Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Idősekért díjat kapott Rózsáné

Az Idősekért díjjal jutalmazták a makói Egyesített Népjóléti Intézmény vezetőjét, Rózsa Istvánnét. A rangos szakmai elismeréssel idén az egész országból összesen húsz szociális dolgozót díjaztak. A megyéből egyedüliként Rózsáné kapott kitüntetést.
Rózsa Istvánné szerint az idősek számára a törődés a legfontosabb. Fotó: Karnok Csaba
– Nagy és egyre jelentősebb feladatot jelent az idősprobléma nem csupán Makón, hanem az egész országban. A hazai statisztikák mindegyike szinte százalékra pontosan leképeződik Makón. Mi is folyamatos felmérésekkel tartjuk számon: hány rászoruló személy ellátására van szükség a városban, sőt most már gyakorlatilag az egész kistérségben – foglalta össze a makói Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője. Rózsa Istvánné egy, az átlagos statisztikától eltérő makói adatra még felhívta a figyelmet: az itt dolgozó szociális munkásoknak figyelembe kell venniük, hogy a városban élő hatvan év felettiek mindössze 38 százaléka férfi.

Az adatokból még kiderült: a hatvanas korosztályba és az ennél idősebbek közé Makón csaknem hatezer ember tartozik, ám közülük egyedül valamivel több mint ezerötszázan élnek – az intézménynek elsősorban rájuk kell fókuszálnia. Persze a legrosszabb állapotba került idősek számára nyitott lehetőséget jelent a kilencven főt befogadó nyugdíjasklub és a 32 férőhelyes átmeneti idősszálló, de emellett 170 idős házi gondozását is vállalni tudja az utóbbi években újabb gondozókkal bővült intézmény. Az egyedül, gyakran félelemben, depresszióban élni kénytelen idősek biztonságérzetét növeli a hatvan házi jelzőkészülék.

– A törvényben foglalt feladatok ellátása mellett az idősek és az ehhez a foglalkozási körhöz sorolható fogyatékosok gondozása elsősorban törődést, elkötelezett gondoskodást jelent, hiszen számukra a legnagyobb traumát a magány jelenti. Éppen ezért szeretnénk önkénteseket toborozni erre a feladatra, hiszen a legtöbb idős, beteg embernek elsősorban arra van szüksége, hogy meghallgassák, a közelükben töltsenek néhány percet. Sajnos most ilyen csapata nincs az intézménynek, de reméljük, a szenvedők iránti együttérzés Makón is erősödik a közeljövőben – fűzte hozzá a vezetőnő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Martonosi megnyerte Maroslelét

Bár sokakat már az indulása is meglepett, mégis meggyőző fölénnyel választották polgármesterré… Tovább olvasom