Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Harcművészetet tanulnak az óvodások Makón

Könnyebb legyőzni egy izompacsirta felnőttet a számítógépes játékban, mint a valóságban végigmenni egy tornászgerendán: erre tanítja az aikidomester és segítője az óvodásokat Makón. A talpig fehérbe öltözött öt-hat éves kisgyerekek nem püfölik egymást, viszont megtanulnak esni, ami ebben a korban hasznos tudomány.
A fehérbe öltözött öt-hat éves gyerekek nem verekednek, viszont megtanulnak esni. Fotó: Bakos András
A makói ovisok aikidoedzése úgy kezdődik, hogy egy sereg fehér ruhás nyüzsgő mókus berohan a Juhász Gyula református szakközépiskola tornatermébe, és szigorú felügyelet mellett hancúrozni kezd a vastag szőnyegszivacsokon. Tizenhatan vannak, de mintha háromszor annyian lennének. Eközben Márton Imre négydanos aikidomester akadálypályát szerkeszt három padból, egy tornazsámolyból, a szülők pedig oldalt ülnek, sorban, és figyelnek: nézik a gyerekeket, és figyelik, hogy a két sötét öves férfi úrrá tud-e lenni az őskáoszon. Milyen pedagógus az edző bácsi? Amikor a pálya elkészül, és Márton Imre sorakozóra szólítja a gyerekeket, nagy csönd lesz hirtelen. Letérdelnek, és a sarkukra ülnek, szorosan egymás mellett, behunyják a szemüket: ez a meditáció. Csak a lábujjak mozognak. Ezután két csoportra válnak, az egyik felekezettel a barna öves Bittó Csaba foglalkozik, a másikkal Márton Imre.

Sorversenyek, mozgáskoordinációt fejlesztő gyakorlatok jönnek, esés van, minden mennyiségben, rúgás, ütés azonban nincs. Ha valaki mégis úgy lendíti a lábát, az edző elrettentő hangon azonnal kérdőre vonja: tényleg ez volt a feladat? A szőnyegen kettesével letérdelnek egymással szemben, és megpróbálják kibillenteni a másikat az egyensúlyából. Mások végigmennek a padokból és a zsámolyból készített szeren, ez a gyakorlat az egyensúlyérzéket fejleszti, és bátorít. Imre azt mondja, ebben a korban nagyon fogékonyak a gyerekek, az eredmény látványosan azokon mérhető, akik eleinte föl sem mertek menni a rézsútosan föltámasztott padon, most meg a vékonyabb gerendán is végigsétálnak úgy, hogy elengedik az edző kezét. Negyvenöt perc az egész, addigra mindenki leizzad.

Amikor az önvédelmi ismeretek hasznáról faggatom, Tóth Kristóf nem nyilatkozik, Oláh Józsiról édesanyja azt mondja, az oviban egyszer megmutatta a pajtásoknak, amit az edzésen tanult, többször azonban nem, mert erről lebeszélte az óvó néni. A szülők azért hozzák ide a gyerekeket, hogy mozogjanak, és a küzdősport mégiscsak férfias dolog. A fiúk pedig azt tanulják meg, az embernek nem lehet az a célja, hogy a másik embert bántsa, saját félelmeink legyőzése amúgy is nehezebb. Ez persze az elmélet, a keleti filozófia, amiből Imre szerint ilyenkor még nem szabad sokat tanítani.

Bittó Csaba nemcsak az edzőteremben, hanem a munkahelyén is fehér ruhát hord: ő Apátfalva házi- és gyermekorvosa.
– Én sport tagozatos általános iskolába jártam, hét testnevelésóránk volt egy héten – mondja a doktor. – Az akkori osztálytársaim közül szinte mindenki sportol vagy mozog, vagyis az akkori testnevelésóráknak igenis volt hatása. Most, ha jól tudom, van olyan iskola, ahol csak két ilyen foglalkozás van egy héten, miközben a tévé és a számítógép miatt sokkal többet ülnek a gyerekek, mint korábban. Hát, ennek is van következménye. Ott tartunk, hogy ha hetente egy órával többet mozog egy gyerek, már nem dolgoztunk hiába.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maradnak Makón a fecskefészkek

A képviselő-testület döntése értelmében a makói önkormányzat nem hajtja végre azt a hatósági… Tovább olvasom