Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Halálos baleset a Maroslelei úton

Maroslele - Egy Hódmezővásárhelyről Makó irányába tartó személygépkocsi ütközött hétfőn délelőtt egy teherautóval. A baleset következtében a gépkocsit vezető 58 éves makói férfi a helyszínen az életét vesztette.
Halálos balesetet szenvedett egy 58 esztendős makói férfi tegnap délelőtt Vásárhely határától 5, Makótól nagyjából 25 kilométerre, a maroslelei úton. A Peugeot-t vezető férfi a rendőrség eddigi adatai szerint a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt, amikor a várostól néhány kilométerre lévő kanyarba érkezve megpillantott maga előtt egy lovas kocsit. A sofőr erőteljesen fékezett, majd amikor látta, hogy nem tud megállni, előzni kezdett. A manőver során azonban összeütközött egy vele szemben szabályosan érkező teherautóval.

Nem tudtak rajta segíteni

A balesetben a sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy hiába szállt le érte a mentőhelikopter, a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés miatt a 4414-es utat 3 órán át teljesen lezárták a forgalom elől. A történteket a vásárhelyi rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja. Úgy tudjuk, a balesetben elhunyt, vállalkozóként dolgozó férfi családja ingatlanközvetítéssel foglalkozik Makón.

Mentés Szolnokról

A helyszínre a légi mentők szolnoki ideiglenes bázisáról riasztotta az Országos Mentőszolgálat budapesti irányítóközpontja a mentőhelikoptert, mivel a szentesi légimentő-bázis a tervek szerint csak decemberre készül el. Túri Péter, a Légimentő Kht. vezetője nem tudja, miért őket hívták a szolnoki reptértől légvonalban nagyjából 90-100 kilométerre történt balesethez. Általánosságban – tájékoztatása szerint – például nehezen megközelíthető helyszínekre vagy tömeges balesetekhez rendelnek ki mentőhelikoptert. Mivel „hipotetikus", nem tudott válaszolni a kérdésre: ha Szentesről szállhatott volna föl a gép, és így korábban ért volna oda, megmenthető lett volna-e a férfi élete.

Hiába érkezett a baleset helyszínére mentőhelikopter, a gépkocsi sofőrjén már nem tudtak segíteni Fotó: Tésik Attila
Hiába érkezett a baleset helyszínére mentőhelikopter, a gépkocsi sofőrjén már nem tudtak segíteni Fotó: Tésik Attila

Bevetési körön kívül

Kérdésünkre azonban elmondta: a Szentestől légvonalban 30 kilométerre történt baleset a helikopter szolnoki bázisának „primer bevetési körén" kívül van. Ez azt jelenti: helikopterrel sem lehet az előírt 15 percen belül a helyszínre érni Szolnokról. A szeptember közepe óta működő szolnoki légimentő-bázisról egyébként már több mint húszszor szállt fel a sárga helikopter – Csongrád megyében sem a tegnapi bevetése volt az első.

Egy időben érkeztek

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője elmondta: a mentőhelikopterrel párhuzamosan földi egységeket is küldtek Makóról és Vásárhelyről a balesethez, mert az első bejelentő több sérültről számolt be. Ők a Szolnokról érkező légi mentőkkel nagyjából egy időben érkeztek a helyszínre – tájékoztatott a szóvivő.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. Baratok 2008. október 13. 14:10
    „Kedves Emil !

    Sajnos ertesultunk a szomaoru hirrol.Fogadd oszinte reszvetunket!
    H.Tamas es Aniko”
  • 46. Ful 2008. október 12. 20:51
    „Felháborítja a tűzoltó állományt, hogy a jövő évi költségvetés tervezetben a kormány nem tervezi pótlékuk rendezését, miközben a fegyveres és rendvédelmi szféra többi szervezeténél (vám- és pénzügyőröknél, a börtönőröknél, a rendőröknél) ezt megteszik.

