város leterheltségét. Ez utóbbi becslést a polgármester vitatta, hiszen a zombori átkelő a kamionok nagy részének kerülőt jelentene – arra viszont ígéretet tett, hogy a híd ügyében tesz lépéseket az önkormányzat. Mágori Józsefné azt javasolta, hogy az önkormányzat mérje fel, milyen költséget jelentene a balesetveszélyes nyomvályúk legyalulása, és ha lehetséges, ezt a feladatot végezze is el. Buzás Péter ezt a javaslatot is elfogadta, bár megjegyezte: a munka valószínűleg sokba kerülne, egyébként nem is a város feladata.

A képviselő-testületi ülésen is szóba került a makói iskolák összevonása. Mint emlékezetes, az önkormányzat egy igazgatás alá helyezte az általa fenntartott helyi általános iskolákat. Ennek kapcsán Buzás Péter polgármester arra kérte a testületet, ismerjék el az eddigi iskolaigazgatók tevékenységét, köszönjék meg a pedagógusok munkáját, és kívánjanak sok sikert az új intézménynek a további munkához. Ezt a testület egyhangúlag meg is szavazta, ám nem kapott ugyanilyen osztatlan támogatást a város első emberének másik két javaslata. Az egyikben hasonló köszönetnyilvánítást indítványozott a megyei önkormányzat által összevont iskolák elbocsátott vezetőinek, ám a határozatba Gilicze János kérése ellenére sem került bele az, hogy az új általános iskolához hasonlóan az új középiskolának is sok sikert kíván a város a munka folytatásához – így azt csak a baloldali többség szavazta meg.

Hasonló sorsra jutott Buzás Péter másik javaslata is, hogy a testület tiltakozzon a megyei működtetésű középiskolák átszervezése ellen, mert a polgármester véleménye szerint ez nélkülözött minden szakmai alapot, csupán politikai tisztogatásokra teremtett jogalapot – leváltották az igazgatókat és helyetteseiket, baloldali nyugdíjas pedagógusokat küldtek el. Mágori Józsefné felháborítónak találta a javaslatot, és kérte a polgármestert, mutassa meg a listát, amelyen ki van gyűjtve, melyik tanár milyen nézeteket vall. Marosvári Attila ugyanakkor tőle szokatlan szenvedélyességgel állt a javaslat mellé. Mint mondta, a két iskola éléről az előző megyei közgyűlés által konszenzussal megválasztott, kiváló szakembereket küldtek el. A csak a polgármesteri többség által elfogadott tiltakozást mindenesetre elküldik a megyének, sőt a köztársasági elnöknek is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kifizeti a megye a bérleti díjat a makó gimnáziumnak

Makó - Bár a városban elterjedt, hogy nem így lesz, mégis tovább használhatja szeptembertől a megyei… Tovább olvasom