Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Juhász Gyula fájánál jártak

Makó - A makói református gimnázium és szakképző iskola Juhász Gyula nevét viseli, ezért tegnap, az iskola napján diákok egy csoportja gyalogos emléktúrát tett a városban, meglátogatva azokat a helyeket, amelyek a költőhöz köthetők.

Égető Márta tanárnő vezetésével felkeresték és megkoszorúzták a házat, amelyben makói évei alatt lakott, betértek a József Attila Múzeumba és az irodalmi emlékhelyre, az Espersit-házba. Mindkét kiállítóhely sok emléket őriz Juhász Gyuláról, hiszen 1913 és 1917 között az itteni gimnáziumban tanított.

A költő fájához a Juhász Gyula nevét viselő iskola diákjai zarándokoltak el: a 200 éves kocsányos tölgy a legértékesebb a város 77 védett fája közül. a szerző felvétele
A költő fájához a Juhász Gyula nevét viselő iskola diákjai zarándokoltak el: a 200 éves kocsányos tölgy a legértékesebb a város 77 védett fája közül. A szerző felvétele

Felkeresték azt a Megyeház utcai 200 esztendős kocsányos tölgyet is, amelynek tövében a költő gyakran és szívesen pihent, talán még verseket is írt. Most még nincsenek rajta levelek, de így is impozáns látványt nyújt, mert közel 40 méter magas, koronája pedig 25 méter átmérőjű. A város 77 védett fája közül ez a legértékesebb, 5,7 milliós eszmei értéket képvisel. Tövében tábla örökíti meg a költő emlékezetét. Ilyen gyalogos túrát egyébként most tettek másodszor a középiskola tanulói, így most már elmondható: a tavalyi ötlet hagyománnyá vált.

Olvasóink írták

  • 4. dédi8 2011. április 06. 21:00
    „Mé ázé vágy-é?
    Életemben nem cigányoztam, csak komcsiztam, nekem az bőven elég: az eszméjükkifejez minden rosszat ami eddig a világon történt.”
  • 3. 3évesférfi 2011. április 06. 17:53
    „2. dédi8: Ennyit tudsz, meg cigányozni.”
  • 2. dédi8 2011. április 05. 21:02
    „Nembaj, majd ezt is kivágják legszebb virágában egy rohadt hepehupás 2 évig életképes kerékpárút miatt: Ez a libsi-szoci tempó”
  • 1. Naiv 2011. április 03. 21:01
    „Bizony, nagy igazság, talán történelmi is, mikor járt Juhász Gyula a róla elnevezett téren és fogyasztott ott, a róla elnevezett kocsmában....Persze, ez semmi, ahhoz képest, hogy látták Gyulánkat többször is a FA alatt mélázni, utókorként eldöntve azt, hogy eme fa, szinte múzsája is lehetett...Tudom a kettő nem egyforma, csak egyszerűen, sosem értettem meg az irodalmi érettségin pl. ,hogyan tudnám elmondani, mit érzett a költő, mikor írt egy verset! Mi volt a sugallat, ami arra késztette, hogy verset írjon? Egyszerű ember vagyok, minden tiszteletem azoké, akik messze távolból képesek ezeket a gondolatokat maivá tenni és ezeket tanítani!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

300 kiló kupak Ferencszállásról Zsombóra

A kupakokat azért gyűjtötték össze, hogy az árából akadálymentessé tehessék az ottani általános iskolát, ahol majd egy mozgáskorlátozott kisfiú is tanul. Tovább olvasom