Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Ifjú színészek Kelemen László városában

Csanádpalota - Kelemen László szellemi örökségének ápolása jegyében 10 napon át ismerkedtek a színészmesterség alapjaival hazai, erdélyi és felvidéki fiatalok Csanádpalotán. Mentoruk, Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színész, rendező szerint az első magyar színigazgató ma is példakép.
– Jó szívvel gondolok vissza a Palotán eltöltött időre, nagyon hasznos volt. Különösen a beszéd-, légzés- és koncentrációs gyakorlatok, illetve az improvizációk. Számomra mindez újdonság és kihívás volt, s biztos vagyok benne, hogy amit itt tanultam, annak később hasznát veszem – mondta lapunknak a 23 éves Kiss Izabella Zentáról, aki 5 éve diákszínjátszó és a szabadkai színházi műhely tagja. A Zentai Magyar Kamaraszínház közreműködésével jött. Álma az, hogy színésznő lesz – az újvidéki akadémiára készül. Ő az egyike azoknak a fiataloknak, akik a napokban részt vehettek az első palotai nemzetközi színjátszótáborban.

Megírtuk: a színészként és színműíróként is számon tartott első magyar színigazgató emlékét két évtizede ápolja a megye legfiatalabb városában a Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány, utolsó éveit ugyanis Csanádpalotán töltötte, s itt is van eltemetve. Mivel idén van halálának 200. évfordulója, az alapítvány tavaly óta, amikor születésének 250. évfordulóját ünnepelték, számos kulturális programot szervezett – ezek egyike volt a helybeli, szegedi, valamint erdélyi és délvidéki fiatalok részvételével, a színigazgató nevét viselő kultúrházban megtartott 10 napos színitábor.

A 10 napos táborban helybeli, szegedi, valamint erdélyi és délvidéki fiatalok is részt vettek. Fotók: Szabó Imre
A 10 napos táborban helybeli, szegedi, valamint erdélyi és délvidéki fiatalok is részt vettek. Fotók: Szabó Imre


A fiatalokkal hárman foglalkoztak: Pintér Szilvia és Kulik Szilvia drámapedagógusok, valamint Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színész, rendező. Rubold elmondta, 10 nap alatt csak a színészmesterség alapjaival volt módjuk megismertetni a résztvevőket, ám ez is komoly útravalót jelenthet számukra. A kemény munka során fel is figyelt három olyan tehetségre, akikkel a későbbiekben akár a világot jelentő deszkákon is találkozhat a közönség. A palotaiak a csapat gálaműsorában persze már most is láthatták őket – a gyerekek Kelemen László társulatának egyik vidám darabjából, az Igazháziból adtak elő jeleneteket különböző stílusban. Rubold Ödönúgy véli, Kelemen László örökségét ma is érdemes szem előtt tartani: ő az egész vagyonát a magyar színházkultúrára áldozta, és ilyen példaképekre szükség van.

Rubold Ödön szerint példaképként kell tekinteni Kelemen Lászlóra.
Rubold Ödön szerint példaképként kell tekinteni Kelemen Lászlóra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makó: polgármester csönget a kőművesnél

Miért csönget be a makói polgármester a kőműveshez, miért ígéri meg neki, hogy leburkolják a kapubejáróját? Tovább olvasom