Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Fiatalok alapítottak rádiót

Egy hónap múlva indul az FM 94,2-es frekvencián a Radio Ice, Makó új kisközösségi rádiója. Sas Zsolt programigazgató fiatalos, interaktív médiumot szeretne, mely sokat foglalkozik a város mindennapi problémáival.
Sas Zsolt programigazgató az egyelőre még berendezésre váró stúdióban Fotó: Karnok Csaba
A Széchenyi téri irodaház második emeletén az irodát már kialakították, a stúdió berendezéseit pedig a napokban szerelik be az új makói kisközösségi rádió, a Radio Ice számára. Félig kereskedelmi, félig közszolgálati adó lesz – mondja róla a programigazgató, Sas Zsolt. A sugárzást nagyjából egy hónap múlva kezdik. Az adó az irodaház tetején üzemel majd és az egész várost képes lesz besugározni az FM 94,2-es frekvencián. Az első frekvenciapályázatot egyébként még tavaly tavasszal nyújtották be – ezt elutasították, idén ősszel viszont már áldását adta kezdeményezésükre a médiahatóság.

Sas Zsolt lapunknak elmondta: a rádiót nagyjából tucatnyi, rádiós tapasztalatokkal rendelkező makói fiatal alapította. Tulajdonképpen egy húszas-harmincas korosztálybeli baráti társaságról van szó, akik úgy gondolták: szükség van a városban egy olyan interaktív fórumra, ami napról napra teret adhat a különböző véleményeknek a közélet és a kultúra területéről. Elsősorban a tizenévestől a negyvenesig terjedő korosztályt szeretnék megcélozni tematikus és szórakoztató, zenei műsoraikkal – éppen ezért gondolják úgy, hogy a városban már működő Árkádia Rádiónak nem konkurenciái lesznek, sokkal inkább kiegészíteni szeretnék az éteren fogható helyi kínálatot.

Egy ilyen kis rádió alapítása Sas Zsolt becslése szerint nagyjából egymilliós beruházást igényel, ők azonban jóval szerényebb – egyébként saját – befektetéssel oldják meg az indulást: egyrészt máris számítanak pályázati támogatásra, másrészt sokan ajánlották fel nekik segítségüket, például kétkezi munkájukat, berendezéseik pedig többnyire használtak lesznek. A harminc esztendős programigazgató úgy gondolja, reklámbevételekből és további pályázati támogatásokból az adó hosszú távon is működőképes lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kicsi is, büdös is, de a miénk

A szegedi piacon hazai, a boltokban kínai fokhagymát találni. Az import ugyanannyiba kerül, csak… Tovább olvasom