Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Jogsértő az apátfalvi zöldségesper a polgármester szerint

Szüntesse meg a Kossuth utcai zöldségesüzlet ügyében indított eljárást - erre kérte a bíróságot Apátfalva polgármestere, Szekeres Ferenc.
A politikus szerint a település jogait a kezdetektől sérti az eljárás. A pert az üzlet tulajdonosa, Varga Péter indította, mert az önkormányzat felbontotta a közterület-használatra vonatkozó szerződést, és nem ajánlott fel másik helyet neki. Az önkormányzat szeretné felújítani a piacot, és a zöldségbolt helyére ajándéküzletet tervez. Az ügyről legutóbb tegnap írtunk. Varga szóvá tette a Facebook-oldalán, hogy az önkormányzat még meg sem nyerte a pályázatot, és építési engedélye sincs, de az ő üzletéről már döntött.

Megkérdeztük a polgármestert, hol tart a pályázat és az építési engedély, szenved-e hátrányt a per miatt a beruházás, és a zöldségesbolt megtartásával is fel lehetne-e újítani a piacot. Kedden válaszolt: a pályázat elbírálása zajlik, az építési engedély beadása is. Emlékeztetett, már tavaly áprilisban eldöntötte a testület, hogy azon az önkormányzati tulajdonú területen megvalósul a beruházás. Erről Varga Péterrel is egyeztettek, ezután vette meg a család a bódé melletti sarki házat, üzletnek. Szekeres azt is írta: „elsőként szeretném megköszönni a Délmagyarország napilap tájékoztatását a folyamatban levő bírósági eljárásról és a tárgyalás napjáról. Ha Önök nem jelentetik meg ezt a cikket, nélkülünk zajlik le a tárgyalás." Azt mondta: a bíróság nem értesítette az önkormányzatot. Ez Szekeres szerint azért alakult így, mert a felperes ügyvédje hibásan nyújtotta be az elektronikus kérelmet.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjazták a makói közlekedés-biztonságot

Közlekedésbiztonsági díjat kapott a makói önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közlekedéstudományi Intézet, illetve a Budapesti és a Pest Megyei Mérnöki Kamara pályázatán. Tovább olvasom