Délmagyar logó

2016. 08. 30. kedd - Rózsa 19°C | 27°C

Gyors és biztonságos az új bicikliút

Gyors és biztonságos az új bicikliút
Csanádpalota, Kövegy- Népszerű és biztonságos a Csanádpalotát Köveggyel összekötő kerékpárút - tapasztaltuk, amikor kipróbáltuk.
– Nagyon örülök az új bicikliútnak, hetente két-három alkalommal kerekezek rajta – mondta lapunknak a Csanádpalotát Köveggyel összekötő kerékpárúton a falu egyik lakója, Nagy Istvánné. Hozzátette: reggel a legnagyobb itt a forgalom, sokan munkába is ezen mennek. Ha jó idő lesz, biztos még népszerűbb lesz, mert sportnak, kikapcsolódásnak sem rossz a kerekezés – jegyezte meg.
 
Elsősorban vásárolni megy, de orvoshoz is biciklivel jár a kövegyi Nagy Istvánné. Fotó: Szabó Imre

Egy másik kövegyi, Varga Imre szatyrával épp a palotai gyógyszertárba tartott, hogy egy rokonának orvosságot vegyen, amikor megszólítottuk. Ő szinte naponta jár a város és a megye legkisebb faluja között, és ugyancsak elégedetten nyilatkozott a bicikliútról.

Mi sem találtunk kivetnivalót, amikor az Ádók István palotai kultúrház-igazgatótól kölcsönkapott kerékpárral végigmentünk rajta. Az aszfalt sima, és bár az utóbbi napokban volt eső néhányszor, a víz nem állt meg rajta, hiszen mellette kétoldalt csatorna is van, most éppen tele vízzel.

Kényelmes tempóban nagyjából 7 perc alatt lehet megtenni a távot a két település között táblától tábláig. Nagyjából fél órát töltöttünk itt kerekezéssel és beszélgetéssel. Ez idő alatt összesen 6 biciklissel találkoztunk, a kerékpárút mellett futó autóúton pedig 58 kocsi, köztük tucatnyi teherautó vagy kamion haladt el – ezek a számok jelzik legjobban, mennyivel lett biztonságosabb a közlekedés a beruházásnak köszönhetően.


A 3 és fél kilométeres, aszfaltozott, minden szükséges forgalomtechnikai, biztonsági kiegészítő eszközzel felszerelt, 123 milliós beruházással megépült kerékpárútra a falu és a város lakói közel 5 esztendeje vártak. Tavaly december végén adták át.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patkánybotrány Makón

,,Kétlábon járó" patkányok szaladgálnak a makói polgármesteri hivatal folyosóján - írta a Facebook-on a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke. Tovább olvasom