Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Finnyásak a makói fecskék

Nem költöztek át a cukrászda környékéről a Bérpalota eresze alatt fészkelő molnárfecskék ahhoz az új fészkelőhelyhez, amit tavasszal készített nekik az önkormányzat. A meglévő fészkek ügyében hamarosan lakógyűlés összehívását kezdeményezi az önkormányzat – nem biztos, hogy akár egyet is levernek közülük.
A kijelölt új helyen egyetlen fészek (képünkön bekarikázva) árválkodik, várja vissza Afrikából a főbérlőt Makóra. Fotó: Szabó Imre
Nem nyerte el a fecskék tetszését az a fészkelőhely, amit az önkormányzat által felkért szakemberek a makói Bérpalota Marczibányi térhez közeli oldalán építettek – mindössze egyetlen fészek látható azon a falszakaszon, az viszont már korábban is ott volt. Így nem teljesült az a remény, hogy a madarak esetleg maguk elköltöznek az épületben működő cukrászda eresze alól. Ebben azért bízott a polgármesteri hivatal, mert az amúgy kedves madarakkal az utóbbi időben sok gond volt: a tisztiorvosi szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy a fecskék ürüléke veszélyes, különösen az épületben működő cukrászdának okoz higiéniai problémákat – megoldást azonban mindeddig nem sikerült találni a problémára.

Idén tavasszal az önkormányzat úgy próbálta ezt megoldani, hogy a környezetvédelmi szakhatóság, az Atikövife jóváhagyásával, a költési idő előtt le akarta veretni legalább a bejárat feletti fészkeket, mintegy nyolcvan darabot. Az akció akkor a lakók és az állatvédők ellenállásán meghiúsult. Amikor ezt követően kihelyezték a fészkelőhelyeket, a polgármesteri hivatal vagyoncsoportjának vezetője, Dévényi Zsuzsa azt nyilatkozta lapunknak: megvárják, ezt hogyan fogadják a madarak és elköltözésük után, ősszel térnek vissza a fészkek ügyére.

A második legnagyobb

Az önkormányzat hatvan lakott és húsz már elhagyott fészek leverésére kért és kapott engedélyt a környezetvédelmi szakhatóságtól. Ez az épületen otthonra lelt teljes fecskelétszám mintegy tíz százalékát érintené. A fészkekhez csak a fészkelési időn kívül, azaz a madarak tavaszi megérkezéséig szabad nyúlni, költésüket ugyanis nem szabad megzavarni. A makói molnárfecske-kolónia a második legnagyobb egész Közép-Európában.

Az önkormányzat – amely a bérbe adott üzletek révén harminc százalékban tulajdonosa a Bérpalotának – hamarosan lakógyűlés összehívását kezdeményezi – tudtuk meg most Dévényi Zsuzsától. Ezen azt fogják indítványozni, kérje maga a lakóközösség a környezetvédelmi szakhatóság állásfoglalását arról, miként lehet rendezni a helyzetet. Ha a lakók ettől elzárkóznak, az önkormányzatnak akkor is a birtokában van az a korábbi határozat, amely a bejárat fölött lévő fészkek eltávolítását engedélyezi – igaz, ez március 20-áig írta elő a művelet elvégzését, a határidő meghosszabbítását kérő levélre viszont még nem válaszolt az Atikövife. Dévényi Zsuzsa hangsúlyozta: az önkormányzat nem ragaszkodik a fészkek leveretéséhez, minden más megoldásra nyitott és természetesen továbbra is konszenzusra törekszik. Azaz: mielőtt a végső döntés megszületne, mindenképp egyeztetni fog az érintettekkel, többek között az állatvédőkkel és az épület lakóival.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkezdődött Makón a fűtési szezon

Megkezdődött a távfűtés Makón, bár a meleg egyelőre nem mindenütt érezhető – a szakemberek a… Tovább olvasom