Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Gázról termálvízre vált Makó

Makó - Jelentősen, akár 20 százalékkal is kevesebbet fizethetnek a távfűtésért jövőre a makóiak. A városban most kizárólag földgázt használnak, de indul a termálberuházás.
15–20 százalékkal kevesebbet fizethetnek a makói távfűtött lakásban élők jövőre, azaz a következő szezonban a fűtésért – ígéri a helyi szolgáltató, ahol most kizárólag földgázt használnak. Egy nem reprezentatív felmérés szerint ráfér a csökkentés a fűtésdíjra, hiszen a makóiak többet fizetnek a szolgáltatásért, mint Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, vagy a megyén kívül szétnézve például Szolnokon.

Az okokat boncolgatva egyértelmű, hogy az elsőként említett két városban a termálvíz használata miatt – Makóhoz viszonyítva átlagosan havonta mintegy 6–8 ezer forinttal – olcsóbb a fűtés. Szegeden – Makóhoz hasonlóan – földgázt használnak. Viszont megtudtuk, a szolgáltató több gázmotort is működtet, ennek segítségével áramot termelnek, és végül hőt nyernek, amit szintén hasznosítanak. Ezért kedvezőbb a szolgáltatás ára.

Ezt szeretnék évek óta meglépni Makón is – tudtuk meg Nagy Nándortól, a kommunális nonprofit kft. igazgatójától. A városban legutóbb novembertől 11,1 százalékkal emeleték a távfűtés árát. 3090 helyett 3433 forint per gigajoule, a használati meleg víz hődíja 403 helyett 448 forint lett köbméterenként. Az igazgató hangsúlyozta: nem tudnak mit tenni, a gázár változásához kell igazítaniuk a díjakat. Így sem lépték meg április után az emelést, akkor, amikor több mint 9 százalékkal nőtt a gáz ára. Ha nem igazítják ehhez a fűtésdíjat, akkor a kft. havonta 1,2–1,3 milliós kieséssel számolhat. Hogy jelenleg mennyi a cég kintlévősége, csak annyit mondott: jelentős.

2011 őszétől viszont Makón is felhasználják a távfűtéshez a termálvizet, így olcsóbbá válik a szolgáltatás. Az idén kezdődik a város 900 milliós termálberuházása – hallottuk Kurunczi Mihálytól, a projektben részt vevő Brunner Kft. ügyvezetőjétől. A beruházással – amelyre 450 millió forintot nyert a város – felújítják a régi termálkutat, két vízsajtoló termálkutat, valamint 3 kilométer vezetéket építenek. Várhatóan tavasszal, a fűtési szezon végén kezdődhet a próbaüzem.

Olvasóink írták

  • 7. zolcsi44 2010. november 23. 15:20
    „A melg vizzel valo fütés nem uj találmány. Már az Ó korban is használták.
    Akkor nem értem mi itt a szenzácio.
    A girizdesi kutat tönkretették.
    Lehet, hogy valaki megint feltalálta a melegvizet és ebből jo pénz akkar leakasztani.
    Ebben a városban még ez is lehetséges.”
  • 6. M@M 2010. november 22. 17:57
    „Azért ez jellemző! Ugye Tony?”
  • 5. Tony_Soprano 2010. november 22. 14:31
    „M@M
    A Gerizdesi termálra felvettek egy csomó pénzt, elfelejtettek beruházni, és a víz vízkövesedésére fogták a használhatatlanságát:) Menj el arra szét van az egész bombázva, használhatatlanná tették, mondjuk ezt a pénz benyelést többször eljátszották a Gerizdesi termálkúttal :) Annyit költöttek rá ha télen mentél a Kelemen Lászlón az utca közepéig elvolt olvadva a hó , mert bugyogott fel a termál a talajból:)”
  • 4. Egyolvasó 2010. november 22. 06:34
    „Ha azt használnák olcsóbb lehetne a távfűtés.”
  • 3. M@M 2010. november 21. 10:39
    „Már régebben is fűtöttek termálvizzel. Mi lett a gerízdesi kúttal amiből 98 fokos vizet nyertek?? Ki lett építve a gerincvezeték miért nem használják?? D.M. ennek kellene utána nézni!”
  • 2. Egyolvasó 2010. november 20. 17:53
    „Jaja és ha a testületi ülésről nem vonulnának ki a képviselők, akkor ők is segíthetnének a távhő csökkentésében.”
  • 1. dédi8 2010. november 20. 13:03
    „Aha!
    Ha a sok ígérgetést, hazugságot el lehetne égetni és azzal hőt előállítani Makón ingyenes lenne a fűtés. Buzást és sleppjét be kell állítani a motor mellé és végre azzal foglalkozhatnának amihez értenek: egész nap ígérgetnének és hazudoznának. Ezzel végre hasznot is hajtanának a városnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizet a kormány a gazdák helyett

4,6 milliárd forintot tervez a következő költségvetésben a kormány arra, hogy a gazdáktól átvállalt érdekeltségi hozzájárulást odaadja a vízgazdálkodási társulatoknak. Tovább olvasom