Hosszú évek óta csak második a vöröshagyma-termesztésben a makói vidék. Míg Makón tavaly mintegy 300 hektáron 10,5 ezer tonna termett a hagymából, a Jászságban ennek négy-ötszöröse – tudtuk meg termelőkkel, szakemberekkel beszélgetve. Mindez természetesen csak becslés, a gazdálkodókat ugyanis semmi sem kötelezi adatszolgáltatásra. A makói székhelyű Országos Hagyma Terméktanács ugyan időről időre érdeklődik az érintettektől, ám alig-alig kap információkat – mondta el lapunknak Gazdag János, a szervezet elnöke, aki éppen emiatt nem vállalkozott becslésre. A termesztési kedv erősen csökkent az utóbbi években: a 90-es évek közepén még 100 ezer tonnát exportáltunk Európába, főként Németországba. Most az össztermés sincs ennyi – hangsúlyozta a piacokat jól ismerő felvásárló, Mágori Józsefné.
 |
Közepes az idei termés. Az asszonyok a vöröshagymát válogatják a makói Béketelepen. Fotó: Gyenes Kálmán |
Mely területek a hagymatermesztés fő bázisai Magyarországon? Barnóczki Attila, az időközben megszűnt hagymakutató állomás nyugdíjba vonult vezetője az első helyezett Jászság, az ezüstérmes makói térség és a harmadik helyezett Duna-völgy mellett megemlíti még Zala megyét, a Hajdúságot és Békés megyét is, ahol szintén jelentős területeken termesztenek hagymát. Mindezt megerősítette a makói hagymafajták fenntartásával, nemesítésével és forgalmazásával is foglalkozó mezőkovácsházi Hortseed Kft. első embere, Varga Sándor is. A vetőmagok forgalma alapján – bár nem csupán fémzárolt vetőmag van a piacon – azt is tudni lehet, hogy a hagyományos makói fajták, illetve a makói jegyeket is magukon viselő hibridek továbbra is népszerűek. Becslése szerint szerte az országban a teljes termőterület 50 százalékán termesztenek hazai fajtákat, és ezeken belül 25-30 százalékos arányt képvisel a makóiak aránya. A legnépszerűbb továbbra is a leginkább ismert Makói Bronz.
 |
Bár a hagymafesztiválon tornyokban áll a termés, a termesztési kedv erősen csökken. Fotó: Karnok Csaba |
Amiben még mindig Makó az első
Bár a klasszikusan makóinak számító hagymafajták magról vetett termesztésében Makó már csak második az országos ranglistán, a kétéves, dughagymás termesztés továbbra is kizárólagosan makói sajátosság. Ezzel máshol lényegében senki sem foglalkozik. Amiben pedig a makói hagymafajták toronymagasan elsők, az a kiskerti termesztés. Varga Sándor a közkedvelt színes vetőmagtasakok forgalmát alapul véve azt mondja: a kertek kétharmadában ezeket vetik.
Tutajon utazik a hagyma a szegedi halfesztiválraA makói székhelyű Hagyma Terméktanács 56 mázsa vöröshagymát küld a szegedi halfesztiválra – 40 mázsát az óriásbográcsba, 16 mázsát pedig a főzőverseny résztvevőinek. A hagyma tutajon érkezik Makóról. A tutaj – amit pénteken indítanak – szombaton ér Szegedre. Makóról egyébként 18 fős delegáció jön a fesztiválra, ám a küldöttség nem a tutajjal, hanem sárkányhajón utazik.