Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Három éves a makói Hagymatikum

Makó - Szombaton egész napos programmal, sztárvendégek fellépésével, habpartival és 800 szeletes tortával ünnepelte harmadik születésnapját a makói Hagymatikum Fürdő.
A késő éjszakába nyúló programon több mint 2 ezerre volt becsülhető a vendégszám - sokan érkeztek külföldről, főként Romániából.

Scheitzner Beáta, a fürdő ügyvezető igazgatója a népszerű pihenőhely elmúlt évéről azt mondta, több mint 399 ezer látogatójuk volt, és egy év alatt negyedével nőtt az eladott jegyek száma. Még nagyobb arányban, 30 százalékkal nőtt a fürdő saját bevétele, s közben az önkormányzat által biztosított 140 milliós éves támogatásból mindössze 95 milliót kellett lehívni.

Az új városvezetés szándéka a Hagymatikummal - mint korábban többször beszámoltunk róla - az, hogy az évről évre szükséges működési támogatás kiváltása érdekében az állammal közös üzemeltetésben működjön. Információink szerint erről már folynak tárgyalások. Szerettük volna megtudni, ezek hol tartanak, az igazgató azonban erről nem szolgált információval, Czirbus Gábor alpolgármester pedig, aki a torta szétosztásban is segítkezett, nem akart nyilatkozni.

A vendégeit 18 medencével váró Hagymatikum Fürdő Makovecz Imre tervei alapján, különleges organikus gyógyászati, élmény- és wellnessközpontként épült meg jelentős részben uniós támogatással, több mint 3,5 milliárd forintos beruházással.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan segítenek a tízgyerekes özvegynek

Gál Ildikó elmesélte: a kicsik esténként a legfényesebb csillagot keresik az égen, azt mondják, az az apukájuké. Tovább olvasom