Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Felújításra várnak a 43-as mentén

Magyarcsanád - Egyelőre nem tudni, idén miként folytatódik a 43-as főútvonal felújítása, pedig – különösen a Makótól Nagylakig tartó szakaszon, ahol megmaradt a kamionforgalom – szükség volna rá. A magyarcsanádi Czinder Péter út menti háza például egy mély kátyú miatt repedezik.
Nincs szerencséje a magyarcsanádi Czinder Péternek. A falu nyugalmazott állatorvosa – egyébként lapunk rendszeres levelezője – három évvel ezelőtt azt mondta a Délmagyarországnak, hogy a 43-as főút menti otthona egyre nagyobb károkat szenved a kamionforgalomtól, a tönkrement úttesten zötykölődő járművek rezgései miatt egyre több a repedés a falakon. Tavaly nyáron aztán, mint megírtuk, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. komoly felújításokat végzett a főúton. Többek között a Magyarcsanádot kettészelő szakaszon is, ahol az utat jó egyméteres mélységig felbontották, újraalapozták nagyjából 600 méteren.

Csakhogy a munkát Czinderék házától nagyjából 30 méterre kezdték, így előttük rossz maradt az út, megmaradt a nagy kátyú, s vele az állandó rázkódás is. A napokban ugyan a lyukba beleöntöttek egy kis aszfaltot, ezt azonban a kamionok órák alatt összetörték, felgyűrték. Most talán még jobban reng a föld, amikor egy-egy nagyobb jármű elhalad itt Nagylak felé. Czinder Péter tisztában van vele, hogy elvileg 2014-re elkészül az M43-as főút második, országhatárig tartó szakasza is, s az majd kiviszi a faluból a forgalom nagy részét. – De addig mi lesz velünk? Várjuk, hogy összedől-e a házunk? – kérdezi, és hozzáteszi: nem egyedül neki van ilyen problémája a régi főút mentén.

Czinder Péter az életüket megkeserítő kátyú előtt. A szerző felvétele
Czinder Péter az életüket megkeserítő kátyú előtt.
A szerző felvétele

A Magyar Közút vezérigazgatói titkárságvezetője, Horváth József arról tájékoztatta lapunkat, hogy 2008 és 2009 között 807 milliót költöttek a 43-asra, tavaly és tavalyelőtt pedig a nagyfelületű burkolatfelújítási program keretében további 315-öt. Az M43-as első szakaszának átadása után feltételes jóváhagyást kapott Makó belterületi szakaszának felújítása – ez annyit jelent, hogy a források biztosítására az érintett szervek megállapodása után kerülhet sor. A további útszakaszokról viszont, mivel a felújításra fordítható keret összege még nem ismert, nem tudott konkrétan nyilatkozni, csak annyit: a feladattervük és a jogcímeik engedte lehetőségek terhére továbbra is fokozottan figyelnek a főútra, kiemelten kezelve a még tranzitforgalommal terhelt Makó és Nagylak közötti szakaszt.

Olvasóink írták

  • 4. bo 2012. január 17. 08:36
    „Itt a megoldás: http://www.mommo.hu/media/FEKVORENDOR_5”
  • 3. makovaros 2012. január 16. 18:48
    „http://www.muris.hu/?post=2377 Ellenben ezek kátyúkat fel is lehet használni! :D”
  • 2. makovaros 2012. január 16. 18:47
    „Na erre szerintem várhatunk is. Autópálya építéskor minden helyre lesz állítva. Új kopóréteget igért az állam a útra, de aztán meg rá jöttek hogy jogilag nem lehet a cégtől teljesen új kopóréteg kérni, de ők meg beleszállni nem akartak. most meg nézzétek meg a lelei utat.

    Arra nem voltak képesek hogy 2 táblát kitegyenek a lelei útra hogy hun is van az autópálya. Bezzeg a nagy név át nevezéskor úgy cserélgették a nagy 1x 1,5 méteres útvonal előjelző táblákat hogy csak néztünk. Most is az ország név módosítással 38 táblát kelet cserélni nagy méretűt. Úgy tűnik az államcsak ilyenre van pénze aminek lenne értelme arra már nincs...”
  • 1. Qllancs 2012. január 16. 10:52
    „Makkón is kátyuztak. Volt előttem egy hatalmas lyuk. Beöntötték egy kis anyaggal kb. 3 hete, de lassan újra kihordják belölle ,és szépen napról--napra nagyobb lesz újra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától nyilvános az adóslista Maroslelén

Adóslista közzétételével igyekszik növelni a helyiadó-fizetési hajlandóságot a maroslelei önkormányzat – tudtuk meg Martonosi György polgármestertől. Tovább olvasom