Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

Hőségben az építőmunkások szenvednek legjobban

Makó - A virágokat locsoló közmunkás időről időre árnyékba húzódik a tűző napsugarak elől, a konyhalány a mosogatástól szenved a legjobban, de ebben a hőségben – tapasztalataink szerint – legnehezebb dolguk az autópályánál dolgozó építőmunkásoknak van. 7–8 liter vizet isznak meg naponta, és azt mondják: az időjárás maga a pokol.
Igencsak melege van a mostani forró napokban Tóth Katalinnak, aki a makói önkormányzat közmunkása, és tegnap délelőtt éppen a főtéri virágágyásokat locsolta. Nem könnyű feladat a mostani melegben a szabadban dolgozni, még úgy sem, hogy a műszak csak fél 12-ig tart, de azért meg lehet szokni – mondja, és magyarázatként hozzáteszi: korábban sokat dolgozott napszámban. A közmunkáscsapat tagjai ásványvizet és szódát kapnak az önkormányzattól, azt fogyasztják bőségesen, de az álladó napsütés ellen is védekeznek úgy, hogy időnként árnyékba húzódnak egy kicsit. Sapkát vagy szalmakalapot viszont nem hord Tóth Katalin – van kollégája viszont, aki igen.

– A mosogatás a legrosszabb. Olyankor forró vízben van a kezem, az arcomra meg árad a gőz – mondja Budai Lajosné, aki a makói Kelemen Ház éttermének konyhájában dolgozik. Az átlagember számára itt szinte elviselhetetlen a hőség, még a kint tomboló kánikulánál is forróbb a helyzet. Budainé megjegyzi: a konyha olyan meleg a sütés-főzés miatt, hogy nincs is fűtése – télen persze elviselhetőbb a klíma. Mivel védekezik az állandó meleg ellen? Mindenekelőtt ivással: napi 2–3 liter vizet fogyaszt el, emellett időről időre kimegy egy kicsit a frissnek annyira nem nevezhető levegőre.

Pokoli kánikula ide vagy oda, az autópályának épülnie kell. Dóbiás Attila és Báthory József szalmakalappal védekezik. Fotó: Dobó Dolli
Pokoli kánikula ide vagy oda, az autópályának épülnie kell. Dóbiás Attila és Báthory József szalmakalappal védekezik. Fotó: Dobó Dolli

A legnehezebb dolguk viszont minden bizonnyal azoknak az építőmunkásoknak van, akik az autópálya nyomvonalán dolgoznak. Egyikük, az Igási út közelében útalapot készítő Dóbiás Attila azt mondta, ilyen helyen még árnyék sincs, így aztán az átlagember számára hihetetlen mennyiségű, 7–8 liter szódát isznak meg fejenként. Ő maga szalmakalapot visel, és valamennyi kollégáján láttunk hasonló fejfedőt. Egyébként reggel 7-kor kezdik a munkát, és délután 4–5 körül fejezik be. Arra a kérdésre, hogy a napnak melyik szaka a legmelegebb, nem tudott válaszolni: – Már reggel 7-kor is izzad az ember, mert éjszaka sem hűl le igazán a levegő. Ami utána következik, az pedig szinte maga a pokol – mondta.

Olvasóink írták

  • 5. besenyo 2009. július 16. 20:29
    „Hát igen tisztelt "greencat". Egy folytatásos regényt lehetne írni a mai mezőgazdasági vállalkozókról.
    Már az is megérne egy misét, hogyan lettek vállalkozók. Na de ez már régen volt.
    Isten bizony nem írígylem őket, de egyben csodálom is, hogy így hülyére tudnak venni egy egész országot.
    Ezek nem kapitalisták, hanem rabszolgatartók, E.U. támogatással.”
  • 4. greencat 2009. július 16. 19:37
    „"Hőségben az építőmunkások szenvednek legjobban" meg a napszámosok a vöröshagyma földön! A vállalkozó még csak ásványvizet sem visz ki a dolgozóinak és hajnal 5-től délután 15 óráig dolgoznak az emberek a földjén! Nem ártana ezt is ellenőrizni, hogy némely vállalkozó, hogy bánik az embereivel!”
  • 3. Szirilli 2009. július 16. 19:35
    „Persze, megérdemel...
    de ez inkább hasonlít egy iskolai fogalmazásra, mint cikkre.

    "Arra a kérdésre, hogy a napnak melyik szaka a legmelegebb..." ez az egyik gyöngyszem benne :)
    Hülye kérdés, de komolyan.
    Na meg a fejedelmi többes...”
  • 2. besenyo 2009. július 16. 18:27
    „Azért ennyire nem kellene cinikusnak lenni.
    Talán ezek az emberek is megérdemelnek pár sort.
    Lehet , hogy jobban mint egyesek!!”
  • 1. Gabci74 2009. július 16. 14:09
    „Megint egy cikk a nyilvánvaló dolgokról.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul az iskola

Apátfalva - Megkezdődött a Dózsa György nevét viselő általános iskola felújítása Apátfalván. Tovább olvasom