Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Harcművészek is segítik Réka gyógyulását

Jótékonysági estet tartanak szombat délután a fiatalon elhunyt küzdősportoktató, Demeter Sándor emlékére barátai, tisztelői, a bevételt pedig a lapunkban is bemutatott, leukémiával küzdő Mészáros Réka támogatására ajánlják fel.
A makói Mészáros Rékáról tavaly ősszel derült ki egy rosszullét után, hogy akut limfoblasztos leukémiában szenved. Akkor mindössze 2 esztendős volt, és a sokkoló diagnózis után embert próbáló vizsgálatok, kezelések sorozata várt rá. A csöpp lány kálváriájáról tavaly októberben írtunk először; a nagymama, Tamás Edit mesélte el, mennyire megviseli az egész családot a kislány kálváriája – az édesanya minden percét Rékával töltötte a szegedi gyermekklinikán, apja pedig éjt nappallá téve dolgozott egy kőműves mellett.

Azóta a nehéz helyzetben lévő család mellé állt a szerencse. A kislányt most, az intenzív osztályon töltött napok, egy életmentő műtét és a második kemoterápiás kezelés után végre hazaengedték. Édesanyja szerint állandóan igényli a társaságot, a legszívesebben labdázik. A riportert bizalmatlanul méregette, s hiába győzködték szülei, végül csak az édesapjának engedte meg, hogy egyik kedvenc játékával lefotózza. Mészáros Krisztián elmondta, Réka eredményei biztatók, jól reagál a kezelésekre, de további kemoterápiára és egy műtétre is szüksége lesz még. A történtek persze mély nyomot hagytak a lelkében, és a gyógyulásig is hosszú még az út: ha a továbbiakban is rendben lesz minden, akkor is évekig kell még ellenőrző vizsgálatokra járniuk.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
A család mellé nemcsak a szerencse szegődött, hanem jó szándékú segítők is. A 3 évvel ezelőtt tragikusan elhunyt küzdősportoktató, Demeter Sándor tiszteletére már korábban is rendeztek jótékonysági emlékestet tanítványai, tisztelői, barátai. Az első bevételét a család kapta meg, egy évvel később a makói kórház gyermekosztályát támogatták, most pedig úgy döntöttek, az erején felül küzdő Mészáros család és Réka segítségére sietnek. A rendezvény szombat délután 5-kor lesz a Kelemen Házban, a közönséget muzsikusok, táncosok, harcművészeti bemutatók szórakoztatják, az M-JAM együttes is fellép. Az egyik szervező, egyben verseivel fellépő Horváth-Varga Sándor azt mondta, azért, mert Sanyi is ezt tenné – mindig igyekezett segíteni, akin csak tudott.

Dominikot is segítik

Mészárosék első cikkünk megjelenése után is nagyon sok segítséget kaptak. Volt, aki pénzt, mások a kislánynak játékokat vagy más hasznos holmikat küldtek – ezekért nagyon hálás a család. Minden bizonnyal ez az összefogás is szerepet játszott abban, hogy a szülők úgy döntöttek, a maguk módján most ők is segítenek: abban állapodtak meg a jótékonysági est szervezőivel, hogy a bevétel felét felajánlják az ugyancsak rákbetegségből gyógyuló makói Igaz Dominik családjának.

Olvasóink írták

  • 2. Dr.Tonyk 2013. március 21. 12:33
    „Csak ügyesen Királylány! :)”
  • 1. Ne! 2013. március 21. 07:37
    „Hajrá Réka!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most az apukákat ünnepelték virággal

Szent József napján virággal és ünnepi műsorral kedveskedtek a gyerekek édesapjuknak, nagyapáiknak. Tovább olvasom