Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Internetes csalást vizsgálnak Makón

Több makói általános iskolástól is pénzt csalt ki egy ismeretlen személy az interneten. Az ismeretlen egy SMS-t kért a gyerekektől, ami – mint utóbb kiderült – darabonként ezer forintba került. Az ügyben a rendőrség vizsgálódik, de Almási Pál informatikai tanácsnok is nyomozásba kezdett.
Egy közös barátjuk nevében bemutatkozó ismeretlen több ezer forintot csalt ki 11-12 éves makói gyerekektől az interneten. Mind az öt átvert diák vasárnap délután, otthoni számítógépén szörfölt a világhálón, amikor egy kommunikációs (chat) programon keresztül mindegyikükhöz külön-külön bejelentkezett közös barátjuk, focis társuk – legalábbis azt hitték –, hiszen elméletileg azt a nevet csak ő használhatja. Az ismerős nevet használó ismeretlen mindenkit megkért arra, hogy küldjön el néhány SMS-t, amiről állította, nem kerül túl sokba, ám utólag kiderült: üzenetenként ezer forint ugrott le a számlájukról.

– Jól ismerem azt a fiút, biztos voltam benne, hogy az így lehúzott pénzt vissza tudom szerezni, így amint elküldtem az SMS-t, már indultam is, hogy visszakérjem az ezrest. Bekopogtattam hozzájuk, és az anyukája nyitott ajtót, aki elmondta: a barátom nincs is Makón, mert a hét végére Budapestre utazott. Én még jól jártam, hogy csak egy SMS-t küldtem el, mert volt olyan ismerősöm, aki négyszer is elküldte az üzenetet. A hiszékenységemért persze otthon is szorultam – vallotta be az elsőként megkárosított makói hatodikos, aki persze alaposan megszeppent, hiszen azt a fiút, akinek a nevében a csalást elkövették, a makói rendőrök is kihallgatták. Tisztázódott, hogy nem a fiú a ludas.

Adathalász-támadás

Az elmúlt napokban három magyarországi pénzintézet ellen indult phishing, vagyis adathalász-támadás, azaz másolt honlapokon keresztül próbálkoztak a csalók megszerezni az ügyfelek személyes jelszavát, banki adatait, hogy így megcsapolhassák számláikat. Először a Raiffeisen Bank, majd a Szigetvári Takarékszövetkezet és a Budapest Bank honlapjához hasonlító internetes oldalakra csalogatták a számlatulajdonosokat. Bár konkrét károkozásról eddig még nem érkeztek hírek, a Budapest Bank órákon át szüneteltetni kényszerült internetes szolgáltatásait. A nyomozóhatóságok szervezett bűnözést sejtenek a háttérben.

Az átvágott gyerekektől megtudtuk: naponta legkevesebb fél órát chatelnek, akad, akinek több mint száz ismerőse van, akivel így is tartja a kapcsolatot. Mind belátják, hogy hibát követtek el, amikor első kérésre SMS-t küldtek, s megfogadták, hogy ezután jobban vigyáznak a személyes belépőkódjukra. Elképzelhetőnek tartják, hogy valamelyik osztály- vagy sporttársuk élt vissza egyikük adataival, de valószínűbb, hogy internetes adathalászás áldozatai lettek.

– Az egyik szomszéd gyerek is a becsapottak között van, ezért magam is utánajártam a témának – mondta Almási Pál, Makó önkormányzatának informatikai tanácsnoka. – A megadott kód, amit az SMS-sel kapcsolatban kértek, egy üzleti szolgáltató honlapjához tartozik, ahol bárki kérhet emelt díjas üzenetekhez tartozó telefonszámot. Az így befolyó összeg java persze a szolgáltatóhoz jut. Az ezer forintos SMS-ből legfeljebb 280 forint üthette a csaló markát. A gyerekek belépőkódját valószínűleg kémprogramok segítségével tudta meg, és régebb óta figyelhette a beszélgetéseiket, ezért tudott a tanulók bizalmába férkőzni. A nem kívánt alkalmazások pedig úgy kerülhettek a gyerekek számítógépére, hogy a kommunikációs programhoz ingyenesen kínált képeket, animációkat rendre letöltötték.

A város iskoláiban tervezik, hogy felhívják a tanulók figyelmét az internetes csalásokra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tyúkot kért a rabló a földeáki tanyán

Bemászott egy földeáki tanya udvarába, majd a nyitott ajtón bement a házba egy hajléktalan férfi, és… Tovább olvasom