Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Huszonkét éves alpolgármester?

A jobboldali Gilicze János nem vállalta el Makón az alpolgármesteri posztot, amit felajánlott neki Buzás Péter. Mivel a feltételeket a másik jobboldali jelölt, Márton Imre sem tartotta elfogadhatónak, Siket István SZDSZ-es jelölt mellett a 22 éves Varga Zoltán személyében szocialista alpolgármestere lehet a városnak.
Varga Zoltán jelenleg egyetemi hallgató Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba
Biztos, hogy változik Makón az egyik alpolgármester személye. Az előző önkormányzati ciklusban az SZDSZ–PSZM támogatású Siket István és a 2002-ben még MDF-színekben a testületbe jutó Gilicze János látta el a helyettesi feladatokat. Információink szerint Siketet és Giliczét ismét felkérték a társadalmi megbízatású közéleti funkcióra, ám az idén a Nemzeti Fórum képviselőjeként, Fidesz támogatással egyéni körzetében nyertes Gili- cze most nem vállalta a pozíciót.

– A múlt héten megkeresett Buzás Péter polgármester azzal, hogy vállaljam el újra az alpolgármesteri posztot, ám a politikai gesztus mellett olyan feltételekhez kötötte ajánlatát, amit nem állt módomban elfogadni.

A város vezetője nagykoalíciót ajánlott. Ennek részleteit holnap, a testület alakuló ülésén szeretném közre adni, annyit azonban elárulhatok: biztos, hogy ilyen opciók mellett nem leszek újra alpolgármester Makón – mondta Gilicze János, aki közölte: más jobboldali politikus is kapott felkérést a posztra, ám a holnapi alakuló ülés előterjesztéséből nyilvánvaló, hogy MSZP-s jelöltre számíthatnak a makóiak.

Márton Imre, a Fidesz polgármesterjelöltje és a Városépítők Társaságának önkormányzati képviselője lapunknak megerősítette: az ő neve is felvetődött lehetséges alpolgármesterként. A feltételek ismeretében azonban nem kívánt élni a felajánlással.

– A döntés a testület kezében van, az azonban biztos, hogy a két alpolgármester-jelölt közül az egyik én vagyok – mondta érdeklődésünkre Siket István.

A másik jelölt sokak meglepetésére a 22 éves Varga Zoltán. A fiatal szocialista politikus az ifjúsági és civil szervezetek koordinálásáért felelne alpolgármesterként.

– Nem számítottam rá, hogy ilyen felkérést kapok, de örömmel elvállalom. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanulok történettudományt, és emellett informatikus–könyvtáros szakot is végzek. Előbbin végzős, ötödéves vagyok, könyvtárosként pedig a harmadik évfolyamba járok. Úgy vélem, a tanulmányaim nem zavarják majd a felelősségteljes önkormányzati munkát, hiszen történelemtanulmányaimat gyakorlatilag lezártam, könyvtárosként pedig a vizsgaidőszakaim lesznek elfoglaltak, ám ez összeegyeztethető az alpolgármesteri feladatokkal. Hat éve diákpolgármesterré választottak Makón, majd a Fiatal Baloldal városi vezetője, később pedig a megyei szervezet vezetője lettem, s részt vettem Buzás Péter tavaszi kampányában is. Szerintem az, hogy 22 éves vagyok, politikusként nem jelenthet hátrányt, hiszen az MSZP több jelenleg sikeres önkormányzati vezetője is csaknem olyan idősen kezdte pályáját, mint én – mondta Varga Zoltán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fazekas Lajos filmje a makói 1956-ról szól

Bemutatásra vár az 1956-os forradalom makói eseményeit ábrázoló háromrészes dokumentumfilm, amit a… Tovább olvasom