Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 25. péntek - Orbán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Makó hírek > Hagymatikum: 2 hét alatt 20 milliót hozott

Hagymatikum: 2 hét alatt 20 milliót hozott

Makó - Két héttel a nyitás után reménykeltők a Hagymatikum fürdő látogatottsági és bevételadatai. Rácz Mónika általános igazgató ezek alapján bízik abban, hogy egy év alatt meglesz a tervezett 500–600 ezer látogatójuk.

Szabó Imre - Délvilág napilap - 2012.02.07. 05:59
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Két hét alatt közel a negyedét termelte meg az új makói fürdő annak, amit a régi az építkezés alatt egy évben hozott be: most közel 20 milliós a jegyek, bérletek eladásából és gyógyászati kezelésekből származó bevétel, míg tavaly 86 millió forint volt egy esztendőben – tudtuk meg az általános igazgatótól, Rácz Mónikától. A Makovecz Imre tervei alapján megépült wellness- és gyógykomplexumnak 2 hét alatt közel 10 ezer látogatója volt, míg tavaly egész évben 110 ezren jöttek el, hogy megmártózzanak.

Az is kiderült, hogy valóban sok a Szerbiából, Romániából érkező érdeklődő. Utóbbiak főként Arad és Temes megyéből jönnek, hétvégenként jelentős részét adják a teljes vendégkörnek – ugyancsak sokan kerekednek fel itthonról, de messziről: Budapestről vagy a Dunántúlról a Hagymatikum kedvéért.

Rácz Mónika mindezt biztató kezdetnek tartja. Azt mondja, az eddigi statisztika alapján továbbra is reális cél, hogy idén 500–600 ezer vendéget fogadjon az új fürdő. Úgy gondolja, a mostani látogatószám nőni fog egyrészt azért, mert még csak most terjed a fürdő híre, másrészt azért, mert a hosszú hétvégéken és ünnepnapokon biztosan sokan váltanak belépőt, s természetesen azért is, mert nyáridőben nyitva lesznek a szabadtéri medencék és az élménycsúszda is.

A fürdőnek ugyanakkor a makói vendégek legalább olyan fontosak, mint a máshonnan ide látogatók. A legtöbb javaslatot, észrevételt tőlük kapja a vezetés. Ad a véleményükre, és ami megvalósítható, az elől nem zárkózik el. Az élménymedencék, a gyermekrészleg és a szaunavilág például immár a korábbi 16 helyett 13 órakor nyit, kiderült ugyanis, hogy hamarabbi nyitással is van rá igény, mint eredetileg gondolták.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 24 hozzászólás
Moderálásra küldöm 24. Török73 2012.02.12. 21:13

Tisztelt olvasók!
Nevem a nickem, vállalva véleményem. Aki ismer, tudhatja, immár nem Makón élek. Ez tükrözi a városba,országba vetett hitem.
A fürdőhöz csak annyit, hogy tavaly fiam 36.000 forintért vehetett éves úszóbérletet, ezzel szemben az idén ez már "csak" 50.000-be kerülhetne. Ausztriában mindezt 76 Euróból (kb. 22.400Ft) valósítottuk meg egy hasonló kaliberű fürdőben, mint a makói. Ha felemlítem e mellé a két ország minimálbér viszonyát akkor ugye világosan látható, mennyi vendég fog ezért az árért oda utazni. Inkább nem is folytatom...

Moderálásra küldöm 23. low 2012.02.11. 09:02

Tisztelt igazgatók, kedves olvasók!

A nevem én is kimerném írni, ha éppen nem máséval verném a csalánt, de miután félek attól, hogy retorzióra számíthatnának az ismerőseim, ezért inkább maradok név nélkül.
A dolgozók ki nem fizetett túlórái, mekkora összeget tesznek ki eme igaz vagy nem igaz összegből?
A kötelező szegedi felvonulásra megjegyzést tevő valóban leszállításra került a buszról és kirúgása került?
Jó lenne tudni, hogy ezek igazak-e vagy sem, mert ugye egyik legjobb reklám az elégedett dolgozó, aki nem fázik munkahelyén, nem a saját ruhájában dolgozik, nem rúgják ki mert véleményt nyilvánít és tisztában van azzal, hogy mikor fizetik ki a többletóráit. Nem vádolok senkit, de sajnos ilyenek is hallani.

