Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Ferencszálláson is épült sószoba

Ferencszálláson sószobát alakítottak ki az óvodában. A település vezetői remélik: a környező falvak beteg gyermekei is átjárnak majd a különleges klímájú terembe.
Kétnaponta egy-egy foglalkozást tartanak a ferencszállási óvodások és általános iskolások számára a falu sószobájában. Csongrád megye nagyobb településein nem ritka a sószoba, és tényleg hasznos, ezért megépítését támogatandó ötletnek tartotta Ferencszállás önkormányzata, annak ellenére, hogy forráshiánnyal küzd – tudtuk meg Domokos István polgármestertől.

– Szeretnénk, ha a ferencszállási gyerekek mellett a környező településekről is ide látogatnának a beteg kisgyermekekkel, hiszen bizonyított tény, hogy a légúti problémákkal küzdő kicsik számára nagy segítséget jelent a sós klíma. Éppen ezért mintegy kétszázötvenezer forintot különítettünk el erre a célra – mondta az önkormányzat vezetője.
Rutainé Matuszka Katalin, a ferencszállási tagóvoda vezetője elmondta: a megfelelő klíma biztosításához állandóan 18 fokos hőmérsékletre van szükség, ezért minden foglalkozásra kabátot vesznek és sapkát húznak a kicsik.

– Így, télidőben sokan szenvednek légúti megbetegedésektől, gyakoriak a megfázások, így nagyon jó szolgálatot tesz a heti három-négyszer félórás foglalkozás. Légzőgyakorlatokat végzünk, csak így lehet hatékony a sóoldat párája – mondta lapunknak a tagóvoda-vezető.
A tizenöt óvodás mellett a falu tizenkét általános iskolása is rendszeres látogatója a szobának: a kisdiákok énekórát tartanak a sós klímában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a munkaügyi kirendeltséget Makón

Átadták tegnap a teljesen felújított makói munkaügyi kirendeltséget. A beruházás 46 millió forintba… Tovább olvasom