Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Hulladéktól mentesítik Makót

Új hulladékfeldolgozó telepet nyitottak Makó határában. Egy cég vállalta, hogy a városban keletkező építési mellékterméket újrahasznosítja. Ezzel tehermentesítené a városi szeméttelepet, ahol egyre nagyobb gondot okoz ez a hulladéktípus.
Ismeretes: az építkezések során, a kivitelezések lezárulásával, a használatba vételi engedély megszerzésének feltételeként igazolni kell, hogy a munkálatok során keletkezett hulladékot szakszerűen ártalmatlanították, vagy engedéllyel rendelkező telephelyre szállították.

Néhány hónappal ezelőttig Makón erre a tevékenységre egyedül a Bio-Pannónia Kft. által működtetett hulladéklerakó volt jogosult, ám a tavasz folyamán a telephelyengedélyt és a környezetvédelmi hatóság hozzájárulását is megszerezte egy másik, hasonló profillal működő, makói telephelyű cég. A város szélén, az Aradi utcai ipartelepen működő vállalkozás így hivatalosan befogadhatja és feldolgozhatja az építkezésekből származó melléktermékeket.

Ezzel párhuzamosan nyilvánosságra jutott a Bio-Pannónia aggodalma: nagymértékben növekszik a város területén beszállított építési hulladék mennyisége, ezért a vártnál gyorsabban telik a lerakó. Így a városvezetés számára is szükségszerűvé vált, hogy tehermentesítsék a telepet, az utóbbi hónapokban felvették a kapcsolatot az Aradi utcán működő céggel. Gál Mihály, a makói önkormányzat környezetvédelmi felelőse ezzel kapcsolatban megjegyezte: az is felvetődött, hogy amennyiben az új szolgáltatás hatékonysága megfelelőnek bizonyul, ezt a tevékenységet teljesen átveheti az új cég.

– Információink szerint kommunális hulladéklerakó néhány éven belül nem fogadhat be építési mellékterméket, innen jött az ötlet, hogy feldolgozótelepet nyissunk. A jelenlegi telephelyünk alkalmas a munkavégzésre, de nem titkolt szándékunk, hogy amennyiben a lehetőségünk lesz rá, a Makói Ipari Parkba költözzünk. Koncepciónkat az engedélyek megadásával támogatta minden érintett hatóság, így gyakorlatilag megkezdhettük a munkát, a városvezetés elvi támogatásáról biztosított bennünket – foglalta össze a cég ügyvezetője, Juhász Lászlóné.

Az igazgató elmondta: minden építési hulladékot képesek feldolgozni. Egyszerre 200 tonnányi anyag befogadására kaptak engedélyt, de ezt a mennyiséget akár egy nap alatt is képesek újrahasznosíthatóvá tenni. Külön válogatják a fát, a fémet és az esetlegesen bekerülő kommunális hulladékot – ez utóbbit eljuttatják a szeméttelepre, míg az előzőeket újraértékesítik. Újrahasznosíthatóvá teszik a beton-, tégla- és cseréphulladékot, amit egy gépezet segítségével ledarálnak, így útalapokhoz, feltöltésekhez újra eladhatóvá teszik ezt a matériát. Megtudtuk: a telephely már most is fogadóképes, hamarosan a darálógépet is beszerzik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan féltik a Makó–Szeged vasútvonalat

A MÁV-nál induló megszorítások miatt egyre valószínűbbé válik, hogy legkésőbb jövő januártól… Tovább olvasom