Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Idén Pitvaros az egyetlen idősbarát falu az országban

Pitvaros - Magyarország falvai közül idén egyedül Pitvaros nyerte el az idősbarát címet és a miniszteri kitüntetéssel együtt járó 1 millió forintot. A faluban klubot, programokat szerveznek a szépkorúaknak, netezni tanítják őket.
– Itt tényleg törődnek az idősekkel – mondta Pitvaros főutcáján, a Kossuth utcán a 69 éves Nagy Lajosné, amikor arról kérdeztük, hallotta-e, hogy a község önkormányzatát kitüntették az idősbarát címmel. Az egykori termelőszövetkezeti dolgozó elmondta: örül, hogy az idősklub tagjait rendszeresen elviszik kirándulni, és például a rendezvények szervezésekor is gondolnak rájuk. Az 1400 lelkes falu egyébként elöregedőben van, közel kétharmad az idősek aránya.

A rangos, egymillió forinttal járó minisztériumi kitüntetést idén összesen 6 önkormányzat kapta meg, közülük egyetlen faluként Pitvaros. A díjat és a vele járó réz emléktáblát Dénes László vette át a Parlamentben, aki akkor, szeptember végén még a község polgármestere volt – most önkormányzati képviselő. Lapunknak elmondta: tudatos stratégia, hogy Pitvaroson külön odafigyelnek az idősekre, és bízik abban, hogy ezt a nemes hagyományt az új képviselő-testület is folytatja majd. Az emléktáblát a polgármesteri hivatal falára szerelték fel, a pénzt minden bizonnyal az időseknek szervezett programokra fordítják majd – hogy pontosan mire, még nem dőlt el.

Radó Tibor, a település új polgármestere is büszke az  elismerésre, és ígéri: az idősek sorsát ő is szívén viseli.  Fotó: Veréb Simon
Radó Tibor, a település új polgármestere is büszke az elismerésre, és ígéri: az idősek sorsát ő is szívén viseli.
Fotó: Veréb Simon

Mivel érdemelte ki az elismerést a falu? Perleczki Edinától, a helyi teleház munkatársától – ő írta a pályázatot a cím elnyeréséért – megtudtuk: a kötelező alapfeladatok ellátásán túl Pitvaroson többek között klubot működtetnek a szépkorúaknak, összejöveteleket rendeznek nekik, de szerveztek igen népszerű internethasználói tanfolyamot is. Sőt: a régi kézműves-foglalkozások hagyományát őrző öregeket portré formájában be is fogják mutatni a falu honlapján – az interjúk már készülnek. Mindemellett – mondja a fiatal munkatárs – az olyan apróságnak tűnő dolgok sem mellékesek, mint hogy a községben a fiatalok tisztelettudóak az idősekkel; még akkor is köszönnek nekik, ha történetesen nem ismerősök.

Nagy Lajosné úgy érzi, Pitvaros kiérdemelte a kitüntetést. Fotó: Veréb Simon
Nagy Lajosné úgy érzi, Pitvaros kiérdemelte a kitüntetést.
Fotó: Veréb Simon

Radó Tibor folytatja

Október elején új polgármester került a falu élére Radó Tibor személyében. Ő, bár mindössze 32 éves, azt ígéri, ugyanúgy szívén fogja viselni az idősek sorsát, mint elődje. Ismeri is gondjaikat, örömeiket, egyrészt, mert az előző 4 évben képviselőként dolgozott, másrészt, mert a helyi teleház vezetőjeként sokuknak nyújtott segítséget a hivatalos ügyek intézésében, tanította őket az internethasználat rejtelmeire. – Továbbra is kiemelt figyelmet szentelünk nekik, hiszen a közösségnek szüksége van rájuk – mondja.

Olvasóink írták

  • 5. Tünci 2010. november 08. 16:44
    „Gratulálok!!!”
  • 4. SzaboImre 2010. október 25. 10:26
    „Ez is egy vélemény...”
  • 3. mosómasa 2010. október 23. 21:52
    „2. Olvastam azt is, de akkor is kissé megkésettnek tartom a reagálást, annál is inkább, mivel az egyedüli faluról van szó a díjazottak között.Igazán példa lehetne más településeknek is, akár az enyémnek is.”
  • 2. SzaboImre 2010. október 23. 21:36
    „Kedves mosómasa, bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy szeptemberben a díjátadóról röviden már beszámoltunk.”
  • 1. mosómasa 2010. október 23. 12:38
    „Gratulálok! Bár egy kicsit megkésett a cikk, ha már szeptemberben sor került a díj átadására.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makó-rákosi az év polgárőr pedagógusa

Az év polgárőr pedagógusa címmel tüntették ki a makó-rákosi Martonosiné Görbe Erzsébetet. Tovább olvasom