Moderálásra küldöm 22. Kurailaci 2012.02.10. 21:02

Tisztelt igazgatók. Mert az van egy pár.Eloszor is kérem jelezzék a kivitelezőnek hogy nincs hofogo a tetőn, a külső termál medencén ez csak saját felelősségre lehet kimenni. A folyosón hideg van, az étteremben elviselhetetlenül ordít a hideg. Azt előtérben vödörbe csöpög a víz,ez a mai fürdők kel teli Magyarországon nem egy vendégcsalogató . A lift nem minden nap működik, a karszalagok vagy reagálnak vagy nem. Az öltözőben nem mindig működnek a karszalagok. A lábmosok tele kosszal, a meleg vizes medencénel egyik másik alkalmazottjuk saját otthoni ruhájában dolgozik. A szaunában nincs lefedő. Kérem ellenőrizhessék a nyílászárókat, mert az étteremben az ablaknál elviselhetetlenül omlik be a hideg. A pálmát gondozzák, mert az szereti a törődést. Az élmény részben a nyílászárók ön belül jég csapok vannak. Azért merészkedtem ezeket leírni mert nyitás ota minden nap kivétel nélkül vendégük vagyok, a bérletek felső sarkában is a 2es sorszám olvasható. Tisztelettel: aki a nevet is ki meri… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 21. nagyi8 2012.02.08. 21:03

Tisztelt Olvasók!

A húsz millában benne van a város pénze is.
Mint oly sokan, én is váltottam a reumámra kezelési lapot.
15-ször megyek a kezelésekre, termálvíz és masszázs, amire előre kifizettem 9´000 forintot.
A kezelések után visszakapom a pénzt a várostól.

Ha csak 2-300 makói lakost veszünk figyelembe, akkor is durván 2-3 milliót fizetett bele a város a fürdőbe rajtunk keresztül. Kérem ezeket a számokat is vegyék figyelembe.
.

Moderálásra küldöm 20. triatlonos 2012.02.08. 19:44

Tisztelt Hozzászólók!
Csak úgy érdeklődés szintjén kérdezném, hogy ezeket a hozzászólásokat olvassa-e valaki? A szerző biztosan nem, mert nem az a dolga, Ő megirta, megjelent, /pénz a zsebben/. Akinek szól az nem ér rá, mert ezer a dolga. Aki fizet, és húzatja a zenét szintén nem reagál, mert még csak február eleje van, és mikor lesz még Karácsony?!

Moderálásra küldöm 19. papika56 2012.02.08. 14:20

Aki most bérletet vett --már többet nem fizet a kasszába. Tehát ez csak 1 x bevétel. A napi jegyesek meg hányan vannak ???
Mérleget min. fél év múlva lehet esetleg írni.
Én pl. kíváncsi lennék : MENNYI a napi üzemelési költség ??????

Moderálásra küldöm 18. KamuNeni 2012.02.08. 00:24

Pierre_Quatre. Akkor se igaz mert ha ket het alatt eladtak mondjuk 19 milliot ero berletet es a masik millio napi besetalok es a masszazs meg mit tudom en mi. Ez nem tukrozi az egesz eves elorejelzest a konyveleshez. tehat nem jott be 20 millio, mertha elosztom a berleti arakat az egesz eves napokkal akkor ugye a szamok nem mukodnek. Tehat jobb lett volna ugy mondani hogy bejott 20 millio , ebbol 19 millio 9500 berlet ara a tobbi a teljesaru belepoke es a masszazs meg az etkezde bevetele. Ettol meg nem lessz meg az evi 500 ezer latogato vagy 700 ezer nem is tudom mi volt a forecast.

Na mindegy, sajnalom mert tenyleg szepen nez ki a furdo ahogy lattam a fenykepeken. Ugy kivanom hogy bejojjon az elvarasuk es vegre legyen Makon is valami amit sikeresnek lehetne mondani. Remelhetoleg a haszon (ha lessz) akkor a varos szorakoztato infrastrukturajaba lessz vissza forditva hogy a varos is fejlodhessen

Moderálásra küldöm 17. kgb696 2012.02.07. 21:06

6osnak maximálisan igaza van! 16 te meg minősíted magad..:) 150 bérletes van nem 20 akit esz az avas és azért mert estémként az emberek elmennek fürdőbe azért nem dolgoznak? Kérdésem, nem lehet, hogy veled van a baj és nem azokkal az emberekkel????

Moderálásra küldöm 16. Bábkacsa 2012.02.07. 20:57

Törzsvendégök lösznek benne, mint a régibe azaz 20 fő akik ott ötte űket az avas mert ne dógoztak sémmit makó egy nagy komcsi város

Moderálásra küldöm 15. citrom01 2012.02.07. 20:44

Tisztelt makvaros! Két hét múlva 40 milla, az ötven kettedik héten már bankot is kell építeni ,mert nem tudjuk a milliokat hova tenni !! Kérem testületin felvetni ....


24 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...