Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Kenyai gyerekeknek adakozott Noémi

Makó - Az önkéntesség, a másokon való segítés alapvető elem Halász Noémi életében. Nemrégiben egy internetes adománygyűjtésen segített kenyai rászorulóknak.
Mint ahogy már korábban lapunkban bemutattuk, a makói Halász Noémi elkötelezett önkéntes. A Taita Alapítványnál végez önkéntes munkát, immár több mint három éve. Az egyetemista lány mindig is érdeklődött Afrika iránt, emellett szívesen segít másokon. Most ha nem is közvetlenül, mégis segítséget nyújtott 42 kenyai árvának.

A a makói Halász Noémi elkötelezett önkéntes. A szerző felvétele
A  makói Halász Noémi elkötelezett önkéntes.
A szerző felvétele

A Noémi által is preferált alapítvány az Adjuk össze! nevű közösségi finanszírozási portálon indított online gyűjtést, ahol bárki, bárhonnan utalhat, így segítve a neki megtetsző alapítvány projektjének megvalósítását. A Taita Alapítvány egy 700 000 forintos célt tűzött ki maga elé, melynek megvalósítására összesen 90 nap állt rendelkezésre. Ebből az összegből a kenyai Bura Mission faluban található Szent József Árvaház lakóinak életkörülményeit szeretnék javítani. Az árvaházban 42 gyermek él, ám a körülmények oly rosszak, hogy a kisebb és nagyobb lányok egy hálószobában élnek, sőt két-három picinek egy ágyat kell megosztaniuk. Ezen szeretne segíteni a Taita Alapítvány: befejeznék azt a már szerkezetkész épületet, amelyben helyet kapna egy, a nagylányoknak kialakított hálószoba is. Az alapítvány egy videót is készített a kenyai árvákról:



Már csak 35 nap van hátra az adakozás végéig, de a cél megvalósulni látszik. A cikk írásakor már több mint a kitűzött összeg kétharmada folyt be: 645 000 Forint. Ebben Noémi segítsége is benne van, hisz lehetőségeihez mérten ő is adakozott. Mint önkéntes elmondta, alapítványuk egyik mostani célja az, hogy megmutassák, ezzel a hazánkban új módszerrel is van lehetőség a civil szervezetek segítésére. Mottójuk: Kis lépés az embernek, de nagy lépés az árvaházi gyerekeknek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar korrupt, a román nem?

Vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség az állítólagos nagylaki korrupció ügyében. Tovább olvasom