Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Jé! Működik a sebességmérő!

Makó - Hosszú idő után újra működik a 43-as főút mentén az Aradi utcai sebességmérő tábla. Öt éve állították - hol működött, hol nem. Tavaly óta semmit sem mutatott. A városban ez az egyetlen olyan tábla, ami mutatja a gépjárművek sebességét. A vele szemközti még mindig sötét.
Kissé még szokatlan, hogy több mint egy év után újra működik a 43-as főút mentén az Aradi utcai sebességmérő tábla. Bő egy hete javíthatták meg. Régóta nem működött, egy évvel ezelőtt írtunk is róla, hogy gyakorlatilag csak reklámtáblaként hasznosul.

Jé! Működik a sebességmérő!
Jé! Működik a sebességmérő!

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
A táblát 2008 nyarán állította a helyi önkormányzat egy neves biztosító támogatásával. Ekkor került mellé a cég reklámtáblája is. Az most a földön hever. A tábla javításának apropóját az utcában folyó szennyvízcsatorna építése adhatta. A sáv, ahol a csatornát vezetik éppen a jelzőkészülék mellett van. Így eshetett a munkálatok áldozatául a közvetlenül mellé állított reklámtábla. Nem nagy kár érte, különösebb feladata egyébként sem volt.

A tábla a 43-as főúton a Nagylak irányából érkező autók sebességét mutatja. A szemközti oldalon is van egy hasonló tábla, azt később helyezte ki a város, saját forrásból. Egy ideig jól működött, azonban hosszú ideje- éppúgy, mint egy hete a másik- semmit sem mutat. A városban a most éppen működő az egyetlen olyan tábla, ami kijelzi a gépjárművek sebességét.

Olvasóink írták

  • 5. Egyolvasó 2013. május 06. 15:57
    „1. 80sFan 2013.05.01. 20:48

    Na ott (sem) lehet gyorsan menni, mert olyan az út, mintha háború lenne... ilyenkor persze bekapcsolják.

    Dehogy nem lehet ott gyorsan menni, látod, 42-t ír, és alatta kiírja, hogy lassíts. :))”
  • 4. öregszem 2013. május 03. 07:44
    „A vele átellenben lévő többi közt azért sem működik, mert a nagyokosok a napelem cellát a fa árnyékába tették.Napelem nem árnyékelem!”
  • 3. Cillit_bang 2013. május 02. 19:42
    „Mi a fenének az ilyenek....Csak pénz kidobás..”
  • 2. makovaros 2013. május 02. 13:05
    „Épp ideje hogy megcsinálták, bár már kéne ilyen tábla a Maroslelei útra is.”
  • 1. 80sFan 2013. május 01. 20:48
    „Na ott (sem) lehet gyorsan menni, mert olyan az út, mintha háború lenne... ilyenkor persze bekapcsolják.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nárcisz-futás a betegekért

A menthetetlen beteg is ember, jár neki a méltóság – mondta a makói önkéntes hospice-szolgálat védnöke, a harmadik Nárcisz-futás nyitányán. Tovább olvasom