    A tűzoltókat a kormányzat ingyen munkára kötelezi, mert amíg más munkavállalóknak heti 40 órát kell dolgozniuk, addig a kormány a tűzoltóknak heti 48 órát ír elő, ám a heti 8 órás különbséget nem fizetik ki részükre. Az egyébként jogos igényeknek a tűzoltók egy jelentős része nem kíván törvénytelen eszközzel (sztrájkkal) érvényt szerezni. A hatályos 1996. évi XLIII. Törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról (HSZT) kimondja, hogy az érdekképviseleti szervek e törvény keretei között szabadon működhetnek és gyakorolhatják jogosítványaikat. Sztrájkot azonban nem szervezhetnek.”
  • 45. Rédai Istvánné 2008. október 12. 20:18
    „Kedves Zsuzsi!
    Fogadd őszinte részvétünket.
    Akik úton vagyunk, isten kezébe vagyunk.
    Neki ez volt megírva.”
  • 44. jójozsi 2008. október 12. 12:53
    „Van olyan rendelet szerintetek,hogy ki kell érni 15 perc alatt?Én több helyen kerestem ,de nem találtam semmit erről.Gondolkozzunk reálisan vannak olyan szituk amikor mindegy honnan jön és mikor ér oda.Sajnos ez is szerintem ilyen volt.Nyugodjon békében....”
  • 43. kiskakas 2008. október 12. 10:05
    „részvét a családnak.
    a 42. el kellene olvasni a 25. hozzászólást benne van nem volt szabad autó Vásárhelyen.”
  • 42. McKO68 2008. október 12. 07:50
    „Kocsis Istvánnak - külön.
    A konklúzió valóban szomorú.
    Főleg a vásárhelyi mentő 15´-ét nem értem.
    Legrosszabb esetben - ha van szabad esetkocsi - oda lehet érni Batidához8-9 perc alatt.
    :o(”
  • 41. Karaj 2008. október 10. 08:00
    „Barátom! Nyugodj békében!”
  • 40. Kocsis István 2008. október 09. 18:19
    „A tájékoztatás szerint a mentőhelikopter Szolnokról nem tudott 15 percen belül a helyszínre érni. Érthető.A mentőhelikopterrel párhuzamosan földi egységeket is küldtek,akik nagyjából egyidőben érkeztek a légi mentőkkel -ugyanúgy 15 perc eltelte után - nem tudni mennyivel.A Makótól mért távolságot 25 km.-ben,a Hódmezővásárhelytől mért távolságot 5 km.-ben jelölik.
    A konklúzió nagyon szomorú.”
  • 39. Szuzi 2008. október 08. 22:44
    „Őszinte részvétem a családnak! "Rudi" Feri jó ember volt!!! Tulajdonképpen mivel ütközött? A teherautó felborult, de semmi hír a vezetőjéről. Ő sem tehetett semmit!!! Minden tiszteletem Ferié, ugyanis élete árán védte a lovat és hajtóját!!! Megtette, amit megtehetett. Életét áldozta a másik két emberért.”
  • 38. McKO68 2008. október 08. 20:35
    „Nyugodjon békében.
    Részvétem a Családjának.

    Többieknek meg jelezném, hogy felesleges okoskodni.
    Azon az úton istenkísértés közlekedni...
    Tegye mindenki a szívére a kezét, a Batida előtti és melletti kanyarokban ki közlekedik normálisan?
    Ott a 60-70lenne a normális.
    Mindenki 80-100 között halad és 1000-ből 999-szer szerencsénk van. Egyszer meg döntünk, hogy beleállunk a lovaskocsiba, árkot fogunk, megpróbáljuk a padkán "kifékezni" vagy kikerüljük a lovaskocsit imádkozva, hogy ne jöjjön szembe senki...
    Feri bácsi későn észlelte a lovaskocsit és döntött. Sajnos most rosszul.
    Rá emlékezni kell kegyelettel - békénhagyva a kresz 25.-t, mivel már sajnos nem ide való - és az esetéből okulni.
    Visszahozni Őt már nem lehet.
    :o( McKO”
  • 37. szomorú 2008. október 08. 18:24
    „Nem tudja véletlenül valaki, hogy mikor temetik Ferit?”
  • 36. Rippa Ákos 2008. október 08. 16:57
    „Nagyon sajnálom őt.És őszinte részvétem.”
  • 35. Sajtos Kriszta 2008. október 08. 08:05
    „Kedves Emil és Zsuzsika!

    Legmélyebb gyászotokban kívánok őszinte részvétet!”
  • 34. Zsiga István 2008. október 07. 22:23
    „Kedves Zsuzsi és Emil!

    Szörnyű gyászotokban őszinte együttérzéssel osztozunk. István és családja”
  • 33. vitoris laci 2008. október 07. 20:56
    „emil barátom édesapja volt. feri bátyám nyugodj békében. viti”
  • 32. NóTa 2008. október 07. 18:40
    „Hihetetlen ami történt!
    Zsuzsi,Emil fogadjátok részvétemet.
    ismét egy jó ember hagyott el minket.”
  • 31. Némethné Kovács Erzsébet 2008. október 07. 17:14
    „Kedves gyászoló család!
    Ismeretlenül is osztozom gyászotokban!
    Közös barátunktól Páll Mihálytól kaptam meg a szomorú
    hírt.
    Őszinte részvétem az egész családnak.
    Némethné Kovács Erzsébet”
  • 30. óvatos 2008. október 07. 14:38
    „Az első bejelentő úgy megijedt, hogy több sérültet látott egy helyett?
    Megint egy szomorú példa arra, hogy igaz a mondás: lassan járj tovább (érsz) élsz!
    Kedves Balogh Emese! Én a többieknek a még élőknek időben mondtam most az "okosságot", és ha nem fogadják meg, ők is így járhatnak! Senkinek sem lehet annyira sürgős dolga, hogy kockára tegye az életét és mások életét is. Mégis! Miért?
    Őszinte részvétem az érintetteknek.”
  • 29. 6282 2008. október 07. 14:07
    „Részvétem az egész családnak!”
  • 28. Hadi Imréné 2008. október 07. 13:22
    „Kedves gyászoló család!
    Ismeretlenül de osztozom a gyászotokban.
    Páll Mihály barátomtól kaptam meg a szomorú hírt.
    Őszinte részvétem az egész családnak.
    Hadi Imréné”
47 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romániai diákok tanulnak Makón

Makó - Elsősorban a színvonalas oktatás miatt jönnek át a romániai magyar diákok a makói… Tovább olvasom